Sérelemdíj is járhat neked, ha ilyen fotókon szerepelsz

fotó díj fancsali
Olvasási idő kb. 6 perc

A nők nemigen díjazzák, ha titokban fotózzák őket. Szakértőt kérdeztünk, mit lehet ilyenkor tenni.

Több magyar nő is feljelentést tett, miután felismerte magát olyan fotókon, amelyek például nyilvános mosdókban vagy tömegközlekedési járműveken készültek róluk, majd mesterséges intelligenciával manipulálva töltötték fel őket az internetre. A problémát súlyosbítja, hogy sok esetben a személyes adataikat is megosztották, egyes képekhez pedig megalázó szövegeket, sőt veszélyes fenyegetéseket fűztek, például vérdíjat tűztek ki azokra, akiket a felvételek ábrázoltak. A brutális jelenség ellen több hazai influenszer is szót emeltköztük Bányai Judit, aki szerint az ügy komoly pszichés terhet jelentett a számára.

A fotók illetéktelen használatáért díjat is fizettethetnek

A zaklató tartalmak terjedése az interneten nem új jelenség, hasonló botrányok már korábban is nagy felháborodást keltettek. A „Fappening” néven ismertté vált ügy 2014-ben robbantotta fel a netet, amikor csaknem 100 híresség, köztük Jennifer Lawrence és Kirsten Dunst privát képeit szivárogtatták ki. A hackerek az Apple iCloud-rendszerének sebezhetőségét kihasználva jutottak hozzá ezekhez a személyes fotókhoz, majd fizetségért cserébe megosztották másokkal is. Az eset rávilágított az adatbiztonság fontosságára és a felhőalapú tárolás kockázataira, de végül megtalálták az elkövetőket, és öt embert el is ítéltek, díjfizetésre kötelezve őket.

Magyarországon 2022-ben lehetett először ilyesmiről hallani, amikor a gamer közösségek számára létrehozott Discord platformon egy hazai csoport tagjai arra biztatták egymást, hogy osszanak meg fotókat exbarátnőikről vagy nőismerőseikről. Ezeket a képeket mappákba rendezték, amelyeket egymás számára elérhetővé tettek. A botrány itt is hatalmas visszhangot váltott ki, először világítva rá nálunk a nők elleni online zaklatás problémájára, különösen a hozzájárulás nélküli lesifotók és tartalommegosztások tekintetében.

Személyes adattal való visszaélésnek számít, ha engedély nélkül fotóznak
Személyes adattal való visszaélésnek számít, ha engedély nélkül fotóznakOlga Rolenko / Getty Images Hungary

Feljelentéssel előkeríthető az elkövető

A mostani újabb eset ismét felveti azt a kérdést, vajon mit tehet, aki azt veszi észre, hogy az engedélye vagy tudomása nélkül lefényképezik vagy levideózzák az utcán, egy üzletben vagy éppen az ablakán keresztül a saját otthonában. Az adatvédelmi szakértő szerint a fotózást nehéz ugyan kivédeni, az internetre felkerült képek ügyében viszont lehetőség van jogi lépésekre.

Az engedély nélküli fotófeltöltés a GDPR-szabályok megsértésének minősül, hiszen mindenkit tájékoztatni kellene a felvételek készítéséről és azok felhasználásáról. Amikor a képet kiposztolják, akkor már személyes adattal való visszaélésről beszélünk, ami bűncselekmény

– erősítette meg a Díványnak Tóth Judit Lenke adatvédelmi szakjogász, aki szerint ilyenkor érdemes feljelentést tenni, mert a  nyomozóhatóság a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény szerint kikérheti a tárhelyszolgáltatóktól a felhasználók adatait.

Mit jelent a DPO, és miért fontos?

Persze nem kell megvárni a büntetőeljárás végét, bárki közvetlenül kérheti a szolgáltatóktól a sértő tartalmak törlését, amire nekik harminc napon belül reagálniuk kell. Ha eddig nem tudtad, mi az a DPO, most érdemes megjegyezni. Ez a rövidítés fedi ugyanis a weboldal adatvédelmi felelősét, akit kötelezően fel kell tüntetni az adatkezelési tájékoztatóban névvel és elérhetőséggel. 

Eltávolíttathatod a képeidet a weboldalakról, ha az adatvédelmi felelősükhöz fordulsz
Eltávolíttathatod a képeidet a weboldalakról, ha az adatvédelmi felelősükhöz fordulszJuan Algar / Getty Images Hungary

Az Európai Unióban már bevezették a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabályt (Digital Services Act – DSA), amely szűri az olyan sértő online tartalmakat, mint a gyűlöletbeszéd, az erőszak vagy akár a csak kiskorúak esetében bűncselekménynek számító tevékenységek. Nálunk ezt még tanulni kell, mivel viszonylag friss a törvény, és nem alakult még ki az adatvédelmi kultúránk.

Legyen szó akár egy lovaglóóráról vagy sportfoglalkozásról, ahol felvételek készülnek a gyerekekről, szülőkről, bele sem gondolunk, hogy ezek nem feltétlenül csak ott jelennek meg, ahová egy kedves posztnak szánjuk 

– figyelmeztetett a szakértő, sorolva a példákat, ahol úgy készítünk képeket, hogy nem is vesszük észre a háttérben lévő embereket, akiktől engedélyt kellene kérnünk a fotózáshoz.

Komoly pénzeket fizethet, aki nem figyel oda

Már az is a privát szféra megsértésének számít, ha például átkukucskálunk a szomszéd kertjébe, ami miatt a DSA alapján több ezer eurós bírságot is kaphatunk. Ugyancsak jogsértő az a trend, ami újabban hódít, hogy random járókelőket kérdeznek meg egy-egy témával kapcsolatban, majd felteszik az elkészült videót valamelyik platformra. Ilyenkor ugyanis mindig el kéne mondani a nyilatkozónak, hogy ki az adatkezelő, melyik cégnek vagy kinek a nevében készül a felvétel, ki az adatfeldolgozó, mennyi a megőrzési idő, és így tovább.

Ezek a GDPR 12. és 13. cikkelye szerinti tájékoztatási kötelezettségek, ami nem csak a jogszabály miatt fontos, hanem azért is, mert enélkül nem fogja tudni az illető, hogy kihez fordulhat, ha bármiféle problémája van a felvétellel kapcsolatban

– mutatott rá a jogász, aki szerint ez a cégek esetében is fontos tényező, hiszen akár többmilliós bírságra is számíthatnak, ha elmulasztják az adatvédelmi törvényben foglaltakat.

A mesterséges intelligencia segítségével könnyen manipulálhatják a fotóidat
A mesterséges intelligencia segítségével könnyen manipulálhatják a fotóidatWe Are / Getty Images Hungary

Az adatvédelmi bírságok rengeteget emelkedtek az elmúlt időszakban. Azért növelték drasztikusan, mert a magyarországi gyakorlat sokkal kisebb összegekkel operált, ám a hatóságok szerették volna elkerülni, hogy egy magyar leányvállalattal rendelkező külföldi cég jóval kevesebb bírságot fizessen itt, mint bárhol másutt Európában. 

A magyar jogrend szerint pedig sérelemdíj is járhat akkor, ha az, akiről a felvétel készült, bírósághoz fordul. Személyiségi jogi sérelem esetében nem kell bizonyítani a kár nagyságát, ilyenkor automatikusan megítél a bíróság egy bizonyos összeget.

Van, ahol viszont érdemes felvételeket készíteni a saját magad érdekében, ide kattintva azt is megtudhatod, hogy miért.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?

Érdekességek