Szólhat a válasz a kérdezőről, a válaszadóról, a kettőjük közötti kapcsolat jellegéről, a kommunikációs helyzetről magáról, illetve a kimondott, ki nem mondott vélekedésekről és a hiedelmekről is – állítják a pszichológusok.
Nehézkes lenne igazat mondani
Képzeljük el a helyzetet. Rég nem látott egyetemi évfolyamtársunkkal futunk össze a körúton, nagyon megörülünk egymásnak, és az első kérdés természetesen mindkét részről így hangzik: „Hogy vagy? Mi újság veled?” Nos, most akkor mivel kezdjük? Hirtelen átfut az agyunkon, hogy az elmúlt tíz évben, amióta érdemben nem találkoztunk (jobb esetben odaintettünk egymásnak egy öregdiák-találkozón), szültünk két gyereket, vagy éppen válságban érezzük a házasságunkat, esetleg azóta keressük az igazit, a karrierünk felfelé ível, de kínos lenne most ezzel dicsekedni, vagy az anyánk éppen komoly betegséggel küzd. És ezen a ponton úgy döntünk, hogy hagyjuk is az egészet, elég csak annyit mondani, hogy köszi, jól vagyunk.
„Hogy miért mondjuk azt, hogy jól vagyunk, annak több oka is lehet”
– magyarázza Karsai Szilvia pszichológus. „Néha a triviális időhiány, egyszerűen nincs idő hosszabban kifejteni egy történetet. De az is lehet, hogy maga a helyzet nem alkalmas arra, hogy egy bizalmas, hosszabb, négyszemközti beszélgetést folytassunk. Olykor pedig ez a válasz a kapcsolat mélységével van összefüggésben.” A szakember szerint a válasz hátterében olyan kérdéseket érdemes megvizsgálni, hogy van-e olyan szintű bizalom, érezzük-e biztonságban annyira magunkat, hogy felvállaljuk a kevésbé sikeres arcunkat a másik előtt. Ezenkívül erősen megjelenik az elvárásoknak való megfelelés, például, hogy illik jól lenni, vagy azt gondoljuk, hogy nem szabad nem jól lenni. „Sőt, egy ilyen válasz mögött húzódhat az attól való félelem is, hogy a másikat úgysem érdekli a válasz” – mondja Szilvia.
Lakatos Fanni pszichológushallgató arra hívja fel a figyelmünket, hogy sosem mindegy, hogy ki kérdezi, hogy hogy vagyunk. Máshogy válaszolunk egy hozzánk közel álló személynek, mint egy ismerősnek.
„Szeretjük a legjobbat mutatni magunkból.
Ezenkívül a magyarokra szokás azt mondani, hogy szeretnek panaszkodni, ezért sokan inkább nem teszik. Természetesen, ha valami közelmúltbéli veszteség vagy életmegfordító esemény ért bennünket, az azért látszik rajtunk, és valószínűleg legalább érintőlegesen meg is említjük” – mondja Fanni.
Persze vannak, akik gond nélkül panaszkodnak
És akkor most képzeljük el a fenti helyzetet úgy, hogy mintha egy szelepet nyitottak volna ki, a „hogy vagy?” kérdésre megindul belőlünk az összes problémánk és keserűségünk. Mert éppen így vagyunk. És igen, lehet, hogy ezt nem kéne, de a szelep kinyílt, a szellem kiszabadult.
„Az ember alapvetően társas lény. Ha panaszáradatba kezd, az jelentheti azt, hogy egyszerűen nincs kinek elmondania,
nincs meg körülötte az a bizalmi közeg, amellyel megoszthatná a problémáit, és valóban gyakorlatilag kinyílik a szelep” – meséli Lakatos Fanni.
Hozzáteszi, tapasztalatai szerint a pandémia során a korábbinál gyakoribbá vált a panasszal teli válaszadás, ez ugyanis egy olyan helyzet, amelyet mindenki megél, mindenkit érint valamilyen szinten. „Sokáig be voltunk zárva, a karantén alatt sok minden felgyülemlett az emberekben, amit nem feltétlenül tudtak kinek elmondani” – mondja.
Karsai Szilvia szerint egy ilyen válasz akár mindössze azt is jelentheti, hogy a kérdező figyelmes hallgatóság. Amit végül is tekinthetünk bóknak, más kérdés, hogy a kérdező nem biztos, hogy kifejezetten komfortosan érzi magát ebben a helyzetben. „Természetesen az is lehet, hogy a válaszadó szokása, hogy ilyen kérdésekre elkezdi sorolni a negatívumokat, tipikusan ilyenek az energiavámpírok. Vagy így próbálja, akár önkéntelenül is, magára irányítani a figyelmet. De lehet egy játszma része, egy mártír- vagy áldozatszerep, feszültséglevezetés, és az is előfordulhat, hogy a két ember kapcsolatában ennek helye van, az egyik szeretne őszinte lenni a másikkal” – sorolja a lehetséges okokat a pszichológus.
„Egy kapcsolat dinamikáját, a felek közötti viszonyt külső szemlélőként nem lehet egyértelműen értelmezni, hiszen nem vagyunk részesei a kommunikációs helyzetnek, nincsenek előismereteink a kettejük viszonyáról.
Azzal sem vagyunk tisztában, hogy kettejük viszonyrendszerében mit jelent pontosan a »jól vagyok«.”
A szakember tehát úgy véli, általánosságban nem lehet kívülről egyértelműen megmondani, hogy miért úgy válaszolt valaki az adott kérdésre. És bizony előfordul az is, hogy maga a válaszadó sincsen tisztában az okokkal.
