A nagybani piac árait monitorozó Agrárgazdasági Kutatóintézet baljós tendenciára mutatott rá legutóbbi jelentésében.
A magyarok egyik kedvenc gyümölcse, a körte is egyre többe kerül. Annak ellenére, hogy tipikus téli gyümölcsről van szó, és a korábbi években megszokhattuk, hogy ilyenkor jutunk a legkedvezőbb áron hozzá, meredeken nő az ára hónapok óta.
![Egyre nő a körte ára](http://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5477/54775/547755/54775551_cef1e572933904c5a15ebba720013d0b_wm.jpg)
Egyre nő a körte ára
Az idei év első öt hetében a belföldi körte átlagosan 839 Ft/kg termelői áron volt jelen a kínálatban, ami 17 százalékkal volt drágább az egy évvel korábbinál. Az importkörte ára 21 százalékkal 961 forint/kilogrammra emelkedett ugyanekkor – derült ki az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) február eleji jelentéséből.
A termésátlag nem indokolta ezt a fajta drágulást, ugyanis – a KSH adatai szerint – míg 2022-ben, a rekordgyenge évben az egy évvel korábbinál 36 százalékkal kevesebb, mindössze 13,8 ezer tonna körtét takarítottak be, 2023-ban ehhez képest 33 százalékkal nőtt a termés.
Nem vehetünk olcsóbban importgyümölcsöt sem, a görög körte kilója 925, míg az olaszé 1074 forintot kóstál. Ez 27, illetve 15 százalékos emelkedést jelent a tavalyi év januári, átlagos árához képest.
![](https://kep.index.hu/1/0/5745/57454/574548/57454875_b252945c3edff78029d100d12850877a_wm.jpg)
Kutyabarátok készüljetek!
Jön a Dogz, az év legnagyobb kutyás fesztiválja! Falkasétákkal, állatorvosi tanácsadással, kutyás bemutatókkal, kutya&gazdi fotózással és sok más ingyenes programmal várunk szeptember 7-én a Városligeti Nagyréten.
Váltsatok jegyet a DOGZ fesztivál színpad izgalmas előadásaira is!
hirdetés