Amikor a gyerek hozza apát haza a kocsmából: élet szerhasználó szülővel

GettyImages-901518622
Olvasási idő kb. 8 perc

Az alkoholproblémákkal küszködő felnőttek aránya Magyarországon magasabb, mint gondolnánk – sok felnőttel egy háztartásban pedig gyerekek is élnek, akikre éppúgy hat a függőség, mint az érintettek házastársaira, testvéreire vagy szüleire. Éppúgy, de mégis másként: a gyerekkorukat veszi el.

Ha tippelned kellene, hány problémás alkoholfogyasztó él Magyarországon, valószínűleg jóval alacsonyabbra tennéd az arányt, mint amilyen az a valóságban: a legfrissebb adatok kegyetlenül kimondják, hogy a magyarok 20 százaléka, azaz minden ötödik ember problémás alkoholfogyasztó. Arról ugyanakkor nincs szám, hogy hány gyerek életére nyomja rá bélyegét ez.

Az alkohol elveheti a gyerekkort

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Fogadó Pszichoszociális Szolgálatának Apa, anya, pia nevet viselő programjában azokért tesznek, akik alkoholproblémákkal küszködő szülő mellett nőnek vagy nőttek fel. A tegnap gyermekei azok a láthatatlan árvák, akiktől az alkohol elvette a szüleiket – a ma gyermekeinek azonban fontos itt és most segíteni.

Erre hívja fel a figyelmet a Láthatatlan árvák címet viselő könyv is, melyben novellák és szakirodalmi összefoglalók mutatják be azt, amit az érintett szerzők gyermekként átéltek. Karafiáth Orsolya és Kovács András Péter is a szerzők sorában van: a kötetről és a problémáról Kormos Piroskával, a Fogadó Apa, anya, pia csoportjaiért felelős szociálpedagógus munkatársával beszélgettünk.

Ha az alkohol a szülő életét alakítja, azzal a gyerekét is
Ha az alkohol a szülő életét alakítja, azzal a gyerekét isfhm / Getty Images Hungary

Mit tekinthetünk problémás alkoholfogyasztásnak?

Ha valaki visszaélés-szerűen használja az alkoholt: nemcsak közösségi alkalmakkor, például egy születésnapon, hanem rendszeresen fogyasztja, vagy amikor használja, nem tud mértéket tartani.

Még nem feltétlenül alakult ki nála függőség, de szerhasználata mindenképpen okoz már problémákat.

A gyermekek szempontjából ez nekünk azért fontos, mert egy gyereknek nehéz, ha a szülőt nem józanul látja.

Az alkoholizmus előtt is olyan állapot alakul már ki, ami romboló hatást gyakorol a környezetre is?

Igen.

Hány ember élhet problémás alkoholfogyasztó hozzátartozójaként hazánkban?

Nincsenek ilyen adataink. Abból tudunk kiindulni, hogy a legtöbb ember nem egyedül él, hanem családban, és ha saját családja nincs is, akkor is van származási családja. A régi adat az volt, hogy egymillió alkoholista országa vagyunk, ezért ha én foglalkozást tartottam akár gyerekeknek, akár felnőtteknek, minden tizedik embert felállítottam az érintettek számának demonstrálására, és mellé még legalább két embert a hozzátartozók miatt.

Az új adat ennek duplája: ha felállítok két embert, és melléjük még kettőt, már az is elég nagy szám.

Mi is azt tapasztaljuk, hogy egyre többen keresnek meg minket, és mernek erről beszélni.

Sokféle probléma érintheti ezeket a gyerekeket, melyeket a kötet is leír. Mi ezek közül a leggyakoribb?

Sokszor történik meg a szülősítés, a parentifikáció: ez abból következik, hogy ha a szülők nem látják el saját szerepüket, azt valaki másnak kell betölteni. A gyerek készíti el a reggelit magának, de az is lehet, hogy az egész családnak. 

Gondoskodik a kisebb testvéreiről, eljár szülőire, hazakíséri az apát a kocsmából: olyan szerepekbe kényszerül, amelyek nem egy gyermek feladatai.

Szintén igaz, hogy nagyon sok érintett családban hármas szabály érvényes: ne beszélj, ne bízz, ne érezz. Ezekben a családokban nem beszélnek a problémájukról: az is lehet, hogy ez tiltva van, de ha nincs is, a gyerekben nagy a szégyen, ezért hallgat. Az is előfordulhat, hogy valamikor beszélt, de akkor nem kapott segítséget – most már azt gondolja, miért beszéljen? A családokban nincs bizalmi, elfogadó légkör, vagy ez nem állandó, változik attól függően, hogy a szerhasználat mennyire aktív. Nem lehet érzéseket kifejezni – és mivel nem lehet csak negatív érzéseket nem kifejezni, ez minden érzésre igaz lesz. Ez nem azt jelenti, hogy nincs semmilyen érzése egy szenvedélybeteg szülő gyerekének, de ezeket nem tudja jól azonosítani, nem tudja, szabad-e neki boldognak vagy szomorúnak lennie, nevethet-e. A bizalmi légkör hiánya miatt pedig a gyermek lemond arról is, hogy megbízzon másokban.

Hányan lehetnek azok, akik már gyermekként segítséget kapnak?

Kamaszokkal is dolgozom: az utóbbi fél évben sokan kerestek meg minket, sok esetben egy felnőttön, egy közeli hozzátartozón vagy a másik szülőn keresztül. Van egy olyan programunk is, amelyben a témával iskolai foglalkozáson keresztül dolgozunk: ez egy másik irány, a célja az, hogy információt adjunk a gyerekeknek, de nem csak speciálisan az érintetteket kiválogatva.

Iskolai közegben ezt a helyzetet felvállalni nem egyszerű, a kamaszok közül nem mindenki tud a témáról beszélgetni a barátaival.

Összességében azt látom, hogy nagyon kevesen tudnak segítséghez jutni, mi ezért készítettünk egy honlapot is, kifejezetten kamaszoknak, hátha az interneten ránk találnak.

A gyerekektől épp a gyerekkort veszi el egy szerfüggő szülő
A gyerekektől épp a gyerekkort veszi el egy szerfüggő szülőmrs / Getty Images Hungary

Marad tehát felnőttkorra a terápiás munka?

Egyre több felnőtt keres meg minket, akár a könyv kapcsán: Kovács András Péter és Karafiáth Orsolya is nagyon sokat beszélnek a témáról. Én magam szenvedélybeteg szülők felnőtt gyerekeivel is dolgozom, náluk is tapasztalom, mennyien jönnek azzal, hogy hallottak egy podcastet vagy olvastak egy riportot a témáról. Ők végre úgy kapnak segítséget, hogy már tudják, merre vigyék a terápiájukat, mi a megakadásuk, hogy erről lehet beszélni. Van olyan segítettem, aki úgy csinált már végig egy terápiás folyamatot, hogy soha nem beszélt szülei függőségéről, mert úgy érezte, hogy nem teheti meg ezt. Most már ez könnyebb.

Az otthoni körülményeken a terápia sem változtat. Miben segít a gyermekeknek az, ha eljutnak önökhöz vagy más segítőhöz?

Az egyik legfontosabb dolog az, hogy beszélhetnek a problémájukról, nem néznek emiatt furán rájuk. Sorstársközösségben vannak, hallják, hogy másoknál is ez történik. Azt is meg tudják vitatni, ki milyen szerepet vesz át, és hogy ha ez tényleg nincs rendben, akkor hogy lehet azt átadni.

Olyan közösségben vannak, ahol értik egymás nyelvét, és ez nagyon nagy dolog.

A következő fontos funkció az információátadás. Tudunk nekik beszélni a szenvedélybetegségről, ami fontos ahhoz, hogy megértsék annak működését. Ha valaki szenvedélybeteg, az nem azt jelenti, hogy nem szeret, a szülők pedig akkor is szülők, ha nem tudják betölteni ezt a szerepüket. Segítünk a gyerekeknek abban, hogy szét tudják választani a szülőt és szenvedélybetegségét, hogy beszélhessenek érzésekről, haragról, vagy arról, hogy távolságot szeretnének tőlük tartani. Kell, hogy értsék, hogy a szenvedélybetegségnek van egy spirálja, hogy átlássák, mi az a sóvárgás, és miért nem hagyja valaki abba – vagy miért esik vissza.

A kötet szerzői közt ott van két nagyon ismert ember: Kovács András Péter és Karafiáth Orsolya. Mi a válasza, ha valaki azt veti fel: de hát ők sikeresek, elismertek, miért panaszkodnak?

Attól, hogy valaki kívülről sikeresnek és boldognak tűnik, nem azt jelenti, hogy belülről is mindig így érzi magát. Nem onnan kell a kérdést megközelíteni, hogy ők miért panaszkodnak, hanem hogy mi mindent adhatnak azoknak, akik még nem tartanak itt, akik még nem is látják, mi a baj, hogy miért jönnek ki mindig rosszul a kapcsolatukból, vagy mi az oka, hogy nem is tudnak kapcsolatot teremteni. És üzenet az is, hogy erről lehet beszélni, meg lehet vele küzdeni, és így is lehet boldognak lenni.

Ha valaki magára ismer a novellákban, az arra utal, hogy érintett lehet?

Ezek a problémák jelentkezhetnek egy rosszul működő családból érkező gyereknél is, ahol otthon szeretetlenség vagy keménység van, esetleg pszichiátriai betegség. A bántalmazás és a szerhasználat gyakran együtt járnak, de ha valaki olyan bántalmazó környezetből jön, ahol nem volt szerhasználat, ő is tud kapcsolódni ezekhez a problémákhoz.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?

Érdekességek