Mikor van jogod fegyvert fogni a betörőre Magyarországon?

GettyImages-1178785102

Az otthon biztonságának megteremtését sokan elhanyagolják a biztonságtechnikai szakértő szerint: kevesen vannak tisztában azzal is, hogy a magyar jogszabályok alapján mikor és milyen fegyvert ránthatunk egy betörőre.

Azt mindenki tudja a hollywoodi filmekből, hogy Amerikában mikor ránthatnak az emberek fegyvert a betörőkre. A hírekből is gyakran értesülünk ezekről az esetekről, valamint a nemzetközi közösségi média oldalain is gyakran visszaköszönnek az amerikai fegyvertartással kapcsolatban felmerülő problémák, gondolatok és mémek. De azzal vajon tisztában vagy, hogy itthon mit mondanak erről a jogszabályok?

A biztonság az ingatlanon kívül kezdődik

Hajós István, biztonságtechnikai szakértő és a Bastion Group ügyvezetője szerint első körben érdemes korszerű biztonsági rendszerekkel felszerelni a házunkat. Már önmagában ez is adhat egy bizonyos fokú védelmet, hiszen elrettentő hatással bírhat a bűnözőkre. Bár az elmúlt tíz év során negyedére esett vissza a bűnesetek száma Magyarországon, a veszély nem szűnt meg teljesen. „Jobb félni, mint megijedni” – tartja a közmondás, sajnos azonban a szakértő szerint az emberek hajlamosak lazábban kezelni a hétköznapokat, egészen addig, amíg be nem üt a mennykő: utána viszont már bármit megadnának azért, hogy visszaforgathassák az idő kerekét.

Hajós István biztonságtechnikai szakértő
Hajós István biztonságtechnikai szakértőFaragó László, Forrás: Bastion Group

Éppen ezért Hajós István a komplex zárszerkezetek, a távfelügyelet, a rejtett riasztó és a fénysorompók mellett teszi le a voksát. Mivel fontos számára az innováció, így a biztonság területén is úgy gondolja, hogy van helye a biztonságtechnikai robotoknak akár a házőrzés feladatkörében is. Kamerájukkal 360 fokban belátják a terepet, illetve éjjellátó funkciókkal és hőkamerával is rendelkeznek, így napszaktól függetlenül remekül teljesíthetnek.

Amikor a betörő már a házban van

Arra az esetre, ha az óvintézkedések ellenére mégis bejutott a házba a betörő, érdemes lehet önvédelmi fegyvert beszerezni. Hogy mit lehet használni és milyen esetben, arra külön jogszabályok vonatkoznak, érdemes tisztában lennünk a jogainkkal és a korlátozásokkal, amelyeket be kell tartanunk, hogy végül a betörő helyett ne mi kerüljünk rácsok mögé. 

„A jogszabályok lehetővé teszik, hogy önvédelmi célra gázriasztó pisztolyt, gumilövedékes fegyvert tároljunk az otthonunkban. Ezek elrettentő erővel bírnak bármely betörővel szemben, hiszen első ránézésre akár azt is gondolhatják, hogy éleslőfegyvert tartunk a kezünkben. Mindig fontos, hogy defenzív, de határozott magatartást tanúsítsunk, azaz ha a támadó kezében akár egy szúró-vágó eszköz is van, próbáljunk olyan távot tartani, hogy ne érjen el” – mutatott rá a szakértő.

Továbbá kiemelten fontos, hogy a védekezés módja nem lehet aránytalan a támadás mértékével, tehát nem üldözhetjük és bántalmazhatjuk a betörőt, ha meghátrál. Visszatartani viszont szabad és ajánlott is, amíg a rendőrség meg nem érkezik. Ha viszont a betörők túlerőben vannak, és az emberi élet kioltására alkalmas fegyverrel támadnak ránk, vagy az éjszaka folyamán ér minket a támadás, akkor az áldozat fel van jogosítva arra, hogy ebben az esetben bármilyen eszközzel az élete védelmére keljen. Erre azonban mentálisan fel kell készülni.

Otthonunk biztonsága érdekében érdemes preventív intézkedéseket tennünk, például biztonságtechnikai robotot beszereznünk, amely kamerájával 360 fokos látószöggel rendelkezik
Otthonunk biztonsága érdekében érdemes preventív intézkedéseket tennünk, például biztonságtechnikai robotot beszereznünk, amely kamerájával 360 fokos látószöggel rendelkezikFaragó László, Forrás: Bastion Group

Csak akkor vegyünk elő fegyvert, ha készek vagyunk használni. Soha ne adjuk meg a lehetőséget a betörőnek, hogy bizonytalanságunk miatt elvehesse tőlünk a nálunk lévő eszközt, és ezáltal hátrányba kerüljünk a védekezésünket tekintve. Ha lefagyunk, akkor a kívánt cél ellenkezőjét is kiválthatjuk, még fokozottabb érzelmi állapotba kerülhet mindkét fél, és a támadó felhergelésével még komolyabb támadásra ösztökéljük a bűnözőt” – sorolta a biztonságtechnikai szakember.

Tehát ha például egy késsel fenyegető támadóval találjuk szembe magunkat, és el akarjuk venni tőle a kést, akkor fel kell rá készülnünk, hogy meg fog vágni vagy szúrni minket, esetleg mindkettő. Hajós István szerint az önvédelmi tanfolyamok képesek átadni azt az alaptudást, amely egy ilyen esetben szükséges. 

Végezetül kiemelte, az aranyszabály mindig az: ne a karóránkat, hanem a gyerekünket, a családunkat vagy a saját életünket akarjuk megvédeni egy ilyen incidens esetén.

Egy biztonságtechnikai szakértő tanácsai mindig aranyat érnek (szó szerint, ha ingatlanunkban valamiért aranyat is tárolunk). Talán napjainkban több szó esik a kiberbiztonságról, hiszen ezen a téren egyelőre több tanulni valónk van, azonban nem szabad félresöpörnünk a fizikai biztonságunk megteremtését sem, mivel ezen a területen is folyamatos újítások állnak rendelkezésünkre (mint például a fentebb említett biztonságtechnikai robotok).

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra