Te mennyi időt töltesz azzal, hogy álomvilágokat építesz a fejedben? Ezért ne hazudj tovább magadnak

Berényi Bianka
GettyImages-1151899038
Olvasási idő kb. 6 perc

Néha mindannyian füllentünk magunknak. Ha megtennénk ezt, akkor lenne időnk arra. Ha ez jobb lenne, akkor az is jobb lenne… Ezek a hazugságok ugyanakkor nem mindig fedik az igazságot. Ha picit jobban figyelnénk az időnk és az energiánk tudatos beosztására, talán tényleg felszabadulna annyi időnk, hogy akár egy új hobbiba is belekezdhetnénk! Mondjuk is, miért ne hazudj magadnak.

Légy egészen őszinte: ugye veled is előfordul, hogy értelmetlen dolgokkal telik el az időd? Mindannyiunkkal előfordult már, hogy „csak kicsit felnézünk” a Facebookra vagy az Instagramra, de amit mi maximum tíz percnek éreztünk, arról kiderül, hogy volt az egy óra is. Aztán persze ott állunk döbbenten és lelkiismeretünkkel küzdve: haragszunk magunkra, amiért ilyen feleslegesen töltöttünk el egy órát a napunkból. A közösségi oldalak böngészése közben valahogy máshogy érzékeljük az idő múlását. 

Hazugság, ráadásul magadnak?

A sok időrabló tevékenység valóban csak az időnket veszi el, hisz tényleges örömet nem adnak ezek a tevékenységek. Nem leszünk egytől sem több vagy okosabb, és még csak jót sem teszünk vele másoknak.

Mindennap csatázik bennünk két énünk: az egyik az, amelyik lenni szeretnénk, a másik pedig az, amelyik valójában vagyunk.

Valójában az határozza meg a karakterünket, hogy mit priorizálunk életünkben, nem pedig mindaz, ami jól hangzik, de csak üres ígéret,

mert sosem teljesül be. A két oldal közt pedig óriási szakadék lehet.

Elménk úgy van kialakítva,hogy történeteket találjon ki döntéseink igazolására még akkor is, ha racionálisan tudjuk, hogy logikátlanok vagyunk. Emiatt sokszor vakok vagyunk saját saját hibáinkra.

Fogadd meg az alábbi tippeket, és talán nem csapod be magad annyiszor az időrabló pótcselekvésekkel ezután!

Magadnak sem jó, ha hazugságban éled napjaidGetty Images Hungary
Magadnak sem jó, ha hazugságban éled napjaidGetty Images Hungarykrisanapong detraphiphat

Időbeosztás

Mindannyiunknak 24 óra áll rendelkezésére, az, hogy ezt hogyan használjuk ki, viszont már rajtunk áll. Sokszor lehet hallani azt a mondást, hogy arra van időnk, amire szakítunk. 

Nos, talán nem árulunk el nagy ördöngösséget azzal, ha azt mondjuk, a helyes időbeosztás lehet a kulcsszó.

Ha olyan dolgokat csinálunk, melyek nem elveszik az energiánkat, hanem feltöltenek bennünket, akkor a közérzetünk is sokkal jobb lesz. A „túl elfoglalt vagyok” frázis sokszor csak egy kifogás. Hisz ha megnézzük, mennyi időt töltünk naponta a telefonunk bámulásával ahelyett, hogy elkezdenénk egy új hobbit, akkor rájöhetnénk, hogy abba a 30-60 percben ténylegesen belefért volna egy kis sport. Vagy egy új hobbi. Vagy egy kis olvasásra szánt idő. Próbáljuk meg minden nap végén összegezni, hogy milyen tevékenységgel mennyi időt töltöttünk.

Money, money, money

Az a fránya pénz… Könnyen kifolyik a kezünk közül, igaz? A pénzt jó esetben mi döntjük el, hogy mire költjük, azonban sokszor esünk abba a hibába, hogy teljesen felesleges dolgokra verjük el. Egy újabb ruha, egy hosszúra nyúlt és drága buli, éjszakai taxizás… Sokszor veszünk ilyen értelmetlen dolgokat.

Közben gyakran hajlamosak vagyunk valamire azt mondani, hogy „túl drága, nem engedhetem meg magamnak”, miközben ha utánaszámolunk, lehet, hogy az új farmer ugyanannyiba került, mint egy kondibérlet ára. Hasznos, ha vezetjük a kiadásainkat, mert ebből is látjuk, hogy mire mennyit költünk, és így jobban szembesülhetünk azzal is, ha valami felesleges pénzköltési hóbort csupán.

Hol van az energiád?

Míg a pénz és az időnk nyomon követése és naplózása viszonylag egyszerűbb feladat, energiánk fókusza már kemény dió lehet. Tudjuk, hogy léteznek energiavámpírok, akik leszívják az energiánkat, még akkor is, ha csak egy fél órát töltöttünk a társaságukban. De létezik az ellenkezője is, szerencsére. Vannak olyan emberek is, akiknek a társasága pozitív energiával tölt fel minket. El is vonatkoztathatunk az emberektől, mert minden energialapon működik. Egy olyan tevékenység, amit szeretünk, feltölt minket energiával, míg egy olyan, melyet kevésbé szívesen végzünk, elszívja az energiánkat. De létezik átmenet is: jóból is megárt ugyanis a sok.

A kedvenc hobbink is lefáraszthat minket, ha már túlzásba esünk,

így jobb az arany középúton maradni.

Szeressük magunkat

Senkinek nem könnyű a gyengeségeivel szembesülni, nincs ez másként a hazugságokkal sem. Az apró önbecsapásainkat nem szívesen ismerjük be még saját magunknak sem. Pedig tökéletes nem létezik semmiben: szeressük a hibáinkat is, és helyezzük a fókuszt az azokból való tanulásra.

Azt az időt és energiát, amit a közösségi oldalak böngészésével töltünk, fordíthatjuk pl. sportra is
Azt az időt és energiát, amit a közösségi oldalak böngészésével töltünk, fordíthatjuk pl. sportra isFrancesco Carta fotografo / Getty Images Hungary

Tedd meg ma

Cselekedj, ne tologasd magad előtt a feladataid, mert jól tudod te is, hogy a „majd később” inkább azt jelenti: „soha”. Légy tudatos, próbálj fókuszálni, bármely területéről is van szó az életnek, de közben ne légy magaddal túl szigorú sem, ám maradj tudatos. Próbáld meg arra fordítani az időd és energiád, amire tényleg szeretnéd, és vedd észre azt, ami elszívja az időd és energiád!

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?

Érdekességek