alfa férfi

Olyan szép csengése van az „alfa-hím” kifejezésnek, hogy szeretnénk elhinni, hogy tényleg léteznek ezek a „mitikus lények”. Azonban a szó eredete egy félreértésen alapul csupán, amelyet a populáris tudomány nagy elánnal felkapott az 1940-es években, és az 1970-es években megszilárdított a köztudat palettáján. Napjainkban egész YouTube-csatornákat szentelnek az alfa-hímség doktrínájának terjesztésére, a macsó csávóság legmagasabb szintjének elérésére, a toxikus maszkulint istenítő önelnyomásra, holott a kifejezés eredete ingoványos talajon nyugszik, és nagyrészt nem is a valóságból táplálkozik. Ezt értette félre a köztudat a farkasfalkák hierarchiájával kapcsolatban, amely mára a férfiak alfa-hím-mítoszába gyűrűzött ki.

Az alfa-hím kifejezés megszületése, és amit félreértettünk belőle

Az alfa-hím kifejezés egy farkasfalka megfigyeléséről írt tanulmányból ered, amelyet Rudolf Schenkel írt 1947-ben. Azonban – és itt a csavar a történetben – irománya középpontjában nem vadon élő, természetesen kialakult falkáról beszélt, hanem a svájci Bázeli Állatkertben 10 × 20 méteren fogva tartott tíz farkasról. Ebben a természetellenes környezetben figyelte meg azt, hogy a legmagasabb rangú hím és nőstény összeálltak az élen, illetve hogy ez a hierarchia változékony volt. Viszont már Schenkel is megjegyezte, hogy a vadonban vélhetően a szülőpárosból és kölykeikből verődhetnek össze a falkák, de ezt a megjegyzést végtelen lelkesedéssel félresöpörte a köztudat. 

Egy pár évtizeddel később, az 1960-as és 70-es években dr. L. David Mech elsöprő sikerű könyvet jelentetett meg a farkasokról végzett kutatásáról, amelyben szinte csak fogságban élő falkákat vizsgált meg. A könyv népszerűsége bebetonozta az alfa-hím-koncepció helyét a populáris tudományban, még ha Mech azóta azt is nyilatkozta, hogy a könyvben található információk elavultak, beleértve a domináns farkas, az alfa-hím-ötletet is. Mech ugyanis a könyv megjelenése után 13 nyarat töltött egy vadon élő farkasfalka megfigyelésével, és arra a következtetésre jutott, hogy természetes élőhelyükön a farkasok úgy alapítanak falkát, hogy találnak maguknak egy párt, akivel kölyköket hoznak a világra, és a családi egységükből születik meg a falka. 

A fiatalabb farkasok főként alárendelten viselkednek a szüleikkel szemben, és ritkák a dominanciaharcok, Mech például 13 nyár alatt csak egynek volt szemtanúja a megfigyelt falkában. A fiatal farkasok egy idő után elhagyják a falkát társat keresve maguknak. Ha találnak maguknak egy párt, monogám kapcsolatba lépnek vele, amely általában csak akkor ér véget, ha az egyikük meghal. A hím ivadékok és apjuk között nagyon ritkán alakulhat ki dominanciaharc az „alfa-hím”-státuszért. A családi köteléken alapuló falkaszerveződés azonban nem azt jelenti, hogy nem alakul ki időről időre éles verseny, csupán nem annyira a státuszról, hanem az erőforrások megszerzéséről szólnak ezek.

Fogságban élő farkasfalkából született az „alfa-hím” kifejezés, ma férfiak használják inkább

Tehát egy félreértésből született kifejezés vált mára a „férfiasság legmagasabb szintjének” szinonimájává. Sajnos a mérgező maszkulinitással  nagy átfedésben van az „alfa-hím”, mivel a közösségi médiában a leggyakrabban egy olyan macsó csávó alakja formálódik meg ebből a kifejezésből, akinek a fő törekvése mások leuralása kell, hogy legyen, és a nőket nem egyenrangú társként, hanem birtoktárgynak tekinti, illetve (a vadon élő farkasok párzási szokásaival ellentétben) nem a nőkkel kötött monogám kapcsolatot propagálják általában. A férfiban magában sem jelenhetnek meg a sérülékeny érzések, sírnia tilos, hiszen akkor már nem is lehet alfa, mert valaki az éles dominanciaharcban jól leváltja majd emiatt. Nem kell különösebben részletezni, hogy ezek miért káros hozzáállások mindenki számára, legyen nő vagy férfi, de azért azt említsük meg, hogy egyes negatív érzelmek elfojtása krónikus fájdalomhoz vagy komoly egészségügyi probléma kialakulásához vezethet.

Ironikus továbbá, hogy az alfa-férfi képe egy mindenki felett álló vezéré, aki mindenki felett győzedelmeskedni képes, a szó eredete pedig csak a fogságban tartott farkasokra alkalmazható. Lehetséges, hogy a farkasokról készült kutatások mentén lassan nekünk sem ártana felhagynunk azzal, hogy a nőfaló macsó csávókra tekintünk a legférfiasabb férfiakként, hanem kiszélesíthetnénk a férfias koncepcióját egy szélesebb fogalomkörre, amelyben változatosabb formákban is megengedhetik maguknak a férfiak, hogy könnyedén elismertessék magukat, és elismerést kaphassanak a világtól mint tiszteletre méltó felnőttek.