jó kapcsolat érzelmi munka

Meglepően nagymértékben befolyásolja mindennapjainkat és életmegelégedettség-érzetünket, hogy miként oszlik el az érzelmi munka párkapcsolatunkban, ehhez képest pedig alig esik róla szó, és a legtöbben azt se tudják, mit jelent ez a kifejezés. A heteroszexuális kapcsolatokban az esetek többségében ez a feladat nagyrészt a nők vállát nyomja, de hosszú távon mindkét fél megissza a levét, mivel az egyenlőtlen érzelmi munkaeloszlás akár váláshoz is vezethet. Ami azért is elszomorító, mert a legtöbben nem is hallottak még erről a jelenségről, nincs szavuk a frusztrált és leterhelt megélésükre, nincs benne a köztudatban, így hát egy olyan dolog keseríti meg a kapcsolatukat, amit esetleg csak sejtve éreznek, és láthatatlanul, megfogalmazhatatlanul cincálja szét a kettejüket összekötő szálakat. Amit pedig nem ismerünk, amire nincsenek szavaink, arra elég nehéz megoldást találni.

Az érzelmi munka

Egy amerikai szociológustól, Arlie Russell Hochschildtől ered az érzelmi munka fogalma, amelyet a nyolcvanas években a munka világára talált ki, de amelyet már személyes kontextusban is egyre gyakrabban használnak. Röviden, azt a láthatatlan munkát jelenti, amellyel mások kényelmét és boldogságát teremted meg, és amit nem köszönnek meg neked. A munka világában például a légiutas-kísérőket részben azért is fizetik, hogy kedves, invitáló mosolygással bánjanak az utasokkal. A nők ugyanezt és még többet tesznek bele kapcsolataikba, de se pénzügyileg, se máshogy nem kapnak érte köszönetet, sőt, ha ezeket elmulasztják, még ők a hibásak is.

Hogy érzékletesebbé tegyük, mit jelent pontosan ez a mindennapokban, három tematikai listába gyűjtöttük, miket sorolnak fel ide a The New York Times cikkében, egy korábbi cikkünkben és egy Mi a Femme podcastban: a család életének szervezése, a háztartással kapcsolatos teendők szervezése és a párkapcsolat gondozása.

A család életének szervezése:

• A gyerekek programjának észben tartása, összeegyeztetése és megvalósítása
• Mindkét ág családtagjai születésnapjának észben tartása, felköszöntések
• A babáról való gondoskodás úgy „en bloc”
• Csalási összejövetelek megszervezése, bevásárlással, időpont-összeegyeztetésekkel és megvalósítással együtt (tisztaság, rend és főtt étel megteremtése, ha ez nagy családi esemény)
• Mindig tudni, hol a gyerek kedvenc játéka
• Idősgondozás, a család orvosi időpontjainak megszervezése, észben tartása, esetleg orvoshoz menetel megvalósítása

A háztartással kapcsolatos teendők szervezése:

• Észben tartani, mi romlott el, mi kezd fogyni a háztartásban, és ezeket cserélni, beszerezni
• Számlák észben tartása és befizetése
• A házimunkát kiosztani, és emlékeztetni rá a másikat, hogy csinálja meg

A párkapcsolat gondozása:

• A nehéz témák felhozása
• Érzelmi támogatás nyújtása, amelyet általában a nők akkor is elvégeznek, ha ők maguk is stresszesek, fordítva viszont ez nem történik meg egy kutatás alapján
  
• A másik igényeinek monitorozása, aktív figyelem
• Kompromisszumkötés
• Gondoskodás megadása
• Érzelmi felelősségvállalás
• A felborult érzelmimunka-eloszlás az intimitás rovására mehet

Ahogyan ezt ebből a túlontúl hosszú listából is láthatjuk, kifejezetten megterhelő, ha mindez egyetlen ember feladatsorává válik. Kínosan gyakran hallani olyan poénokat anyukák szájából, hogy a gyerekein felül még egy pluszgyerekük is van: a férjük. Ahogyan ezt a Mi a Femme-os lányok és dr. Candice Hargons klinikai szakpszichológus is megemlítik, egy ilyen felállásban a pár tagjai között nem egyenlő, hanem szülő-gyerek viszony alakul ki, hiszen az egyik ember dolgává válik, hogy mindent menedzseljen a ház körül, a családban, és a sajátján felül a párja érzelmi világára is figyeljen, fejlessze azokat. Ez pedig, ahogyan egy korábbi cikkünkben is írtuk, az intimitás rovására mehet.

Ha az egyik fél folyamatosan jóval leterheltebb, mint a másik, nem kap egyenlő támogatást, nem partneri viszonyban él együtt társával, akkor nemcsak az intimitás foroghat kockán, hanem a házasság is. Ahogyan Sákovics Diana pszichológus is mondta egy korábbi cikkünkben, a válások 65 százalékát a nők kezdeményezik hazánkban. Általában véve azért jutnak erre az elhatározásra, mert ők azok, akik gondozzák a kapcsolatot, szervezik a közös programokat, kezdeményezik a minőségi együtt töltött időt, és ezekre a munka és egyéb feladatok miatt egyre kevesebb idejük jut: más szóval, leterheli őket az érzelmi munka pluszsúlya, amelynek oroszlánrészét ők végzik. Ha kezdeményeznek is problémamegoldásokat, a férfiak általában nem értik meg a súlyát, és csak az utolsó pillanatban kapnak észhez, amikor a nő már válna, és nem sok esély marad a kapcsolat megmentésére.

Ebben a helyzetben jelentős szerepe lehet annak, hogy a nők sem ismerik fel, hogy mitől ennyire leterheltek, annyira természetesnek tekinti a társadalom, hogy az érzelmi munka egyrészt nem munka, másrészt a nő dolga. Ahogyan a Mi a Femme Lucája frappánsan megfogalmazta a probléma gyökerét: „A nők nem ismerik fel (az érzelmi munkát), a férfiak pedig nem érzik a súlyát.” Ha nem ismerjük ezt a fogalmat, mégis hogyan tudnánk közösen megoldást találni erre a kapcsolat- és nőfelemésztő problémára? Nehezen, szerencsés esetben párterápián.

De mi van, ha a férjem mindig segít, ha megkérem rá?

Sok haladó szellemiségű, feminista férfi büszkén gondolhatja azt, hogy ő mennyire jó fej és modern, ha bármit is kér tőle a párja, ő azt a házi munkát mindig megcsinálja. Ha ezért még nem is morgolódik és nem is halogatja, sőt, szóban gyakran megnyugtatja párját, hogy ha kér tőle valamit, szívesen elvégzi, akkor aztán már tényleg ötcsillagos férfinak érezheti magát.

Azonban ezzel lazán lepasszolta az érzelmi munka megterhelő, folyton monitorozó, észben tartó, előre tervező munkáját a párjára, amelyek szerves részei a háztartásvezetésnek. Így csak az elvégzés hárul a férfira, amelyről gyakran részletes útmutatót is kér, mondjuk a fürdőszoba kitisztításáról, mielőtt nekiállna, ezzel pedig még a mentális munka részét is áttolja a nőre. Nemcsak a házimunka elvégzése számít munkának, hanem azzal is mentális energiát égetünk, hogy észrevegyük a szükséges munkát.

És nem azért hárítja el magától a munka nagy részét a férfi (a fizikai megvalósítást leszámítva), mert lusta lenne, vagy nem hinne az egyenlő partneri párkapcsolatban. Egyszerűen csak nem beszélünk még eleget az érzelmi munkáról, a legtöbben nem ismerik a jelentését, és túl komplex ahhoz, hogy egyszerű legyen felismerni önállóan, hogy mi minden tartozik ez alá a hétköznapokban, és hogy az érthetetlen női leterheltség mögött esetleg ez az ok rejlik.

Hogyan változtassunk ezen?

A The New York Times cikke szerint érdemes az alábbiak mentén elkezdeni orvosolni az érzelmi munka egyenlőtlen megoszlását:

1. Értsétek meg a dinamikátokat! Általában a nők vállalják be tudattalanul az érzelmi munkát, de ez nem minden esetben van így. Beszéljétek át, ki miben ügyesebb (A mi példáink erre: gyerekek házijánál segítség vagy altatás lebonyolítása, ki figyeljen arra, hogy mit kell bevásárolni, és ki figyeljen arra, mikor kell takarítani a fürdőt stb.).

2. Nevezzétek meg a problémát! Sokszor nem képesek a párok megnevezni, hogy ez áll kapcsolati problémájuk hátterében, csak azt érzik, valami nem stimmel, nem olyan boldogok, mint korábban, túl sok az ismétlődő veszekedés. Hatalmas lépés, ha sikerül nevén nevezni a dolgokat, például, hogy az egyenlőtlen érzelmimunka-eloszlás miatt szülő-gyerek dinamikába kerültek a felek.

3. Beszéljetek egymással! Ha már tudjátok, hogy ez a probléma nálatok, beszéljétek meg a következő alapvető dolgokat: mindketten csak saját magatokért vagytok felelősek, ahogyan a saját boldogságotok, szükségleteitek beteljesítéséért is. Az például ugyanis nem számít egészséges érzelmi munkának, hogy a másik kérdés nélkül is tudja, mik az igényeid.

4. Kérjetek külső segítséget! Egy semleges, elítélésmentes környezetet biztosíthat egy párterapeuta, aki ráadásul még tippeket is adhat az egyenlőbb munkavégzésre. Fontos, hogy a pár tagjai fel tudják ismerni, meg tudják fogalmazni saját érzéseiket, és hogy honnan eredhet a félrecsúszott egyensúly bevezetése a kapcsolatba.

5. Csináljatok érzelmimunka-listát! Hogy egyik félnek se kelljen idegesítő módon folyton emlékeztetnie a másikat arra, hogy milyen otthoni teendőket kellene elvégeznie, érdemes listába szedni és felosztani egymás között, ki miért lesz felelős az észrevételtől a kivitelezésig.

6. Koncentrálj arra, akinek a viselkedésén tudsz változtatni: magadra! Másokat nem tudunk megváltoztatni, csak saját magunkat. Ha már csak az egyik fél elkezd dolgozni a probléma rá eső részén, a párdinamika hatására vagy hozzáidomul a társa az újfajta viselkedési módhoz, vagy elhagyják egymást a felek.