„Aki bölcsész, mehet gyorséttermi felszolgálónak.” Talán te is találkoztál már ezzel és ehhez hasonló gúnyos mondásokkal. A bölcsészkaron végzetteket gyakran teszik ízléstelen poénok céltáblájává a más jellegű diplomával rendelkezők. Most kicsit körbejártuk ezt a bölcsészmítoszt, illetve bölcsészvégzettségű, munkájukban sikeres embereket kérdeztünk meg, hogy milyen személyes tapasztalataik vannak az álláskereséssel, illetve mit tapasztaltak meg a bölcsészeket sújtó átkokból.
Egy férfi és egy nő. Az egyik fél a kereskedelem mellett tette le a voksát, a másik fél munkát váltott. Nézzük, milyen tapasztalataik vannak a diploma utáni kegyetlen valóságról a munkakereséssel kapcsolatban.
Blanka (33 éves, jelenleg kereskedelemben dolgozik, ügyfélszolgálati és beszerzési munkatárs)
Mit tapasztaltál az álláskeresésnél közvetlen a diploma megszerzése után? Könnyen találtál munkát?
A diplomám megszerzését követően 3-4 hónapon belül találtam munkát. Nagyon sok helyről a jelentkezést követően még csak vissza sem jeleztek. Ez a tendencia általánosnak mondható a munkaerőpiacon, ami az álláskeresőknek nagyon frusztráló. Diploma után 2 évig egy telekommunikációs cégnél dolgoztam, az azt követő munkahelyeim pedig már a kereskedelem területéhez tartoznak.
Eredetileg is kereskedelemben akartál dolgozni, vagy csak így alakult?
Tanárként szerettem volna elhelyezkedni, de akkoriban még nem volt hiány az adott szakos tanárokból, így az a tervem nem sikerült. Az online kereskedelem, webáruházak terjedése viszont gyorsabb elhelyezkedést tesz lehetővé még a humán-, bölcsészvégzettségűeknek is.
Ért atrocitás a munkahelyen valaha azért, mert magas szintű végzettséged van?
Nem, semmi ilyesmit nem tapasztaltam.
Tapasztaltad-e, hogy lenézik a bölcsészeket?
Általános vélekedésben, ha reál, műszaki végzettségű beszélgetőpartnerrel akad össze az ember, akkor előkerülhet ilyen „bölcsészlenézés”, de személyesen nem ért ilyen sérelem. Eddig egyetlen alkalommal kaptam ilyen megjegyzést, abban sem konkrét bántás volt, inkább egy elrontott poén.
Mit tapasztaltál, mennyien járnak még ugyanabban a cipőben, amelyben te is?
A saját munkahelyemen az ügyfelekkel foglalkozó kollégák jelentős része diplomás, vagy jelenleg is jár egyetemre.
A bölcsészvégzettség persze nagyon sokféle lehet, és sokan nem is tudják, melyik mit takar pontosan. Az ok nélküli beszólogatások tehát többnyire tudatlanságból fakadhatnak.
Zsolt (35 éves, jelenleg a Külügyminisztériumnál dolgozik)
Mit tapasztaltál az álláskeresésnél közvetlenül a diploma megszerzése után?
Az majdnem lényegtelen volt nálam, hogy milyen diplomám van, a személyes kompetenciákat és rátermettséget vizsgálták, a diploma inkább amolyan „kötelező” felsőfokú végzettségi lépcsőfok volt az állás betöltéséhez.
Könnyen találtál munkát?
Ezt azért nem mondanám, bele telt néhány hónapba, amire sikerült elhelyezkedni, bár első körben nem a kereskedelmet céloztam meg, végül mégis ott kötöttem ki.
A kereskedelemben akartál dolgozni, vagy csak így alakult?
Az alapvető cél mindenképpen a végzettségemben történő elhelyezkedés volt, de a rezsit ki kellett fizetnem valahogy.
Ért atrocitás a munkahelyen valaha azért, mert magas szintű végzettséged van?
Kifejezett atrocitás, mint olyan, nem ért, de utasítottak el pár helyről, mert „túlképzett” voltam.
Tapasztaltad-e, hogy lenézik a bölcsészeket?
Igen! „Csak az megy tanárnak, akit máshova nem vesznek fel”, és ehhez hasonló kijelentéseket kaptam. Még az akkori páromnak is ez volt a véleménye, míg egyszer nem hallott tanítani.
Könnyen ment a munkahelyváltás a kereskedelmi tapasztalat után?
Persze,
a kitekintés mindig jó, illetve szélesebb látókörrel jön az önbizalom és nagyobb tájékozottság is,
a tapasztalatnak mindenképpen csak pozitív hozadéka volt.
Mit tapasztaltál, mennyien járnak még ugyanabban a cipőben, amelyben te is?
Sajnos nagyon sokat vannak így: roppant nehéz elhelyezkedni, és mindig ott lebeg Damoklész kardja az ember feje felett, bölcsészként ráadásul (ha nem kifejezetten a szakmánkban helyezkedünk el) meg kell küzdeni azzal az előítélettel is, hogy azt gondolja a többség, nem értünk semmihez a végzettségünkön kívül.
Manapság a diploma szerepe is kezd átértékelődni. Tény, hogy ha mérnöki vagy építészdiplomával rendelkezünk, talán nagyobb esélyünk van a munkaerőpiacon a végzettségünknek megfelelő állásban elhelyezkedni, de a bölcsészdiploma az az út, amelynek még számtalan elágazása lehet. Feltéve, ha tudja az ember, hogy mit akar, és ennek megfelelően specializálja magát.
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés