70 év lesz a nyugdíjkorhatár? Ezek a legújabb várakozások

nyugdijba-menni (2)
Olvasási idő kb. 2 perc

A magyarok egy jelentős hányada úgy véli, hogy hetven évre emelkedik a nyugdíjkorhatár – erre világított rá egy 30-59 évesek körében végzett kutatás.

Egyre többen gondolkoznak úgy, hogy mire ők elérnék a nyugdíjas korhatárt, már nem lesz nyugdíj vagy csak nagyon idősen élvezhetik azt. A K&H biztos jövő kutatás 2019 óta rendszeresen vizsgálja a 30-59 éves korosztály tagjainak nyugdíjvárakozásait, kilátásait, attitűdjeit – írja a Piac és Profit.

Így gondolkodnak a magyarok a nyugdíjkorhatárról

Az elmúlt évekhez képest nincs nagy változás, az idei első negyedévben a válaszadók jelentős része szerint 69 év lesz a nyugdíjkorhatár, ugyanakkor észrevehető egy kis emelkedés azok arányában – 33 százalék –, akik szerint 70 évnél korábban nem mehetnek majd nyugdíjba – öt évvel ezelőtt még csak 24 százalék gondolta így.

A kutatás résztvevőinek a nyugdíjkorhatár emelkedését valószínűsítő várakozásait erősíti az is, hogy míg 2020-ig egyértelműen a 65 év volt a leggyakrabban említett kor, addig 2021-2022-2023-ban már fej-fej mellett, közel ugyanannyian említették a 65 és a 70 évet. Ebben az évben pedig már megfordult a trend

– ismertette az eredményeket Székely Pálma értékesítés- és életbiztosítási üzletág-vezető.

Arra számítanak a magyarok, hogy 69 évesen tudnak nyugdíjba menni
Arra számítanak a magyarok, hogy 69 évesen tudnak nyugdíjba menniDmp / Getty Images Hungary

Ha tehetnék, korábban mennének nyugdíjba

A megkérdezettek 62 százaléka azzal számol, hogy a törvényileg megszabott időpontban vonul majd hivatalosan nyugdíjba. 11 százalék gondolja úgy, hogy a hivatalos korhatár elérése előtt nyugdíjba tudna menni. A válaszadók 27 százaléka számít arra, hogy a nyugdíjas kor elérése után is dolgozni fog, bár ez az arány nem nőtt 2022-2023-hoz képest, 2019 és 2021 között még 18-21 százalék gondolta így. A felmérés készítői szerint mindez részben az anyagi kilátásokkal magyarázható.

Megkérdezték azt is, hogy mikor szeretnének nyugdíjba menni. Az idei első negyedévben átlagosan 57 évet említettek a válaszadók, 18 százalékuk azonban már az 50 éves korban élvezné a nyugdíjas létet, 24 százalékuk pedig 51-55 évesen.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?

Érdekességek