Kapuzárási pániknak tűnt, kiderült, hogy demencia

GettyImages-1481389590 (2)
Olvasási idő kb. 6 perc

A frontotemporális demencia (FTD) leginkább a harmincas, negyvenes és ötvenes korosztályt érinti. Tünetei mentális vagy pszichiátriai betegségre utalnak, és a kor előrehaladtával fokozatosan jelenik meg és súlyosbodik. Sokszor úgy is emlegetik, mint egy „mentális betegséget”, ami demenciává változik. Egy amerikai újságíró megosztotta férje történetét, akinél FTD-t diagnosztizáltak.

A betegeknél gyakran jelentkeznek olyan tünetek, mint a viselkedésbeli változások, az ítélőképesség elvesztése és a nyelvi készségek csökkenése. Ezek mindegyike az Alzheimer-kórhoz képest fiatalabb korban jelentkezik. A kutatók nem tudják biztosan, mi okozza a betegséget, egyesek szerint a genetika felelős a kialakulásáért.

Csalóka tünetek jelzik

A frontotemporális demencia egy olyan típusa a szellemi hanyatlásnak, melynek során a folyamatok az agy homlok-, azaz frontális lebenyét, vagy pedig a halánték-, vagyis temporális lebenyét érintik. Ezek az agyterületek felelősek egyebek között az érzelem és a viselkedés szabályozásáért, valamint a nyelv használatáért és a megértéséért.

A frontotemporális demencia klinikai diagnózis, ami azt jelenti, hogy az orvosok többnyire a tünetek, nem pedig a biomarkerek, vagyis mérhető molekuláris jellemzők alapján azonosítják. Mivel az elsődleges tünetek hasonlóak lehetnek egy mentális betegséghez, sokszor rosszul diagnosztizálják.

A fiatalkori demencia tünetei gyakran megtévesztőek lehetnek
A fiatalkori demencia tünetei gyakran megtévesztőek lehetnekMatt Cardy / Getty Images Hungary

Mentális betegség vagy életközepi válság?

Deb Scharper és férje, Tommy, a gimnáziumban szerettek egymásba. Házasságunk első felében minden úgy alakult, ahogy megálmodták. Két gyermekük született, volt egy gyönyörű otthonuk, amiből nem hiányzott a szeretet, és saját vállalkozást vezettek. Ám 2008-ban minden megváltozott, ekkor Tommy mindössze 38 éves volt.
A férfi egyszer csak megváltozott, az addig figyelmes, szerető férj és a megbízható, lelkes szakember teljesen elvesztette érdeklődését a családja és a munkája iránt, amit egy sor új hobbival váltott fel. Míg korábban szeretett minél több időt a feleségével és a gyerekeivel tölteni, idővel kezdett elszigetelődni. A számítógépes játékok rabja lett, órákat töltött elzártan a szobájában, és csak játszott. Emellett hirtelen kényszeres vásárlóvá vált, leginkább új időtöltésével kapcsolatban kezdte el költeni a pénzt.

A férfi viselkedése teljesen megváltozott, ki sem mozdult a szobájából
A férfi viselkedése teljesen megváltozott, ki sem mozdult a szobájábólCatherine Falls Commercial / Getty Images Hungary

A személyisége is megváltozott. Felesége elmondása szerint a férje paranoiás lett. Egyszer még azzal is megvádolta, hogy megpróbálta őt megmérgezni. 

Időnként depressziós is volt, és a legváratlanabb pillanatokban sírt vagy hisztérikus nevetésben tört ki.

Mindeközben a vállalkozás, melynek felépítésére oly büszke volt, teljesen szétesett. Tommy családjának szívszorító volt ezt látni, és nem értették, mi történt hirtelen, miért fordult fel fenekestől az életük. 

Arra gyanakodtak, hogy Tommyt elérte az életközepi válság.

De volt egy pillanat, amikor a felesége azt érezte, sokkal komolyabb a baj egy kapuzárási pániknál. Egy nap arra lett figyelmes, hogy férje pánikszerű arckifejezéssel bámulta egy ügyfél autójának motorterét, és azt suttogta magában: „Nem tudom, mit csináljak itt.” Deb ekkor értette meg, hogy valami komoly baj van. Csak azt nem tudta, hogy mi a baj.

Tévesen diagnosztizálták depresszióval

Deb elvitte a férjét több orvoshoz és pszichiáterhez is, akik súlyos depressziót, továbbá skizofréniát vagy bipoláris zavart is diagnosztizáltak nála. Miután Tommy nem sokkal korábban vesztette el édesapját, aki egy gyógyíthatatlan degeneratív betegségben hunyt el, ennek tulajdonították a hirtelen jelentkező traumatikus változást.

Tommy betegségét végig félrekezelték az orvosok
Tommy betegségét végig félrekezelték az orvosokpeakSTOCK / Getty Images Hungary

A pszichiáterek gyógyszereket írtak fel Tommynak, de ezek csak ideig-óráig segítettek, mert a paranoia és a feledékenység ördögi körré változott. Aztán egy nap bekövetkezett a férfi teljes mentális összeomlása, amikor megpróbálta megsebezni önmagát, feleségét és a gyerekeit is. Ez túltett mindenen, ami addig történt. Tommy két hónapra pszichiátriai gondozásba került, ahol gyógyszerekkel és terápiával kezelték a „depresszióját”. A kezelést követően egy kicsit javult az állapota, és körülbelül egy évig stabil volt, de elvesztette a munkáját, édességfüggő lett, és kényszeressé vált a viselkedése, ami a tévé ki- és bekapcsolásában vagy a cipő fel- és levételében nyilvánult meg, újra és újra.

Teljesen elhagyta magát és igénytelenné vált, nem volt hajlandó zuhanyozni vagy fogat mosni.

Megesett, hogy járva hagyta az autó motorját, bekapcsolva hagyta a tűzhelyet, vagy eltévedt hazafelé menet. Végül már nem lehetett egyedül hagyni, ezért felesége kórházi gondozásba adta. Az asszonyt gyötörte a lelkiismeret, és addig kutatott a férje tünetei után az interneten, míg ráakadt a frontotemporális demenciára. A diagnózist végül egy neurológus megerősítette. Kiderült továbbá, hogy genetikai kapcsolat van Tommy apjának ritka idegrendszeri betegsége és az FTD között – és az is kiderült, hogy egyikre sincs gyógymód, Tommy élete végéig ápolásra szorul.

Az FTD egyik legkegyetlenebb tünete, hogy Tommy szinte egyáltalán nem emlékszik a közelmúlt eseményeire, ellenben a távoli múltra igen. Legtöbbször olyan, mintha be lenne zárva egy négyéves gyerek elméjébe. 

Deb tudja, már soha nem fogja visszakapni a férjét.

Így lehet felismerni az FTD tüneteit

A betegség természetéből adódóan a betegek gyakran nem látják, nem veszik észre, hogy mi történik velük. Az FTD-t a mentális betegségtől az különbözteti meg, hogy a tünetek a középkorú felnőtteknél jelentkeznek, sok esetben korábbi pszichiátriai előzmények nélkül. A fizikai változások közül gyakori a remegés, a járási vagy beszédbeli nehézség. A betegség sajátja az emlékezetkiesés és a személyiség megváltozása. Előre jelezheti a FTD kockázatát, ha a családban korábban már előfordult korai kezdetű demencia vagy olyan ritka idegrendszeri betegség, ami a kar- és a lábizmok gyengeségét, görcsös mozgását eredményezi.

Sokszor elég lenne csak egy kicsit tudatosabban élni a mindennapjainkat ahhoz, hogy az elménk hosszú távon egészségesebb maradjon. Olvasd el cikkünket, hogy megtudd, mire figyelj. 

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?

Érdekességek