Egy friss kutatás végeredményeként a tudósok azt állítják, hogy Jézus Krisztus egyik legnagyobb csodája valós lehetett.
Jézus valódisága már nem kérdés
Vallási meggyőződéstől és istenhittől függetlenül a történészek jelentős része meg van győződve arról, hogy a Megváltónak nevezett férfi valóban élt, létezett. Ennek alátámasztásában segítségünkre vannak a történelem olyan időszakai, amelyekben az emberek már leírták, dokumentálták a legfontosabb eseményeket. A rómaiak például írásos emlékek sorát hagyták ránk, melyekben történészeik is említést tesznek Jézusról már jóval azelőtt, hogy a Római Birodalom keresztény hitre tért volna.
Jézus valódisága, az, hogy tényleg élt, már nem feltétlenül vita tárgya, az azonban sokkal inkább megosztja a közvéleményt és a tudósokat is, hogy csodái valóban megtörténtek-e, vagy csupán a fantázia szüleményei.
Ezt a csodáját a tudomány is elismeri
Az egyik ilyen, Jézus által véghez vitt cselekedet a „csodálatos halfogás”, melyre a szakértők szerint tudományos magyarázat is létezik. A Bibliában két történetet is lehet olvasni erről a csodáról. Ezek szerint Jézus apostolai a Galileai-tengeren próbálnak halat fogni, ám egy idő után feladják a halászatot, mert minden erőfeszítésük ellenére sikertelenül jártak. Bár egészen biztosak abban, hogy tevékenykedésüket nem fogja már siker koronázni, Jézus ösztönzésére mégiscsak újra nekifognak a munkának, és nem sokkal azután, hogy kidobták a halászhálót, a háló megtelik hallal.
Lukács evangéliumában azt írja, hogy ez a „csodálatos halfogás” Krisztus földi létének korai szakaszában történt meg. Egy másik evangélista, János szerint azonban a nagysikerű és gigantikus fogással járó halászat Krisztus halála és feltámadása után történt, ekkor pontosan 153 halat fogtak Jézus segítségének köszönhetően az apostolok. De hogyan is volt lehetséges ez? Nézzük, mit mond erről a tudomány!
A csodatétel titkát megfejtő izraeli tudományos laboratórium kutatói a Galileai-tengert, mai nevén Kineret-tavat tanulmányozva megállapították, hogy a rejtély az oxigénhiányos és hideg vízrétegben rejlik.
Amikor ez a vízréteg a szél és a hullámok hatására a felszín közelébe kerül, a halak pedig nem tudnak kijutni belőle, az oxigénhiányos vízben akár el is pusztulhatnak. Az ilyen végre jutó állatokat gyorsan és nagyon könnyen ki lehet fogni egy hálóval. A kutatók azt is megállapították, hogy ezek a halpusztulások a Kineret-tó ugyanazon pontján történnek, ahol a Biblia szerint Jézus két fentebb említett csodája is.
A torinói lepel történetét és eredetét számos máig tisztázatlan legenda övezi.
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés