fekete halál

A mikroszkóp alatt nézve a Yersinia pestis nevű baktériumban nincs semmi különös. Rövid, lekerekített végű, rúd alakú formájával nem lóg ki a baktériumok sorából, és viszonylag mozdulatlan helyzetével sem hívja fel magára a figyelmet. Mégis ez a mikroorganizmus felelős azért a betegségért, amely egykor kiirtotta Európa lakosságának egyharmadát, és világszerte milliók halálát okozta.

Ma is velünk van a fekete halál

A betegség manapság már meglehetően ritka mind az Egyesült Államokban, mind Európában, nagyrészt az életmódbeli változásoknak köszönhetően, amelyek megakadályozzák, hogy a bolhák révén a fertőzés az emberre is átterjedjen. Még ha meg is betegít valakit, viszonylag könnyen kezelhető antibiotikumokkal, de a jelek azt mutatják, végérvényesen nem tudunk megszabadulni tőle.

Paul Norman evolúciós genetikus számára, aki a Colorado Egyetemen kifejezetten a bubópestis kutatásával foglalkozik, nem okozott különösebb meglepetést, hogy a betegség újra felütötte a fejét.

„Még mindig jelen van a vadon élő állatokban, például a mókusokban és prérikutyákban, és még mindig előfordulnak kisebb pestisjárványok az Egyesült Államokban. Évente átlagosan körülbelül 7 esetet jelentenek, bár a halálesetek sokkal ritkábbak: 2002 és 2012 között mindössze 14 esetet regisztráltak. A világ egyes részein, például Madagaszkáron ugyanakkor gyakoribb a betegség” – számolt be a szakember.

Már 200 millió embert ölt meg

A bubópestis évezredek óta sújtja az emberiséget. A betegség jelenlétét megerősítő DNS-bizonyítékokat már 4 ezer éves csontvázakból is kimutatták. Az 1300-as évek elején aztán a baktériumtörzs fekete halálként elhíresülve robbant be Európában. A fertőzés feltehetően a mai Kirgizisztán területén lévő Csuj-völgy körüli falvakbók indult ki, ahol valószínűleg mormotákon élősködő bolhák révén jutott el az emberhez, majd a selyemút kereskedelmi útvonalain keresztül terjedt el kontinensünkön.

Az akkori mezőgazdasági tevékenységgel kapcsolatos újabb kutatások azt sugallták, hogy az áldozatok száma nem mindenhol volt olyan drámai: miközben a járvány egyes régiókban komoly pusztítást végzett, addig másokat alig érintett. Az évszázadok során azonban a pestis legalább 200 millió embert ölt meg.

Az immunrendszerünkre is hatással lehetett

Mivel a pestisjárványok katasztrofális következményekkel jártak, a kutatókat régóta foglalkoztatja a kérdés, hogy a betegség maradandó nyomot hagyott-e az emberi immunrendszerben. Az egyik elmélet azt sugallja, hogy a fekete halál 14. századi elterjedtsége elegendő volt ahhoz, hogy megteremtse a természetes szelekció lehetőségét. Néhány túlélő így képes lehetett átörökíteni bizonyos genetikai elváltozásokat a következő generációkra.

„A fekete halál hatalmas nyomást gyakorolt az európai népességre, így bárki, aki a genetikájából adódóan a legkisebb előnyre tett szert, nagyobb valószínűséggel élhette túl” – magyarázta a kutató. De egészen a közelmúltig szinte lehetetlen volt az elhunytakról bármilyen adatot összegyűjteni.

Feltevések szerint ugyanis a DNS nagy része valójában a talajból vagy baktériumokból származik, amelyek az ember halála után behatolnak a csontozatba. A szakértők azonban találtak egy csontvázat – pontosabban annak labyrinthus osseus néven ismert, belső fülben lévő csontját, amelyben a test egyik legsűrűbb pontjaként változatlan formában maradt meg az emberi DNS.

A génjeinkben van a kulcs

Az úgynevezett humán leukocita antigének (HLA) fontos szerepet játszanak az immunválasz koordinálásában. Egy nemrégiben készült tanulmány kimutatta, hogy néhány ember, aki tünetmentes maradt a Covid–19-járvány idején, rendelkezett bizonyos HLA-variánsokkal, amelyek természetes védelmet jelentettek a vírussal szemben.

„A HLA gének szerepe az, hogy azonosítsák az idegen kórokozókat a szervezetben, és utasítsák az immunrendszert a fertőzött sejtek felkutatására és elpusztítására” – emelte ki Paul Norman.

2021-ben Norman és kollégái bebizonyították, hogy a HLA-variánsok valószínűleg szerepet játszanak abban, hogy ki élte túl a középkori pestisjárványt. A kutatók azután tették ezt a megállapítást, hogy megvizsgálták a pestis áldozatainak 16. századi tömegsírját a németországi Ellwangen városában, ahol 36 csontváz genomját szekvenálták. Amikor aztán összehasonlították őket a város mai lakóinak DNS-ével, úgy találták, hogy finom különbségek vannak különböző HLA-génjeikben. Őseiket valószínűleg ez az eltérés tehette képessé a pestissel szembeni ellenállásra.

Két évvel ezelőtt egy nemzetközi kutatócsoport azt vizsgálta, hogy a fekete halál hogyan befolyásolhatta az emberi immunitást. Ennek érdekében mintegy 500, londoni és dániai temetőkben nyugvó ember csontvázából vettek mintákat, akik a 14. század előtt, alatt és után haltak meg a világjárványban.

Ez a gén arról ismert, hogy olyan fehérjéket kódol, amelyek segítik az emberi immunsejteket a Yersinia pestis és más kórokozók elleni küzdelemben. A kutatók előtt azonban továbbra is nyitott kérdés, hogy más betegségek – mint a himlő, amely még a pestisnél is tartósabb és virulensebb, és sok száz millió halált okozott – nagyobb hatással lehettek-e a modern kori ember immunrendszerének kialakulására.

Arról, hogy minként is terjedt el a fekete himlő, és hogyan lettünk képesek védekezni ellene, alábbi cikkünkben olvashatsz.