híresség bocsánat

Most már, hogy mindenkinek kamerás telefon van a kezében, sokkal nehezebb bármit is eltussolni. Nem is igen sikerül, ezért ma már minden napra jut egy töredelmes online bocsánatkérés. Augusztusban a The Killers rockzenekar például Grúziában adott koncertet, és előzetes felkészülés nélkül egy évtizedes politikai konfliktus kellős közepén találták magukat. Brandon Flowers énekes a színpadra hívott egy orosz nemzetiségű rajongót, és arra kérte a tömeget, hogy „testvérként” kezelje. Flowers arra gondolt, hogy a zenekar iránti rajongásban mindenki egyenlő, ám a kérést a közönség tagjai azonnali kifütyüléssel, sőt, kivonulással fogadták. Másnap, talán amikorra a bandatagoknak elmagyarázta a menedzser a politikai helyzetet, a zenészek gyors bocsánatkérést tettek közzé a közösségi médiában az X-en – korábbi nevén Twitteren – keresztül.

Ez ugyanazon a héten történt, amikor Tiffany Gomas texasi marketingvezető bocsánatot kért az Instagramon, amiért dührohamával több mint három órán át késleltette az American Airlines járatát, és amikor a Below Deck: Down Under valóságshow tagjai a közösségi oldalukon kértek bocsánatot a forgatás közben elkövetett szexuális zaklatásért. Nem sokkal ezután kis hazánkban elnézést kért kamerával felvett és kiposztolt száguldozásáért L. L. Junior rapper, bár ezt alaposan becsomagolta sértettségbe és félrevezető utalásokba. Ezt követte Pumped Gabo, aki Instagram-történetében kért elnézést egy fiatal férfitól, akit megbántott a Mogyoródi aquaparkban. Tudjuk még fokozni: ez az a nyár, amikor a holland király országa rabszolga-kereskedelemben játszott szerepéért kért nyilvánosan elnézést, igaz, ő végre élő szóban, és nem az interneten. De miért nem érzünk szinte semmiféle elégtételt az ilyen elnézéskérések olvasása után?

A hírességeknek érdekük a bocsánatkérés

Elsősorban azért nem érezhetjük őket őszintének, mert gyakran nem is feltétlenül azok. A közösségi média világban a bocsánatkérés kötelezővé vált; a közönség egyre inkább követeli ezt a hírességektől és a vezérigazgatóktól egyaránt. Aki nem hajlandó leírni azt a pár sort, vagy leíratni a közösségi média oldalait kezelő alkalmazottjával, az követőket, rajongókat, vásárlókat, részvényeseket, végső soron pénzt veszít. Ezt pedig nem engedheti meg magának, így megadja a tömegeknek azt, amit kérnek, a közösségimédia-oldalon tett nyilatkozat pedig – szemben mondjuk az őt képviselő PR-cég hivatalos közleményével – személyesnek, őszintének hat. Emellett kiírni valamit az oldalra sokkal gyorsabb és egyszerűbb, mint egy egész PR-csapattal egyeztetni a megfelelő szavakat, terjedelmet. 

Bocsánatkérésbe csomagolt további sértegetés

A személyesnek tűnő, azonnal megjelenő bocsánatkérés arra is teret ad, hogy az illető – mivel saját közösségimédia-oldalán szerepel – megossza a nagyérdeművel a saját verzióját a történtekről. Míg a hivatalos elnézéskéréseknek megvan a maga száraz nyelvezetük, amelyben nincs helye bosszúállásnak, érzelmeknek, addig az X-en vagy az Instagramon kitett magyarázatban az illető azt ír, amit csak szeretne. Elmondhatja, mi vezetett odáig, hogy azt tegye vagy mondja, amit, megpróbálhatja elnyerni a közönség szimpátiáját, manipulálhat, befeketíthet másokat, megpróbálhatja másokhoz hasonlítani saját tettét. Mint szinte semminek, az online térben leírt bocsánatkéréseknek sincs megfelelő, nyilvános, szigorú etikai kódexe. Ezért születhetett meg az elnézéskérés legrosszabb formája, az „elnézést kérek mindenkitől, akit esetleg megbántottam”, vagy a „bocsánatot kérek, ha félrevezetők voltak a tetteim, de…”, vagy hogy szó szerint idézzünk: „ha bárkit bármivel megbántottam, ez úton kérek elnézést!” Azaz még csak el sem ismeri a kárt, amit okozott, sőt szinte gúnyolódik a kötelező bocsánatkérés szükségességével, miközben ő nem érzi hibásnak magát. Nem ismeri el, hogy létezik egy rajta kívül álló rendszer, amelyben tette károkat okozott.

A bocsánatkérés nem egyenlő a következmények vállalásával

Az online tér még egy nagy tévedésnek teret enged: sokan úgy vélik, hogy ha kiírtak egy többsoros (!) magyarázkodást, esetleg még bűnbánó emojikat is biggyesztettek mellé, azzal elintézettnek tekinthetik az ügyet. Akármit is tettek, egy óvodáshoz hasonlóan azt hiszik, hogy ha hangosan bocsánatot kértek, akkor már nem kell felelniük azért, mert elgáncsolták egy társukat, és annak fájdalmas seb lett a homlokán. Legyen szó erőszakról, lopásról, egyértelmű törvényszegésről, a legtöbb híresség azt hiszi, ezzel megússza a további vizsgálatokat, esetleges rendőri beavatkozásokat, pereket, vagy a bárkitől érkező felelősségre vonást. Hiszen elnézést kért – mi mást tehetne még? 

Így nézne ki egy megfelelő bocsánatkérés

Nagyon is sok mindent. Például magába nézhetne, esetleg egy szakértő felkérésével megpróbálhatná a saját szemszögén túl is megnézni a helyzetet, mielőtt bármit is leír vagy kimond. Az igazi bocsánatkérésben az illető nem keni másokra a károkozást, hanem elismeri a saját felelősségét. Nem írja le, hogy „igen, elütöttem, de csúszós volt az út, és ilyenkor mindenkinek nehezebb vezetni”. Helyette azt írja le, hogy nem megfelelően választotta meg az időjáráshoz illő sebességet, vagy szót sem sejt a külső körülményekről, amelyek őt felmenthetnék. Mert a bocsánatkérés nem egyenlő a magyarázkodással. Nem ír feltételes módban, azaz nem azoktól kér elnézést, akiket esetleg megbántott, vagy akik talán bántónak érezték a megjegyzését. Ez ugyanis szembemegy mindazzal, amiért a valódi felelősségvállalást mutató szöveg megszületne. Nem másokat vádol azért, mert ő hibázott, vagy ami még rosszabb, mert meg mertek sértődni.

Két férfi, két nyilatkozat, óriási eltérés

Csak hogy példával mutassuk: Luis Rubiales úgy kért elnézést azért, amiért szájon csókolta egy játékosát, hogy „El kell ismernem, hogy tévedtem, amikor így cselekedtem. Nem vezetett rossz szándék, csak az izgalom. Abban a pillanatban természetesnek tűnt. Bocsánatot kérek, tanulni fogok ebből a helyzetből, és megértettem, hogy elnökként óvatosabbnak kell lennem.” Ezzel szemben a Below Deck: Down Under valóságshow kapitánya (aki fényévekre van a Spanyol Labdarúgó-szövetség hivatalos elnökének nyilvánosságától és felelősségétől), Jason Chambers nyilatkozatában vállalta a teljes felelősséget, és ami a legfontosabb, részletes magyarázatot adott arra, hogy a szexuális zaklatás és a nem kívánt szexuális közeledés miért nem elfogadható soha, semmilyen körülmények között. Értjük, érezzük a különbséget?