Szerelem első látásra: amikor ismerősen mérgező a másik

Miután az ember többször megégette magát és önismereti munkával megdolgozta az élményeit, rájöhet, hogy az ismerősség váratlanul rátörő érzése, amikor új partner lép az életébe, gyakran inkább vészharang, mint zöld lámpa. Miért? A traumás kötődéssel kapcsolatos tudnivalókat Elizabeth Marchetti Mediumon megjelent cikke alapján foglaljuk össze.

Mi az a traumás kötődés?

Neurobiológiai szempontból az agyunk olyan, mint egy számítógép: különböző programok alapján dolgozzuk fel a külvilágból érkező információkat. Ezeknek a programoknak a kialakulásában kiemelt szerepet játszik életünk korai szakasza. Az iskoláskorunk előtt elszenvedett traumáinkra általában nem is emlékszünk, mégis magunkban hordozzuk őket: mélyen, az idegrendszerünkben raktározódnak el. Amikor évekkel később, már felnőttként találkozunk valakivel, és azonnal vonzódni kezdünk hozzá vagy megmagyarázhatatlanul ismerősnek érezzük, akkor bumm, a sérüléseink aktiválódni kezdenek, és a traumás kötődés megszületik.

A fogalmat a bántalmazás szakirodalmában is szokták használni. A traumás kötődés ebben az esetben a bántalmazó nézőpontjával való azonosulást jelenti, amikor az áldozat valóságészlelése az elszigeteltség és az elkövető sorozatos manipulációinak eredményeként sérül. Így akkor sem feltétlenül menekül el a kapcsolatból, ha volna is alkalma rá. 

A diszfunkcionális is lehet otthonos

Mi történik akkor, amikor két ember táplálni kezdi egymás gyógyulatlan lelki sebeit? A traumák állandóan triggerelődnek, ami egy őrületes biokémiai, érzelmi koktélt jelent a személyek számára. Igazi függőség ez az idegrendszerüknek, sosem tudnak betelni a másikkal, szinte habzsolják egymást, de mellette teljesen kimerülnek, és az életük többi területén képtelenek bármilyen egyensúly fenntartására. Tudattalanul működésbe lép egyfajta ismétlési kényszer, amelynek hatására önkéntelenül azt a kaotikus és diszfunkcionális érzelmi környezetet reprodukálják a kapcsolatukban, amelyben felnőttek. Hiába tudják az eszükkel, hogy ezek a dinamikák ártalmasak, mégis ezt érzik otthonosnak, így kevésbé rémisztőnek. Úgy függnek a kapcsolat mélységeitől és magasságaitól, mint egy drogtól, ezért akkor is nehezen szállnak ki belőle, ha észlelik, hogy az egyikük bántalmazza a másikat. 

Ezek a kapcsolatok – bár rendkívül intenzívek – sosem építik az embert, hanem teljesen felemésztik. Nem lehet erőforrásként használni őket, nem lehet növekedni bennük, csak rájuk szűkülni és kontrollt veszíteni. Azokból, akik részt vesznek benne, könnyen lehet bántalmazó vagy bántalmazott, megmentő vagy áldozat. Noha a párkapcsolati erőszakért természetesen mindig az elkövetőt terheli a felelősség, azt is lényeges látni, hogy a traumás kötődésekbe gyakorlatilag bele van kódolva a destruktivitás, többnyire csak idő kérdése, hogy mikor, milyen formában és mértékben hatalmasodik el a kapcsolaton. Éppen ezért nagyon fontos, hogy a randizás korai szakaszában megtanuld felismerni. Az alábbi 5 kérdés abban segít, hogy mérlegelni tudd: autentikusan kapcsolódsz a másikhoz, vagy inkább a sérüléseitek akaszkodtak azonnal egymásba? 

#1 Az első pillanattól úgy érzed, mindig is ismertétek egymást? 

Pár évtizeddel ezelőtt teljesen más erőforrások álltak rendelkezésre a szülők számára, mint manapság. Kevesebb hangsúly volt a mentális egészségen, nem volt internet, nem lehetett annyi olvasnivalóhoz hozzáférni a témában, az emberek többségének nem is jutott eszébe, hogy pszichológushoz forduljon. Persze napjainkban sem neveli mindenki tudatosan a gyerekét, de régebben még kevésbé voltak elérhetők ezek az információk, nem tulajdonítottak akkora jelentőséget az önismeretnek. Ez azt is jelenti, hogy olyanok körében is előfordulhat a traumás kötődés, akik elsőre nem tudnak visszaemlékezni diszfunkcionális családi dinamikára. Sőt, olyanoknál is, akik csodásnak írják le a gyerekkorukat. 

Emlékezz vissza: milyen volt a szüleid egymással és veled, illetve a testvéreiddel való kapcsolata. Megtanították nektek a tiszteletadás és az egészséges határok meghúzásának alapjait? Vagy úgy nőttél fel, hogy semmire nem mondhattál nemet és kevés volt a saját tered? Az is lehet, hogy állandóan veszekedtek körülötted, így számodra az a megszokott, annak a kezelésére vannak eszközeid (többnyire a helyzetből való mentális és/vagy fizikai kivonulás különböző formái), de a békeidő unalmat, zavart, frusztrációt, ürességet vált ki belőled. 

Ha találkozol valakivel, aki az első perctől kezdve megmagyarázhatatlanul ismerős, kezdj el gyanakodni: jó eséllyel a szüleid vagy a korábbi partnereid mintázatait érzed benne, és hasonló sérülései vannak, mint neked. Hacsak nem vagytok szuper tudatosak, valószínűleg keveset fogtok tanulni a másiktól, viszont állandóan egymás gombjait fogjátok nyomkodni, ami azt eredményezi, hogy zsigeri szinteken reagáltok a konfliktusos helyzetekben: törtök-zúztok magatok körül vagy egyszerűen elmenekültök, majd katartikusan újra összeolvadtok. Aztán kezdődik a kör elölről. 

#2 Rögtön rengeteg időt töltötök együtt?  

Állandóan cseteltek? Pár órás randinak indul, és aztán több napig nem bírtok elszakadni egymástól? Az, hogy éjjel-nappal együtt vagytok, és nem bírtok időt tölteni külön, gyakran annak a jele, hogy gyengék a határaitok. Ez pedig sokszor az alacsony önértékeléssel és a bizonytalansággal függ össze. 

Gondolj bele: honnan jön ez a szükséglet, hogy állandóan a másikkal legyél, egy percre se szakadj el tőle? Miért érzed úgy, hogy még az elalvás is egy rémisztő szeparációs helyzet? Attól félsz, ha nemet mondasz, a partnered kerít valaki mást a helyedre? Vagy neked van szükséged elterelésre, arra, hogy soha ne kelljen egyedül lenned? Azok, akik siettetik egy kapcsolat mélyülését, általában belső bizonytalansággal küzdenek. A korai elköteleződés kivívása – például pár hét után összeköltözni, egy-két hónap után eljegyezni valakit – a bántalmazó kapcsolatoknak is az egyik legfőbb előrejelzője. 

A kiegyensúlyozott kapcsolatokban ezzel szemben tisztán kommunikálják az elérhetőségüket a felek, balanszíroznak az új szerelem, a munkájuk, a családjuk, a barátaik között, hogy mindennek meglegyen a helye, még ha a romantikus kapcsolatuk prioritást is élvez. Tudják, hogy a bizalom kiépülése időt vesz igénybe, így fokozatosan engedik bele magukat a kapcsolatba. 

#3 Egy-egy találkozás után olyan vagy, mint akit kifacsartak?

A kapcsolat kezdeti szakaszában bizonyos szintig természetes, hogy kimerültebb, kialvatlanabb vagy a szokásosnál. Minden változás, így a pozitív stressz is igénybe vesz minket, ráadásul sokszor egyrészt meg kell találni a munka és a magánélet közötti új egyensúlyokat, másrészt meg kell szokni a zajokat, a formákat a másiknál, hogy jobban tudj pihenni. Ám a traumás kötődésekre ezenfelül is jellemző, hogy a dopamin annyira elural mindent, hogy az egyéb testi szükségletekkel, például az éhséggel, a szomjúsággal, a fáradtsággal való foglalkozás teljesen elmarad. A személy figyelmen kívül hagyja a szervezete jelzéseit, mert a gyenge énhatárai miatt teljesen elsodorja a másikkal való együttlét. Így amikor külön töltenek időt, úgy érzi magát, mint akin átment egy úthenger. Az egyensúly elvesztése frusztrációt kelt benne, a szorongásai elől pedig gyakran pont a partnerénél keres menedéket, és ismét beleveszik a közös élményekbe. Holott mindketten jobban tennék, ha ilyenkor megállnának, és teret adnának egymásnak, hogy ki-ki önmagára is tudjon fókuszálni, rendezhesse a sorait. 

#4 Idealizál téged és a csillagokat is lebeszéli az égről?

Azokat az embereket, akik grandiózus gesztusokkal és szavakkal igyekeznek elcsábítani minket, nem hiába hívják elragadónak: van valami agresszív térfoglalás abban, ahogy meghódítanak minket, ahogy a szerelmükkel bombáznak. Ez a magatartás gyakori narcisztikus, bántalmazó karaktereknél, akik már pár találkozás után azt bizonygatják neked, hogy tökéletes vagy, nem tudnak nélküled élni, össze kellene költöznötök. Sajnos amikor a sérüléseink határozzák meg a működésünket, akkor nagyon nehezen teszünk különbséget az őszinte érdeklődés, valamint a kívülről romantikusnak tűnő, de megalapozatlan és üres vallomások között, így könnyen bedőlhetünk a későbbi elkövetőnek, aki eleve az alacsonyabb önértékelésű, bizonytalanabb emberek felé gravitál. 

Amikor tehát elkezdesz randizni valakivel, érdemes a következő szempontokra odafigyelni. Összeillenek a szavai és a tettei? Teljesíti az ígéreteit, mindegy, mennyire kicsik? Előfordul, hogy mond valamit, aztán pár nappal később annak az ellenkezőjét? Letagad dolgokat, amiket mondott vagy tett? A bántalmazók gyakran operálnak a megőrjítés technikájával: ami kezdetben ártalmatlan tévedésnek tűnhet, később az áldozat teljes valóságvesztését célozhatja meg. Fontos tudatosítanod magadban, hogy a lehengerlő emberek veszélyesek lehetnek. A szeretet bizalmon és tiszteleten alapul, nem ajándékokon és üres szavakon. Az önreprezentálásnál, a lenyűgözés vágyánál milliószor többet ér, ha kíváncsi rád, odafigyel a szükségleteidre és tiszteletben tartja a határaidat. 

#5 Minden apróságból hatalmas vita kerekedik?

Egy veszekedés eszkalálódását, intenzitásának fokozódását megelőzni sohasem könnyű, de egy traumás kötődésnél szinte lehetetlen: ilyenkor a legkisebb konfliktusok is óriási drámává nőnek, aminek rendszerint sok sírás, ajtócsapkodás, feldúlt elviharzás a vége. Gyakran a pár egyik vagy mindkét tagja tiszteletlen, abuzív nyelvezetet használ, üvölt, a másikat hibáztatja, defenzív, nem képes felelősséget vállalni vagy bocsánatot kérni. Ha nem tudtok helyzeteket konstruktívan megoldani, ha úgy érzed, aknamezőn lépdelsz, mert bármi konfliktust válthat ki, és ezek a veszekedések sokkal hevesebbek, sokkal tovább tartanak, mint amire az eddigi tapasztalataid alapján számítani lehetne, akkor jó eséllyel traumás kötődésben mozogtok. Tulajdonképpen nem is egymásra reagáltok, hanem a korábban elszenvedett sérüléseiteket élitek újra, és egymásra vetítitek ki azokat a démonokat, amik még mindig veszélyt jelentenek a lelki jóllétetekre. Ha pedig a partnered képtelen vállalni a felelősséget, nem önreflektív, örökké téged hibáztat, akkor nincs meg köztetek az a biztonságos tér, amiben gyógyulni, fejlődni tudnál. 

Mit lehet tenni traumás kötődés esetén? 

A traumás kötődés azért komoly probléma, mert ezekben a kapcsolatokban nincs lehetőség a növekedésre, a tudatosságra, hiszen főként a zsigeri reakciók dominálnak. A személy összes energiája elmehet arra, hogy megőrizze az egyensúlyát az intenzív érzelmi hullámzás közepette, de ez szinte lehetetlen. A traumás kötődés feloldásához pedig nem elég kilépni a kapcsolatból és új partnert keresni. Ha nem dolgozol magadon, jó eséllyel a következő szerelmeddel is pont ott fogod folytatni, ahol az előzővel abbahagytad. 

Ahhoz, hogy meg tudjuk törni a mintázataink ismétlődését, újra kell programozni az idegrendszerünket. Ma már számos pszichológiai módszer segít a trauma feldolgozásában, az egészséges énhatárok meghúzásában és fenntartásában, a nemet mondás képességének elsajátításában, az önbizalom növelésében, az átlátható kommunikáció megvalósításában. 

Lényeges, hogy ha egyszer felismerted a traumás kötődésedet, akkor ne szégyenkezz, hanem törekedj arra, hogy meghalld, amit a tapasztalataid üzennek neked: ezek a dinamikák ugyanis pontosan megmutatják a sérülés helyét és hogy miben van szükséged fejlődésre. A gyógyulásod előrehaladtával pedig egyre inkább képessé válsz az autentikus és a nem autentikus kapcsolatok megkülönböztetésére, és arra, hogy olyan párkapcsolatot működtess, amelyben mindkettőtöknek tere van a növekedésre.