Több felhasználó is versenyez a Magyarországon termett kevés jó minőségű búzáért, emiatt az utóbbi hetekben megdrágult a termény. A malomipari cégek szerint a lisztáremelés elkerülhetetlen, szeptembertől körülbelül tíz százalékkal lesz magasabb az alapvető élelmiszer átadási ára – írja a Világgazdaság.
Alapvető élelmiszerünk kétszámjegyű drágulásával kell számolni
Mint írják, nem a búzatermés mennyiségével, hanem inkább a beltartalmával van gond, hiszen az ötmillió tonnából csak 20-25 százaléknyi a jó minőségű termény. A gabonakereskedők és takarmánygyártók érdekeit képviselő Gabonaszövetség feldolgozói tagozatának elnöke szerint a termés minőségi megoszlásával már 2023-ban is problémák voltak, de a korábbi években normál körülmények között 65 százalék jó minőségű kenyérgabona termett, a többi pedig a takarmánybúza paramétereit érte el. A lap szerint a 32-33 százalék sikértartalmú javítóbúzából nagyon kevés termett, emiatt pedig szinte biztos hogy drágulásra kell számítani alapvető élelmiszerünknél.
Lakatos Zoltán hangsúlyozta, hogy a termésátlag viszonylag jó lett, de a termény csupán 22–23-as sikértartalmú, a jó minőségű sütőipari termékekhez viszont ennél magasabb, 28–30 százalékos sikértartalmú búzából őrölt liszt lenne az elvárás.
A lap kiemelte: a hazai árakat nagyban befolyásolja, hogy a 20-25 százaléknyi jó búzáért a malmok, a takarmányfeldolgozók és az exportőrök is versengenek, hozzátéve, hogy a jó minőségű búza ára is magasabb lett: az egy hónappal ezelőtti tonnánkénti 70 ezer helyett jelenleg 80 ezer forint körüli áron lehet eladni.
A malomipari cégeket a magasabb árak arra kényszerítik, hogy szeptember elejétől emeljék az átadási áraikat. A drágítás mértéke cégenként változó, de várhatóan átlagosan 10 százalékos lesz, amely egy kiló lisztre vetítve 15 forintot jelent. Azzal számolva, hogy Magyarországon évente egy ember 80 kiló lisztet fogyaszt, ez személyenként 1200 forint többletköltséget eredményezhet éves szinten.
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés