Világszerte egyre inkább növekszik az ADHD-val (Figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar) diagnosztizált fiatalok és gyerekek száma. Azonban ez a betegség még mindig legtöbbször rejtve marad egészen a felnőttkorig. A becslések szerint körülbelül a felnőtt népesség 1,5-4%-át érinti. Gyermekkorban kezdődnek a tünetek, de az esetek 30-70%-ban felnőttkorban is fennállnak. Jelenleg még rettentően aluldiagnosztizált betegség, pedig hatékonyan lehetne kezelni, ha felismerik.
Sok ADHD-s ér el felnőttként sikeres karriert, de az állapot rengeteg kihívást okozhat a munkahelyeken. Bár a tünetek nagyon sokfélék lehetnek, vannak köztük olyanok, amelyekről nem is gondolnád, hogy az ADHD-vel függnek össze.
1. Tökéletességre törekvés a tökéletesség érzete nélkül
Az ADHD befolyásolja az agy azon részét, amely azt szabályozza, hogy hogyan irányítsd a figyelmedet. Az ADHD-s embereknél ez a kontrollterület nem működik megfelelően, így nem igazán tudnak arra összpontosítani, amit el kell végezniük. Folyton csak oda-vissza járnak a különböző ötletek között. Így néha a tökéletességre törekvés a módja annak, hogy megpróbáljanak megbirkózni ezzel, ugyanakkor sokszor nem jutnak el arra a pontra, hogy tökéletesnek érezzék, amivel épp foglalkoznak.
2. Könnyen megelőzhető hibák
Egy figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarban érintett gyakran könnyen megelőzhető hibákat követ el, például valamit rosszul számol ki, vagy gépelési hibákkal tarkított e-mailt küld. A szakértők szerint ez különösen igaz a betegségben szenvedő nőkre. Általában a férfiak nagyobb valószínűséggel hiperaktívak, a nők viszont inkább lesznek szervezetlenek és figyelmetlenek.
![Az ADHD-sok gyakran könnyen megelőzhető hibákat ejtenek.](http://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5592/55927/559274/55927421_3157fd6cd10be3cb91ef53fe40948c72_wm.jpg)
3. Halogatás az utolsó pillanatig
A halogatás a felnőttkori ADHD egyértelmű jele. Az ő esetükben a határidők betartásának képtelensége gyakran a szorongás következménye lehet, a nagyfokú szorongás ugyanis bénítóan hat. Hajlamosak nehezen megtalálni a motivációt a kezdéshez, a halogatás pedig szervezetlenséghez vezet. Általában jobban dolgoznak csapatban, mintha hosszú ideig egyedül, felügyelet nélkül tevékenykednének.
4. Folyamatos késések
Bár az ADHD-s emberek mindent megtesznek, sokszor mégsem sikerül nekik időben megjelenni a munkahelyen és az értekezleteken. A határidők betartása igazán nehéz feladat a számukra. Sokan közülük úgynevezett „idővakságot” tapasztalnak, nehezen tudják felmérni, mennyi időre van szükségük ahhoz, hogy elérjék a kívánt célt vagy helyszínt.
5. Probléma az időérzékkel a koncentráció során
Így elszaladt az idő? Biztosan veled is előfordult már, hogy annyira koncentráltál egy projektre, hogy az órák elszaladtak. De az ADHD-ban szenvedők számára ez gyakori problémává válhat. Úgy érezhetik, hogy könnyen elvesztik az időérzéküket, és ez többféle helyzetben is megtörténhet.
6. Eltérnek a témáktól
Fontos helyzetekben, például megbeszélés során is hajlamosak eltérni a témától, csapongani, szétszórtan viselkedni.
![Nehezen viselik, ha a munka stresszessé válik.](http://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5592/55927/559274/55927427_c80a3171838ced5f43ebcda25d7c684e_wm.jpg)
7. Összeomlás stresszes környezetben
Az agy prefrontális kérge szabályozza a figyelmet és az érzelmi reakciót, és az ADHD-s emberek számára ez a terület alulfejlett lehet. Amikor nem tudják kontrollálni azokat a különféle gondolatokat, érzelmeket, amelyek egy magas stresszhelyzetben zajlanak, akkor ez szabályozási zavarokhoz, egyfajta mentális összeomláshoz vezethet. Sokan egyszerűen elfojtják ezt a problémát, vagy igazán érzelmessé, ingerlékennyé válnak a nagy nyomás alatt, stresszes környezetben. A munkahelyen ez túlzott reakciókat válthat ki belőlük, amikor váratlan feladatot kapnak, vagy kudarc éri őket.
8. Nehezen végrehajtható ötleteket adnak
Általában a kreatív ötleteikről híresek a munkahelyükön, nagyon szenvedélyesek tudnak lenni, amikor az ötletelés zajlik egy projekthez. Azonban az elképesztően kreatív ötleteiknek a megvalósítása már komoly nehézségekbe is ütközhet.
Ha szeretnéd tudni, hogy miért rúghatnak ki azonnal a munkahelyedről, olvasd el az alábbi cikkünket.
![](https://kep.index.hu/1/0/5745/57454/574548/57454875_b252945c3edff78029d100d12850877a_wm.jpg)
Kutyabarátok készüljetek!
Jön a Dogz, az év legnagyobb kutyás fesztiválja! Falkasétákkal, állatorvosi tanácsadással, kutyás bemutatókkal, kutya&gazdi fotózással és sok más ingyenes programmal várunk szeptember 7-én a Városligeti Nagyréten.
Váltsatok jegyet a DOGZ fesztivál színpad izgalmas előadásaira is!
hirdetés