Másfélszeresére nőtt 2024-re a kedvenc édességünk ára

GettyImages-1209717003
Olvasási idő kb. 3 perc

Gombóc Artúr is fogja a fejét a kakaóbab és a csoki világpiaci árának láttán. Kedvenc édességünk ugyanis az előző évhez képest 150 százalékkal drágult, ráadásul kakaóbabból is egyre kevesebb terem.

A 150 százalékos drágulás csak a kezdet, egyelőre nem tudni, hol áll meg a csokoládé világpiaci ára. A European Cocoa Association, azaz a csokoládégyártók európai szakmai szövetségének jelentése szerint az édességgyártásra rendelkezésre álló kakaóbab mennyisége az idei év első negyedében elmarad a tavalyitól. 

Nem csak drágul a csokoládé, kevesebb is van belőle.kakaóbab mennyisége az idei év első negyedében 2,5 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, és ennek megfelelően az ára is folytatta a növekvő tendenciát, már 10 700 dollárt kell fizetni egy tonnáért. 

Kilőtt a csoki ára, félő, hogy ezentúl kevesen fizethetik majd meg
Kilőtt a csoki ára, félő, hogy ezentúl kevesen fizethetik majd megKaszás Tamás / Index

Egyre nő a csoki ára

Már tavaly is figyelmeztettek a szakértők a drasztikus drágulásra, egy év alatt a duplájára ugrott a kakaóbab ára 2023-ban. Ahogy azt nemrég mi is megírtuk a Díványon, a kakaóbab-termelés kétharmadát adó két afrikai ország, Ghána és Elefántcsontpart termelését természeti katasztrófák nehezítik, és a cukor ára is egyre csak nő, mindez az étkezési csokoládé árának alakulására is hatással van. Most Peter Feld, a svájci Barre Callebaut csokoládéfeldolgozó gyár vezérigazgatója közölt baljóslatú összefoglalót arról, mi is vár a jövőben a csokira. Úgy véli, a klímaváltozás az oka annak, hogy a legnagyobb kakaóbab-termesztő országokban, Elefántcsontparton és Ghánában hol a szárazság, hol a túl sok csapadék miatt csökkent a termés, és a csokigyártók sem rendeltek időben megfelelő mennyiségű kakaóbabot a termelésük biztosítására, ami a kereslet alakulására is hatással volt. A csoki árának emelkedése mögött látja azt is, hogy  

az így kialakult helyzetre ráugrottak a spekulánsok. 

Az, hogy a nem stabil kereslet-kínálat, illetve az elmúlt évek alacsonyabb árai miatt a kakaóbab-termesztő farmereknek nem volt elegendő bevételük ahhoz, hogy a növényvédelemre is pluszpénzt fordítsanak, már csak hab a tortán. A kakaócserjék egy részének gyökerét pusztító fertőzések támadták meg. 

A nagyipari csokit is érinti a drágulás

Az így kialakult termeléscsökkenés miatt az eddig előrelátóbb, nagyobb gyártóknak arra sem volt lehetőségük, hogy előre nagyobb mennyiséget berendeljenek kedvezőbb áron, így már nekik is árat kell emelniük. A Lindt csokikat gyártó Lindor vezérigazgatója,  Adalbert Lechner is nyilatkozott az ügyben. Úgy látja, hogy bár az ár növekedése egyelőre egy számjegyű, mégis egyre kevesebben fizetik meg a csokoládét. A minőségi csokoládé lassan, de biztosan igazi prémium termék lesz, prémium áron

DOGZ Fesztivál a Városligetben!

Szeptember 7-én kutyás bemutatókkal, falkasétával, izgalmas előadásokkal, tanácsadással és gyerekprogramokkal vár mindenkit az év legnagyobb kutyás rendezvénye.

Regisztrálj az ingyenes rendezvényre!

hirdetés

 

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek