Vannak, akik minden társaságban játszi könnyedséggel megtalálják a helyüket, és kényelmesen tereferélnek mindenkivel. Fakadhat ez tudatos simulékonyságból, amely az egyén érdekei mentén igazodik a társasághoz, vagy eredhet önkéntelen reakcióból is. Azonban nem mindenkiben van meg ez a képesség. Vannak, akiket kifejezetten feszélyez, ha azt érzik, nem illenek bele egy csoportba. Kívülállónak érzik magukat, és szorongást kelt bennük ez a fajta társas helyzet. Az amerikai klinikai szakpszichológus Daniel S. Lobel szerint ezeknek az embereknek érdemesebb átkeretezniük, hogy miként tekintenek saját magukra ezekben a helyzetekben.
A csoportba való beilleszkedés bizonyos szintű konformitással jár
Az ember társas lény, a közösséghez tartozás az egyik legfontosabb (és biztonságot nyújtó) eleme életünknek. Amikor a gyerekek először mennek óvodába vagy az általános iskola első osztályába, nem véletlenül aggódunk annyit értük, hogy vajon be tudnak-e majd illeszkedni az új társaságokba.
Nemcsak hogy evolúciósan is fontos számunkra a közösségi élet, de azt is nagyon jól tudjuk, hogy milyen nehéz „kezdő emberként” kitapasztalni, hogyan is működik a szülőktől távol eső társasági élet.
Fontos azt a leckét is megtanulni, hogy nem mindenki számára lesz szimpatikus a személyisége, mégis jobban jár, ha a saját, egyéni személyiségét megőrizve tud beilleszkedni.
Ez a felnőttek számára is nehéz feladat, amivel nem is tud mindenki megküzdeni. A második világháború után szociológusok egy csapata azt próbálta felfejteni, mégis hogyan lehetett annyi átlagos német állampolgárt belebolondítani a náci ideológia és az azzal járó rémtettek elfogadására. A konformitást találták az egyik fő oknak. Olyan kutatást végeztek, amely során azt vizsgálták, hogy az egyének mennyire könnyen dobják el a saját szemükkel tapasztalt tényeket, és választanak a többséghez illeszkedő kinyilatkoztatásokat. Két képet mutattak különböző helyzetekben a résztvevőknek: az elsőn egy bizonyos hosszúságú vonal volt, a másik képen három különböző hosszúságú vonal volt látható, amelyek közül az egyik egyértelműen olyan hosszú volt, mint az első képen látott vonal.
Azonban nem minden esetben választották ki a helyes hosszúságú vonalat a résztvevők, amikor a kutatók ennek azonosítását kérték tőlük, hiába volt szemmel láthatóan egyértelmű a válasz. A résztvevők 37 százaléka adott rossz választ, amikor 5 beépített személy helytelen választ adott előttük, 76 százalékuk legalább egyszer igazodott a többség válaszához a kísérletek alatt, és csupán 24 százalékuk volt képes egész végig megőrizni válasza függetlenségét a csoporttól. Ha legalább egy beépített ember más választ adott a résztvevők előtt, mint a többi 4 beépített személy, akkor a konformitás esélye 6 százalékra csökkent.
Amikor viszont a vonalak közötti hosszbéli különbséget csökkentették, akkor többen voltak hajlamosak a csoportnak hinni a saját szemük helyett.
Ha papírra vethették a válaszukat a verbális válaszadás helyett, az is megkönnyítette a függetlenség megtartását.
Lobel is hangsúlyozza, hogy a csoporthoz tartozás valamilyen szintű alkalmazkodást, konformitást igényel az egyéntől. A többiekhez kell igazítani az érdeklődési köröket, az ezekről való gondolkodásmódot, az értékeket, a beszédmódot és a stílust. Vannak, akiknek ez könnyen megy, akik kaméleonként beilleszkednek az új csoportokba, és vannak, akik számára elidegenedés érzetét keltik a társas helyzetek. Ez azért lehet, mert néhány ember személyisége egyszerűen ellenáll a konformitásnak: nem képesek megváltoztatni a gondolkodásmódjukat annak érdekében, hogy befogadja őket a csoport.
A konformitás és a személyiség stabilitása
A kaméleonszerű személyiség nem stabil, ugyanis ha valaki úgy próbál egy társaság része lenni, hogy az ellenkezik az értékeivel, akkor a személyisége destabilizálódhat, töredezhet, és ez nem egészséges. Akik ellenállnak ennek a destabilizációnak, azt érezhetik, hogy bennük van a hiba, hogy nem képesek a személyiségükkel szembemenő környezethez alkalmazkodni. Ezt erősíti, hogy a társadalmunk érdeke, hogy konformizálódjunk, tehát nagy nyomás nehezedik az ellenálló személyiségűekre és gyakran kiközösítés, kigúnyolás áldozatává válnak. Érdemesebb elfogadniuk, hogy a személyiségük ellenáll a konformitásnak, és olyan társaságot keresniük, amely hasonló értékekkel és stílussal rendelkezik, mint ők, ugyanis ebben fogják kényelmesen érezni magukat.
Alternatívaként pedig eldönthetik, hogy a társaság bizonyos tevékenységeihez, értékeihez kapcsolódik, de azokból kimarad, amelyek nem kényelmesek számára.
A nem konformista személyiségűek amúgy általában véve nagyon is érzékenyek az emberek közötti viszonyokra. Éppen ez a tulajdonságuk tartja vissza őket attól, hogy bármilyen csoportba sikeresen beilleszkedjenek, ugyanis fájdalmasan tudatában vannak annak, hogy nincsenek szinkronban a társaság többi tagjával, amely növeli a szorongásukat és kínosságérzetüket. Udvariasak, nem vágnak mások szavába, de kerülik a szemkontaktust, mert nagyon kitettnek érezhetik magukat ettől. Azt gondolják, a többiek számára is nyilvánvaló, hogy mennyire feszengenek. Általában kifejezetten intelligensek, de a szorongásuk miatt ezt nem képesek megmutatni mások előtt. Asszertivitásukat és a saját magukért kiállást nem a szociális helyzetekben, hanem inkább akkor tudják megélni, amikor egy adott feladatra fókuszálnak.
Összességében a nem konformista emberek akkor tudnak igazán boldoggá válni, ha elfogadják természetüket, és ehhez igazítják szociális érintkezéseiket. Önmagában ez a tulajdonság nem a gyengeség jele. Ennek elfogadása a szociális stressz csökkenését hozhatja el, és élvezetesebb társasági élményekhez vezethet.
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
