Egy másik világ, egy ismeretlen dimenzió, barátok, veszélyek és gyönyörű vízalatti felvételek - a mélységi filmezésről mesél a díványon a búvár filmes, az
Somogyi Gyula, a 2007-es moszkvai Arany Delfin Nemzetközi Filmfesztivál kategórianyertes filmje, A sötétség hajói (The ships of darkness) készítője. Megszállott búvár, elhivatott filmes és két kislány boldog édesapja.
Somogyi Gyula (balra) Christian Petronnal, a Nagy kékség operatőrjével, 2007.
[fotó: David Pilosof]
Hogy jött a merülés?
A búvárkodás, akárcsak gimnazista koromban a vitorlázórepülés, gyermekkori vágyak beteljesítése. 2002-ben minden összeállt ahhoz, hogy végre elmenjek egy búvártanfolyamra. A Búvárakadémiát szemeltem ki magamnak (ma már Elite Divers néven ismertek), ahol olyan oktatókkal találkoztam, akik jelentősen befolyásoltak abban, hogy milyen búvár is váljon belőlem, a búvárkodás melyik ága érdekeljen. A mélység iránti kíváncsiságot Dóra Gyula ébresztette fel, és hamarosan egy alakuló technikai búvárokból álló csapatban találtam magam. Itt egy meglehetősen hosszú tanulási folyamat vette kezdetét, amely ma is tart.
The Vision of the Oraculum from Gyula Somogyi on Vimeo.
De tényleg, miért pont mélységi filmezés?
Útközben ébredt fel a filmes érdeklődés, minden bizonnyal a látott, búvárkodással kapcsolatos filmek hatására. Belevágtam, és egyből teljesen természetesnek tűnt, hogy ezt csinálom. Ekkor 2004 őszét írtuk. A víz alatti videózáshoz Dombovári Tiboron (Wikipedia szócikk), a National Geographic magyar búvárfotósán keresztül vezetett az út. Minthogy világossá vált, a videózás az én igazi víz alatti területem, ezután erre összepontosítottam. Olvastam, tanultam és nem volt olyan merülés, amikor nem volt a kezemben kamera. Dóra Gyula mondta még a kezdetek kezdetén: vigyázz, mert ha belefogsz a videózásba, a kamera rabszolgája leszel. S így is történt. Nem mintha bánnám, sőt...
Ez idáig rendben is volt, azonban eljött az egyedülálló videósok-filmesek számomra leggyötrelmesebb része: kész a felvétel, de hogy is lesz ebből más ember számára is nézhető film? Hosszas keresgélés után rátaláltam Kálmán Istvánra, az Objektív Stúdió vezetőjére, aki rendszeresen tart tanfolyamokat víz alatti képalkotásról, az operatőri és a vágói ismeretekről.
2006 áprilisában részt vettem életem első víz alatti fotós versenyén, amikor is merülőtársként és videósként elkísértem Dombovári Tibort egy vörös-tengeri versenyre, ahol nagyon sokat tanultam tőle, hogyan is dolgozik egy profi természetfotós – az akkor elsajátítottak jelentősen hozzájárultak a későbbi sikeres filmek elkészítéséhez.
Voltál a nem mindennapos hobbid miatt közvetlen életveszélyben?
Veszélyes helyzetbe egy búvár alapvetően mindig saját hibájából kerül, a felszerelés vagy a körülmények önmagukban ritkán okolhatóak egy veszélyes helyzetért, balesetért. Nekem is volt ilyen, mégpedig életem első igazi barlangi merülésén, Izvernán, Romániában. Minden hibát elkövettem, amit csak lehetett: újonnan vett szárazkesztyűm beázott, a tartalék nedveskesztyűt pedig odaadtam egy feledékeny búvártársnak, a több, mint háromórás, 7 fokos vízben végrehajtott merülés gyakorlatilag használhatatlanra is gémberítette mindkét kezem.
Kamerát sem viszünk ismeretlen helyre, rögtön az elő merülésre, pláne nem barlangba, és pláne nem egy jó nagyot. Összefagyott kezeimmel próbáltam kapaszkodni, a kamerát vinni, és egyensúlyozni a palackokkal és minden felszereléssel 140 kilós össztömegemet, amikor egy átmászás során belecsúsztam egy hasadékba. Aki búvárkodott barlangban, annak nem kell mondani, hogy egy ilyen helyzet végezetes fordulatot is hozhat. De megúsztam, maradt a tanulság. Egy másik esetben merülőtársam mentett meg a könnyen végzetes rossz gázváltástól, tanulságul, miért is ne merüljünk egyedül... Ezek és más kisebb élmények emlékét őrzi a nyílt vízi búvároknak szánt kisfilmem, a Zárt terek (Closed spaces), ami egy fiktív mozielőzetes egy soha el nem készülő filmhez:
Closed Spaces from Gyula Somogyi on Vimeo.
Mekkora kihívás a mélységben egy olyan bonyolult szakmát űzni, amilyen a filmezés?
A fentiekből is látszik, szó szerint életbevágó fontosságú, hogy betartsuk az alapvető szabályokat. A fizika nem tesz kivételt senkivel. A filmezést, történjen az mélyen, vagy egy hajóroncsban éjszaka, nagy körültekintéssel kell végezni, hiszen a felvétel készítése közben én nem arra figyelek, hogy a merülés búvárszemszögből rendben menjen (van-e még elegendő levegőm, mennyi ideje vagyok lent, indulni kell-e az előzetese terv szerint), hanem, hogy a felvétel jól sikerüljön. Ezért nem árt, ha van egy "best boy", egy olyan merülőtárs, akinek nincs más dolga, mint hogy rám figyeljen, ellenőrizze a szükséges dolgokat.
Mi volt a legpozitívabb búváros, búvárfilmes élményed?
Minden, jóbarátokkal, jó helyen végrehajtott merülés pozitív élmény, hol ezért, hol azért. Olyan élőlénnyel találkoztál, amire már régóta vágytál, delfinekkel úszhattál együtt, olyan fényjátékban volt részed, amilyet csak a filmeken látsz, és persze mindezt majd a hajón dinnyézés közben jól át is beszéled a barátaiddal. No meg az is nagy-nagy pozitívum, ha a kamerában még időben cseréltél kazettát, akkumlátort és az objektívsapkát is levetted vízbe ugrás előtt...
2006. Eilat, Vörös-tenger [fotó: Dombovári Tibor]
Mire vagy a legbüszkébb a ships of darkness-sel kapcsolatban?
A sötétség hajói (The ships of darkness) volt tulajdonképpen az első olyan alkotásom, amit filmnek merek nevezni, s amiben felhasználtam mindazt a tudást, amit a képalkotásról, vágásról tanultam addig.
Legbüszkébb arra vagyok, hogy a filmet meg tudtam csinálni. A film és a DVD készítése kapcsán sok emberrel ismerkedtem meg, s minden esetben rendkívül segítőkész partnerekkel találkoztam. Pedig semmim sem volt, csak az elkészült film, amit meg tudtam mutatni. Amikor például az ismeretlenből felbukkanva írtam Erdész Róbertnek a Solaris együttesből, hogy szeretném a Nostradamus-album néhány dalát felhasználni a filmhez, rögtön jött a beleegyező válasz. Hasonló segítőkészséget tapasztaltam Böszörményi Gergely, a Periferic Records Kiadó vezetője részéről is, akinek segítségével megjelenhetett a film DVD-n. Sőt, egy évvel később a film helyet kapott a Solaris mexikói koncertjéről készült DVD-jén is.
Milyen elismeréseket gyűjtöttél be a filmmel?
A film több díjat is kapott különféle nemzetközi búvárfilm-fesztiválon, s legelső díja rögtön egy első helyezés lett az Arany Delfin fesztiválon. Ez a díj természetesen a legfontosabbak egyike marad. Ugyancsak a filmnek köszönhetően volt például alkalmam együtt vacsorázni Peter Scoones-szal (BBC Blue Planet, Deep Blue és még sok híres természetfilm operatőre), tavaly pedig Bunyik Béla beválogatta a 8. Los Angeles-i Magyar Filmfesztivál programjába. A Los Angeles-i magyar főkonzulátoson dolgozó dr. Kaleta Gábor konzul segítségével ott lehettem a filmvetítésen egy igazi nyugat-hollywoodi moziban, szóval, talán ezt tartom a legnagyobb személyes sikernek és élménynek.
Az interjú második része itt olvasható: A sötétség hajói 2.
Ha ez a cikk tetszett, olvasd el ezt is:
A nagy kékséget minden évben megnézem legalább kétszer, és minden egyes alkalommal felvidulok, amikor főhősünk megjelenik az orrcsiptetővel. | Szerelem száz méter mélyen
Érdekelnek az extrém sportok? Sok cikket találsz a témában itt | Fókusz: extrémsport
