gyermek vasút

„Szombaton délelőtt 11 órakor napfényes, gyönyörű időben sok ezer csillogószemű gyermek gyülekezett a Széchenyi-hegyen, hogy részt vegyen az Úttörővasút felavatásán. A gyerekek vasútjának állomására vezető úton az Úttörők álltak sorfalat kezükben jelszavas táblákkal” – adta hírül a Szabad Szó 1948. augusztus 2-án, közvetlenül a kisgazdapárti köztársasági elnök, Tildy Zoltán lemondását taglaló cikk alatt. A megnyitón a dísztribünön többek között Dinnyés Lajos miniszterelnök, Rákosi Mátyás (akkor még) miniszterelnök-helyettes és Gerő Ernő közlekedésügyi miniszter is részt vett – ez utóbbi kezdeményezésére, szovjet mintára kezdték el építeni az Úttörővasutat 1948 áprilisában.

Nem csoda hát, hogy a lap szerint „az ünneplő közönség, a kis úttörők lelkesedése, szinte tetőpontjára hágott, amikor Gerő miniszter »pajtás« emelkedett szólásra”. Az első megállónak – merthogy augusztusra az készült el – az Előre nevet adták, „mert ez azt jelenti, hogy igenis tovább akarunk menni nemcsak az ország építésében, hanem ennek a kisvasútnak építésében is, Budakesziig, majd a Hűvösvölgyig – előre”.

Tervek a fiókban

Az, hogy a budai oldalon kisvasutat építsenek, nem Gerőnek jutott eszébe elsőként: 1917-ben a mai XII. kerületben, a Hegyalja úttól kiindulva a Svábhegyen keresztül, a már létező fogaskerekűt bevonva, a Normafát és a János-hegyet érintve, az Erzsébet szanatóriumon (a későbbi Korányi tüdőkórházon) át Budakesziig vezették volna a nyomvonalát. Ebből azonban végül a gazdasági nehézségek miatt nem lett semmi, mint ahogy a Szabadság hídtól a Svábhegyen és a János-hegyen át egészen Solymárig vagy Ürömig tervezett, másik nagyszabású elgondolásból sem.

A képre kattintva galéria nyílik, ami után a cikk folytatódik!

Szovjet minta ihlette

Gerő Ernőnek valószínűleg a szovjet gyermekvasutak adták az ihletet a terv megvalósításához. A Szovjetunióban 1932-ben Moszkvában, majd 1935-ben Tbilisziben lehetett először felszállni a keskeny nyomtávú, 9-15 éves gyerekek által működtetett gyermekvasútra, amelyet a keleti blokk országaiban egyre-másra követtek újabb példák. Például Jugoszláviában, ahol már 1945-ben üzembe helyezték a gyermekvasutat – amit aztán a magyar küldöttség meg is látogatott.

De a szocializmus évtizedeiben Azerbajdzsántól Üzbegisztánig, Kubától Szibériáig számtalan gyermekvasúton lehetett zötykölődni, és énekelni közben az úttörődalokat.

(A Szovjetunió felbomlásakor nem kevesebb, mint 52 gyermekvasút létezett az országban, amelyek közül jó néhány – az ideológiai köntöstől megszabadulva – ma is működik.)

Budakeszi helyett Hűvösvölgy

Ami a helyszínt illeti, szempont volt, hogy kedvelt kirándulóhelyen létesüljön a gyermekvasút. Noha korábban felmerült a Margitsziget neve is, végül mégis a budai hegyeket választották: egyrészt a csillebérci úttörőváros (vagy ahogy az első időkben emlegették, úttörő köztársaság) terve miatt, másrészt pedig talán az sem volt mellékes, hogy korábban a polgári középosztály járt ide leginkább kikapcsolódni. A párt által megálmodott, úttörők által működtetett gyermekvasút tehát szimbolikusan is a népnek adományozta ezt a „burzsoá” területet. Döntés született a nyomvonalról, amely így érintette a Széchenyi-kilátót, a János-hegyet, a Normafa-lejtőt, a Makkosmáriát és a Hárshegyi kilátót, miközben az utasok a hegyek és Budapest panorámájában gyönyörködhettek. (Eredetileg Budakesziig zakatolt volna a kisvasút, végül azonban a szintén kedvelt kirándulóhely, Hűvösvölgy lett a végállomása.)

4 hónap alatt elkészült

Az építkezés 1948 áprilisában kezdődött, az első állomás az Anna-rétnél kialakított, Előre névre keresztelt állomás lett (ma: Virágvölgy).

800 munkás és önkéntes rohamtempóban rendezte a terepet, fektette le a síneket és építette az állomásokat.

Az úttörővasút második szakaszát 1949-ben adták át, a harmadik, Hűvösvölgyig terjedő szakaszt pedig 1950. augusztus 20-án nyitották meg. Mindeközben a szolgálatra jelentkező gyerekeket a MÁV szakemberei képezték ki, 4-6 hét alatt, elméleti és gyakorlati ismereteket nyújtva számukra.

Komoly feladatok

Komoly megtiszteltetésnek számított úttörővasutasnak lenni. A megnyitón „vadonatúj vasutas-egyenruhában (az utolsó gombig azonos a felnőtt vasutasok egyenruhájával!), feladatuk komolyságának tudatával arcukon vonulnak a dísztribün alá az ünnepségre. Csak a piros sapkás állomásfőnök válik ki a sorból, ő a bejáratnál várja a vendégeket. Az éppen szolgálatban lévő személyzet boldog sürgéssel-forgással készülődik az első útra. Hatalmas komolyságukat a sapka alól hosszan lecsüngő copf, avagy egy-egy színes masni deríti” – számolt be az úttörővasutasok első napjáról a Köznevelés. Később is óriási dicsőségnek számított az úttörővasútra bekerülni:

többszörös volt a túljelentkezés, problémás gyerekek, rossz tanulók nem is álmodhattak róla.

Azokat, akik megfeleltek a követelményeknek, és szerencséjük (no meg némi protekciójuk) volt, a 24. Sz. Hámán Kató Úttörővasutas és Postás Csapat várta.

A gyermekvasutas egy napja

Az úttörővasutasok forgalmi szolgálattevői, jegyvizsgálói, mozdonyvezetői, vonatkísérői stb. feladatokat teljesítettek a vonalon. Az állomásfőnökök felnőttek voltak, náluk kellett jelentkezni szolgálatra. Az úttörővasutasok napja reggel fél 8-kor indult: ekkor megjelentek a Hűvösvölgyi Úttörővasutas Otthonban, átöltöztek az egyenruhába, majd névsorolvasás, rövid szakmai oktatás, a napi parancsok kihirdetése és ünnepélyes zászlófelvonás következett. „Ezután őrsönként megreggeliztek, majd 9 órakor a szolgálati vonattal valamennyi gyerek a kijelölt állomáshelyére ment. A beosztások időszakonként változtak, valamennyi gyerek dolgozott valamennyi szolgálati beosztásban. A szolgálat délután fél négyig tartott, az utolsó vonattal a pajtások visszatértek Hűvösvölgybe. Az ünnepélyes zászlólevonás után a napi munka értékelése, öltözködés és vacsora következett” – foglalta össze Frisnyák Zsuzsa történész az úttörővasutasok napirendjét.

A párt ajándéka

Az Úttörővasút tehát több volt egyszerű kisvasútnál. Megálmodói – talán nem teljesen alaptalanul – úgy hitték, hogy a közösség, a jól végzett munka és a felelősség jelentik a kulcsot ahhoz, hogy a gyerekek a társadalom hasznos tagjai legyenek. Az ideológiai „körítés” persze nem hiányozhatott: a létesítmény a párt, azon belül Gerő Ernő „ajándéka” volt a gyerekek számára, amiért cserébe fegyelmet és feltétlen hűséget vártak el:

„Megy a gőzös, megy a gőzös Csillebércre

Csillebérci, csillebérci zöld mezőkre.

Elöl ül az építője,

Gerő pajtás, az úttörők kedvelője.”

(Borítókép: Fortepan/ Fortepan)

Ha érdekel a zánkai úttörőtábor története is, ezt a cikket ajánljuk.