Ezt nézi meg először egy nő egy férfin

GettyImages-624977864

Járunk-kelünk a nagyvilágban, és sok emberrel találkozunk, akiket akarva-akaratlanul végigmérünk. De kritizáljuk a tévében és a magazinok címlapján szereplőket, kutatjuk róluk a smink nélküli felvételeket, és folyamatosan értékeljük, amit és akit látunk. Amikor „beszkenneljük” a látott képet, hogy agyunkban feldolgozzuk a látványt, min akad meg először a szemünk? „Ladies first” felkiáltással először női olvasóink és szerzőink között kerestük a választ. Ki mit néz meg először egy férfin?

Ma már alig van olyan, amit az internet segítségével, fotelünket el sem hagyva, laptopunkról vagy telefonunkról ne tudnánk elintézni. Még randizni is online kezdünk. És mégis, amíg világ a világ, az ember pedig nem kivetített hologram, hanem hús-vér lény, a személyes találkozás első benyomása fogja hitelt érdemlően megmondani, hogy van-e igazából kémia két ember között, vagy nincs.

Belső vs. külső

Woody Allen nem épp egy kisportolt testalkatú, férfias arcélű, igéző tekintetű Mr. World, mégis mozgalmas (szerelmi) élete során csak úgy potyognak utána az összetört női szívek aprócska szilánkjai. George Clooney már sokkal inkább megtestesítője a férfi-szépségideálnak, jóllehet, jelenleg csak a nyolcadik a világ legszebb férfijainak listáján, melyet számítógépes technológiák segítségével az aranymetszés szabályaihoz viszonyítva alkottak meg.

Még a nyolcadikat is sokan bálványozzák… Getty Images Hungary
Még a nyolcadikat is sokan bálványozzák… Getty Images HungaryLaurent KOFFEL

Mi számít igazán?

A vonzalomhoz azonban egyáltalán nem tökéletes szépségűnek kell lenni, ráadásul mindenki mást is tart fontosnak (ahogy a belső tulajdonságok, úgy) a külső megjelenés kapcsán is. A kutatás eredményének összesítésekor bizsergető érzés kerített hatalmába: csodálatos a világ, és büszke vagyok a hölgyekre!

A popsi nem végzett dobogós helyen a versenyben, az első az összbenyomás!

Lássuk, mit néznek meg először a hölgyek a másik nem tagjain?

  • I. helyezett: Összbenyomás

„A stílus maga az ember” – szólt akadémiai székfoglalóján Georges-Louis Leclerc de Buffon francia természettudós. Az eredetiben 1753-ban elhangzott mondást azóta egy világ tette magáévá és lám, a megkérdezett lányok, asszonyok, szingli kozmopolita 21. századi nők és családanyák válaszai alapján az első benyomásban legnagyobb súllyal sem egy kiragadott részlet vetődik latba, hanem az összkép. A női csápok először az összhatást, a globális képet tapogatják le legfontosabban értékelendő információként. Ahogyan az egyik válaszadó megfogalmazta: „szkennelem a patológiát, figyelem az apró gesztusokat, öntudatlan reakciókat”.

  • II. helyezett: Az arc

Az arcon belül persze több részlet külön-külön is kiemelésre érdemes, és részét is képezik a lista további részének, de maga az arc mint egész ezüstérmes pozícióban végzett a megkérdezett nők véleménye szerint. Vagyis az arc harmonikus kifejezése, ápoltsága, kisugárzása az, amit a teljes egész után legkíváncsibban fürkésznek a gyengébbik nem tagjai.

Mit néz meg először? Az arc, a szem és a tekintet előkelő helyen végeztek… Getty Images Hungary
Mit néz meg először? Az arc, a szem és a tekintet előkelő helyen végeztek… Getty Images Hungaryandresr
  • III. helyezett: A szem és a tekintet

„A testnek lámpása a szem: ha azért a te szemed őszinte, a te egész tested is világos lesz; ha pedig a te szemed gonosz, a te tested is sötét…” – áll Lukács evangéliumában. Úgy tűnik, tényleg hisszük, hogy a szem a lélek tükre, hiszen míg a fentebbiek kisebb-nagyobb mértékben összhatást jelölnek, a szem az első, amely önmagában is képes magára felhívni a figyelmet.

  • IV. helyezett: A kéz

A kéz is sokat elárul… Getty Images Hungary
A kéz is sokat elárul… Getty Images HungaryoLucasPitta

Tudván, hogy az ápoltság mennyire fontos kritérium a nők részéről, ez sem kell, hogy nagy meglepetést okozzon. A kéz ugyanis a higiénia, a gondozottság lenyomata, amely szokásainkról is sokat elárul: stresszes, ha rágja a körmét, vagy tépkedi a beszakadt bőrt a körömágy mellett? Milyen munkát végezhet? Mennyire ápolja magát? No és persze, ne legyünk álszentek, azt is megnézzük, van-e rajta karikagyűrű?

  • V. helyezett: A száj és a fogak
  • VI. helyezett: A fenék

A felsoroltakon kívül még sokan figyelik a mosolyt, a hangot, a járást, a testalkatot és a cipőt is.

Igen, Uraim, ezekre mind érzékenyek a hölgyek, de mi arra is kíváncsiak vagyunk, hogy egy férfi mit néz meg először egy nőn, ezért már készül cikkünk folytatásaként erről is a kutatás.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek