kényszer cselekvés

Bogaras emberek mindig is voltak és lesznek. A raplizás hétköznapi jelenség, és a kényszercselekvések (kompulziók) orvosi mértéke is régóta ismert már. De amíg csak én nem ülök nyugodtan a színházban, mert nem vagyok benne biztos, hogy kihúztam a vasalót vagy a hajsütő vasat, addig lehet velem együtt élni. Amikor azonban valakinél:

• minden kiskanál, csésze és kés másra és csak arra való,
• a fogason az ingeknek egy irányba kell állniuk, és ugyanazoknak a gomboknak kell mindegyiken begombolva lenniük,
• a fogkrémes tubust pedig csak a szabálynak megfelelő pontokon lehet nyomni,

akkor ott már lehet, hogy az illető több raplit enged meg magának a kelleténél…

Mert persze mindenkinek vannak berögzült rutinszerű cselekvéssorai, babonái, amit ha nem tud szokásához híven végrehajtani, kikerül a komfortzónájából. Felteszem, mindannyian léptünk már csak a fehér mezőre a gyalogátkelőn, vagy kopogtuk már le az asztal alján, ha szeretteink egészségéről kérdeztek, de vannak súlyosabb helyzetek is.

Összeszedtünk még ezeken felül is néhány olyan őspara rigolyát, ami tökéletesen alkalmas a társunkban nyolc napon túl gyógyuló lelki nyomokat hagyni…

• Az ágyból kizárólag csak jobb lábbal lép ki reggel, hogy ne bal lábbal induljon a nap.
• Mikor kilép a lakásból, minden alkalommal megpaskolja a lakásajtót, és elmondja neki, hogy senkit ne engedjen be, míg a család haza nem ér.
• A pandémia elterjedése óta a közértben megvásárolt élelmiszer külső csomagolását is mosószerrel elmossa, nehogy a hűtőbe vagy a lakásba bevigye a fertőzést, a napilapokat, újságokat ugyanebből a megfontolásból a sütőben sterilizálja.
• A pókokat a lakásban hagyja tovább élni, mert nem bántanak, és szerencsét hoznak.
• A falon lógó képeket vízmértékkel néha megigazítja, mert nem lóghatnak ferdén.
• A szőnyegek rojtjának párhuzamosra igazításához mindig van a keze ügyében egy aprócska seprű, amivel pár óránként, vagy amikor összekócolódnak, azonnali beavatkozás válik lehetségessé.

• A televízión a hangerő-szabályozó csak páros számnál állhat.
• A villamoson utazva számolja a házak ablakait, amik mellett visz az útja. Van, aki a vízszintes tengelyre esküszik, mások a függőleges koordináta mániákus hívei.
• Az előtte haladó gépjármű rendszámának betűiből szavakat alkot saját maga és útitársai szórakoztatására.
• A leírva látott szavakat, üzletek feliratait rendre visszafelé is elolvassa.
• Mindig ugyanabban az ingben megy, ha fontos tárgyalása lesz, mert az már korábban szerencsét hozott.
• Idegen helyre mindig úgy lép be, hogy az ajtón bekopog.
• Ha cipőt vásárol, ugyanabból mindig két azonos párat is vesz rögtön, hogy ne kelljen a shoppingolás nyűgét nemsoká újra átélnie. 

Hol a határ az egészséges igényesség és a mások életét is megnehezítő kényszeresség között? Hogy lehet elengedni ezeket a társunknak, és hogy lehet tolerálni mindezt? Bizonyos szint után ezek a kérdések jogossá válnak, de nem kell kétségbeesni, ez nem elszigetelt és nem is új keletű jelenség, és lehet, hogy csak ártalmatlan babonáról vagy rituáléról van szó…

„…s az iskolába menvén, a járda peremén,

hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én.” (Radnóti Miklós: Nem tudhatom…)