Tényleg segíti a fogyást ez a táplálékkiegészítő? – az agynak és a szívnek bizonyítottan hasznos

Egyre több ital feliratán jön szembe az L-karnitin, és mellette önálló táplálékkiegészítőként is megtalálható a boltok polcain. De vajon csak egy néhány éve divatos és nem túlságosan hasznos alapanyagról van szó, vagy olyasvalamiről, aminek a hatását már a tudományos kutatások is igazolták? Utánajártunk.

Úgy tűnik, az L-karnitin nemcsak egy divatos táplálékkiegészítő, hanem hasznos is: 2002-ben klinikai vizsgálatok bizonyították, hogy hatására fokozódik a szervezetben a zsírok oxidációja, amit az izotóppal megjelölt zsírból származó, kilélegzett szén-dioxid mennyiségének mérésével igazoltak. Az L-karnitin egyes források szerint tisztítja az erek falát, jótékony hatással van a szív- és érrendszerre, és segít a szervezetnek a zsírok felbontásában. Ezenkívül a méregtelenítésben és a koleszterinszint csökkentésében is szerepe van. Hatására jobban fogsz izzadni, miközben nem terheli meg a szíved.

Ma már azt is tudjuk, hogy az L-karnintin nemcsak a zsíranyagcserében, de az egész szervezet működéséhez elengedhetetlen: a növekedéshez, az izomzat fejlődéséhez és regenerációjához járul hozzá, helyreállítja a normális szívműködést, javítja az izomzat oxigénellátását. Kísérletek szerint az aminosav fokozhatja az agy működését, megvédi az agysejteket a károsodástól, valamint vizsgálatok azt is kimutatták, hogy az L-karnitin segített a szívinfarktusban szenvedő betegek gyorsabb felépülésében.

Mi is az L-karnitin?

Az L-karnitin egy természetesen előforduló aminosav-származék, amelyet gyakran kiegészítőként fogyasztanak. A legtöbben súlyvesztésre használják, ám hatással lehet az agyműködésre is. Az étrend-kiegészítőkkel kapcsolatos népszerű állítások azonban nem mindig egyeznek a tudományéval.

Kulcsfontosságú szerepet játszik az energiatermelésben azáltal, hogy zsírsavakat szállít a sejt mitokondriumába. A mitokondriumok motorként működnek a sejtekben, és elégetik ezeket a zsírokat hasznos energia előállítására. A szervezet L-karnitint képes előállítani a lizin és metionin aminosavakból. Ahhoz azonban, hogy szervezeted megfelelő mennyiségben elő tudja állítani, sok C-vitaminra is szüksége van.

A szervezetben termelődő L-karnitin mellett kis mennyiségben állati eredetű termékek, például hús vagy hal fogyasztásával is hozzájuthatsz. (Előfordulhat, hogy a vegánok vagy bizonyos genetikai problémákkal küzdők nem tudnak elegendő mennyiséget bevinni belőle – nekik egy kicsit jobban oda kell figyelniük fogyasztására.)

Az L-karnitin a karnitin standard biológiailag aktív formája, amely megtalálható a szervezetben, az élelmiszerekben és a legtöbb táplálékkiegészítőben.

Íme néhány más típusú karnitin:

D-karnitin: Ez az inaktív forma karnitinhiányt okozhat a szervezetben, mivel gátolja más, hasznosabb formák felszívódását.

Acetil-L-karnitin: Gyakran ALCAR-nak nevezik, ez valószínűleg a leghatékonyabb forma az agy számára. A tanulmányok azt sugallják, hogy előnyös lehet a neurodegeneratív betegségekben szenvedőknek.

Propionil-L-karnitin: Ez a forma kiválóan alkalmas keringési problémákra, például perifériás érbetegségekre és magas vérnyomásra. Fokozhatja a nitrogén-monoxid termelődését, ami javítja a véráramlást.

L-karnitin L-tartarát: Gyors felszívódási sebessége miatt gyakran adják hozzá a sport-étrendkiegészítőkhöz. 

A legtöbb ember számára az acetil-L-karnitin és az L-karnitin tűnik a leghatékonyabbnak általános használatra. 

Ezért fontos, hogy a tested hozzájusson

Az L-karnitin fő szerepe a szervezetben a mitokondriális működés és az energiatermelés. A sejtekben elősegíti a zsírsavak mitokondriumokba történő szállítását, ahol energiaként elégethetők. L-karnitin-készleteinek körülbelül 98%-a az izmokban található, nyomokban pedig a májban és a vérben.

Az L-karnitin elősegítheti a mitokondriális működés fokozását, ami kulcsszerepet játszik a betegségek elleni védekezésben és az egészséges öregedésben. Az újabb kutatások szemléltetik a karnitin különböző formáinak potenciális előnyeit, amelyek különféle betegségek esetén alkalmazhatók, beleértve a szív- és agybetegségeket is.

Tényleg segíti a fogyást?

Elméletileg van értelme az L-karnitin fogyáskiegészítőként történő felhasználásának, ám az egyelőre nem tisztázott, pontosan kiknél lehet hatékony. Mivel az L-karnitin segít több zsírsavat juttatni a sejtekbe, hogy energiát égessenek el, azt gondolhatjuk, hogy ez növeli a zsírégetés és a fogyás képességét.

Az emberi szervezet rendkívül összetett, és mind az emberi, mind az állati vizsgálatok eredményei vegyesek. Egy nyolchetes vizsgálatban 38 nő részvételével, akik hetente négyszer sportoltak, nem volt különbség a fogyás mértékében az L-karnitint szedők és azok között, akik nem vettek be belőle. Sőt, az L-karnitint szedő résztvevők közül öten hányingert vagy hasmenést tapasztaltak.

Egy másik humán vizsgálat az L-karnitin zsírégetésre kifejtett hatását figyelte meg egy 90 perces álló kerékpáros edzés során. Négy hét táplálékkiegészítő-szedés nem fokozta a zsírégetést.

Ugyanakkor kilenc – főleg elhízott egyéneken vagy idősebb felnőtteken végzett – tanulmány egyik elemzése azonban azt találta, hogy az emberek átlagosan 1,3 kg-mal fogytak az L-karnitin szedése közben. Emiatt további kutatásokra van szükség ahhoz, hogy megerősítsék az L-karnitin előnyeit, és megfogalmazzák, kik képesek fogyni vele, és kik számára lesz haszontalan a szedése.

Hatása van az agyműködésre is

Az L-karnitin javíthatja az agyműködést.

Egyes állatkísérletek azt sugallják, hogy az acetil-forma, az acetil-L-karnitin (ALCAR) segíthet megelőzni az életkorral összefüggő mentális hanyatlást és javítani a tanulási markereket. Humán vizsgálatok azt mutatják, hogy az acetil-L-karnitin napi bevitele segít megfordítani az Alzheimer-kórral és más agyi betegségekkel összefüggő agyműködés romlását. Ez a forma hasonló előnyöket mutatott az általános agyműködésre az idősebb felnőtteknél, akik nem szenvedtek Alzheimer-kórban vagy más agyi betegségekben. 

Bizonyos esetekben ez a forma megvédheti az agyat a sejtkárosodástól.

Egy 90 napos vizsgálatban az alkoholfüggő emberek, akik napi 2 gramm acetil-L-karnitint szedtek, jelentős javulást tapasztaltak az agyműködés minden mutatójában. 

Egyéb egészségügyi előnyei is vannak

Néhány további egészségügyi előny az L-karnitin-kiegészítőkhöz kapcsolódik.

A szív egészségesebb lesz tőle

Egyes tanulmányok azt mutatják, hogy csökkentheti a vérnyomást és a szívbetegségekkel kapcsolatos gyulladásos folyamatokat. Egy tanulmányban napi 2 gramm acetil-L-karnitin csaknem 10 pontos szisztolés vérnyomásesést eredményezett, ami a vérnyomás legmagasabb értéke, és a szív egészségének és a betegségek kockázatának fontos mutatója. 

Az L-karnitin a súlyos szívbetegségben, például koszorúér-betegségben és krónikus szívelégtelenségben szenvedő betegek javulásához is kapcsolódik. 

Egy 12 hónapos tanulmány a szívelégtelenség és a halálozás esélyének csökkenését figyelte meg az L-karnitint szedő résztvevők körében. 

Jobb lehetsz a sportban

A kép vegyes, ha az L-karnitin sportteljesítményre gyakorolt hatásáról van szó. A jelenlegi bizonyítékok szerint az L-karnitin előnyei közvetettek lehetnek, és hetekig vagy hónapokig tarthatnak. Ez különbözik az olyan kiegészítőktől, mint a koffein vagy a kreatin, amelyek közvetlenül javíthatják a sportteljesítményt.

Íme minden sporthoz kapcsolódó állapot, melyek során az L-karnitin előnyös:

Fájdalmak: javíthatja a testedzés utáni regenerációt, és csökkenti az izomlázat.

Izomzat: növelheti az izmok oxigénellátását.

Állóképesség: fokozhatja a véráramlást és a nitrogén-monoxid-termelést, segít késleltetni a kellemetlen érzést, és csökkenti a fáradtságot.

Ezt is okosan kell szedned, előbb a céljaidat megfogalmazva
Ezt is okosan kell szedned, előbb a céljaidat megfogalmazvaK.C. Alfred / Getty Images Hungary

Vörösvérsejt-termelés: fokozhatja a vörösvértestek termelését, amelyek oxigént szállítanak a testben és az izmokban.

A 2-es típusú diabéteszt is segíthet megelőzni

Az L-karnitin csökkentheti a 2-es típusú cukorbetegség tüneteit és a kapcsolódó kockázati tényezőket. Egy 2-es típusú cukorbetegségben szenvedő betegek körében végzett vizsgálat kimutatta, hogy a karnitinkiegészítők jelentősen mérsékelik a vércukorszintet a placebóhoz képest. 

Érdemes tudnod az előnyeiről
Érdemes tudnod az előnyeirőlgolero / Getty Images Hungary

Az L-karnitin legjobb forrásai a következők:

Marhahús: 81 mg/85 gramm

Sertéshús: 24 mg/85 gramm

Hal: 5 mg/85 gramm

Csirke: 3 mg/85 gramm

Tej: 8 mg/227 ml

Érdekes módon az L-karnitin természetes forrásból nagyobb mértékben szívódik fel, mint a kiegészítők. Egy tanulmány szerint az L-karnitin 57–84%-a szívódik fel, ha étellel fogyasztják, míg csak 14-18%-a táplálékkiegészítőként. 

Mentes Anyu szakácskönyvek

 

„A kevesebb több. A mentes jobb."

 

Nemes Dóra újságíró, a Mentes Anyu márka és közösség megálmodója, de mindenekelőtt kétgyerekes anyuka. Szakácskönyveiben kipróbált recepteket válogatott össze, amelyek az inzulinrezisztensek, cukorbetegek, vagy életmódváltók étrendjébe passzolnak.

A könyvekbe most betekintést nyerhetsz. 
Amit az online lapozgatóban megtalálsz:

  • Tartalomjegyzék
  • Előszó
  • Részlet Étrendem - Szarka Dorottya dietetikus kisokosából
  • + 1 recept is!

Mentes Anyu szakácskönyve 1+2 kedvező áron online rendelhető!

 

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra