Hátha most sikerül – sóhajt egy nagyot az ember január elsején, és hősiesen nem megy be a szomszéd trafikba. Egy kis akaraterő, és menni fog – biztatja magát. Tényleg csak az akaraterőn múlik, hogy meddig nem megyünk be abba a trafikba? Pszichológus szakértőink, köztük a SelfGuide pszichológiai műhely és az Önsegítő személyiségfejlesztő műhely alapítói magyarázzák el a cigarettázás és a leszokás lélektanát, ami gyakorlati segítséget is jelenthet.
Sorozatunk korábbi részeit itt olvashatod el.
Milanovich Domi: Nem az akaraterőn múlik, hanem a felkészültségen
A koronavírus-járvány idején minden eddiginél nagyobb szükségünk van arra, hogy a tüdőnk a lehető legegészségesebben működjön. Így szerencsére egyre többen döntenek úgy, hogy most már végképp ideje letenni a cigit. Ennek a törekvésnek lendületet adhat az évkezdés, amikor különböző fogadalmak mentén, elszántan vágunk neki a terveink megvalósításának. Ahhoz, hogy ebben minél sikeresebb legyél, összegyűjtöttem, mi az a 6 dolog, amit szerintem érdemes végiggondolnod:
- A cigizés jelentése: az egyik legizgalmasabb kérdés, hogy mit jelent számodra a dohányzás. Segít, hogy kapcsolatot teremts másokkal? Társasági élményekhez kötődik? Szorongásoldásra, stresszcsökkentésre használod? Az identitásod része? Fiatalosnak, szabadnak, lazának (már-már rocksztárnak) érzed magad tőle? Ezeket azért is fontos tisztán látni, mert könnyebben tudsz elhagyni egy szokást, ha más, konstruktív, az egészségedre nem káros aktivitással tudod pótolni: valamivel, ami ugyanazt a funkciót képes ellátni az életedben.
- A rizikós helyzetek felmérése: sok ember számára addig tart a cigizésről való leszokás, amíg meg nem bontják az első doboz sört, el nem mennek bulizni vagy össze nem vesznek valakivel. Nagyon sokat segít, különösen a kezdeti időkben, ha a) lehetőleg teljesen kivonod magad a magas kockázatot jelentő helyzetek alól, például nem mész el iszogatni a barátaiddal, akik közül mindenki dohányzik (ezt most könnyű lesz betartani); b) felkészülsz ezekre a helyzetekre. Mit teszel, amikor stressz ér, de nem akarsz cigizni? Elmész sportolni? Felhívod az egyik barátodat, akivel addig beszélgettek, amíg megnyugszol, és alábbhagy a nikotin iránti vágyad? Találkozol a haverokkal, de nem iszol alkoholt, hogy könnyebb legyen megállni a cigizést? Vagy pár hétig a nem dohányzó barátaiddal találkozol? Lényeges, hogy ne izomból akarj leszokni, hanem ésszel. Készülj fel, tervezz, legyenek eszközeid az egyes szituációk kezelésére.
- Társas támogatás biztosítása: ha másoknak is bejelented, hogy le akarsz szokni a cigiről, akkor egyfajta külső kontrollt is behozol a képletbe. A többiek biztathatnak, segíthetnek, és az is előfordulhat, hogy nem akarsz nekik csalódást okozni, szeretnéd kiváltani az elismerésüket. Ezek mind-mind motiváló tényezők lehetnek, különösen a nehéz pillanatokban. Ha pedig találsz valakit, aki szintén szeretne leszokni a cigizésről, akkor együtt még erősebbek lesztek. Meg tudjátok osztani a tapasztalataitokat, a módszereiteket, tudjátok egymást támogatni, ha meginognátok az elhatározásotokban.
- A teljesítmény nyomon követése: ma már számos olyan applikáció letölthető, amellyel folyamatosan tudod csekkolni, hogy hány napja nem dohányoztál, ezáltal mennyi pénzt spóroltál, nagyjából hogyan alakulnak az egészségügyi mutatóid. Így pár koppintással megerősítést kaphatsz azzal kapcsolatban, hogy az igyekezeted megtérül, és rengeteg mindent elértél az akaraterőddel.
- Önjutalmazás: ahhoz, hogy még inkább motivált legyél a nikotinmentes élet fenntartására, érdemes részcélokat kitűznöd magad elé, amelyek elérését apró, konstruktív jutalmakkal ünnepled. Például elhatározod, hogy ha 30 napot kibírsz cigi nélkül, akkor veszel magadnak egy jó könyvet. Ha újabb 30 napot, akkor rendelsz egy csodálatos vacsorát a kedvenc éttermedből, stb.
- A botlás(ok) kezelése: a legnagyobb hiba, amit az emberek elkövetnek az életmódváltásnál, hogy félreértelmezik a botlásaikat. Az első visszaesésről is hajlamosak azt gondolni, hogy akkor kész, dugába dőlt a kísérletük, és inkább elengedik az egész tervet. Ez óriási zsákutca! Gondolj bele, ha ki is zökkensz, és elszívsz pár cigit, de másnap újrakezded a dohánymentes életet, összességében még mindig nagyságrendekkel kevesebb nikotint viszel be a szervezetedbe, mint ha nem is próbálkoznál. Idővel pedig egyre jártasabb leszel a kihívást jelentő helyzetek kezelésében, és az elvonási tüneteid is csökkenni fognak. Úgyhogy tarts ki, mi innen szurkolunk neked!
Csonka Balázs: Komolyan kell venni
Szerintem a dohányzással (az alkoholhoz hasonlóan) azért nagyon nehéz bánnunk, mert egész egyszerűen nem vesszük komolyan. Legálisan megvásárolható, fogyasztása kulturálisan elfogadott, esetenként támogatott is. Miközben a nikotin számos (drogként elismert) drognál erősebb biokémiai függőséget okozó anyag, a dohányzás általában jelentős pszichológiai függőség is. Szokás. Egyszerre egyéni és társas.
Egyéni szokás például a reggeli cigi. Kávéhoz. A buszra várós cigi (aminél az első slukk után felbukkan a kanyarban a busz). A stresszcigi. A jóllaktam cigi. Az étvágyelnyomó cigi. Megvannak tehát a helyzetek, amikbe a rágyújtás rítusa befészkeli magát, és aztán épp innen a legnehezebb kitenni később. Mert ha a nikotin okozta sóvárgást ki is bekkeli az ember valahogy, nyilvánvaló, hogy a dohányzásnak mint szokásnak is funkciója van. Ez a legtöbbször valamilyen érzelmi feszültségre kínál oldást: például türelmetlenségre, unalomra, dühre, szorongásra, vagy éppen a másik oldalon, a boldogság és elégedettség pillanataiban biztosít némi távolságot a történtektől.
Hasonló a helyzet a társas térben is, ahol a feszültségek sem csak az egyénekben, de a köztük lévő kapcsolatban (a levegőben!) is felbukkanhatnak. A dohányzás ilyenkor megoldás és menekülés egyaránt lehet. A rágyújtás rítusa csökkenti például a szorongást, amit egy társas érintkezés jelenthet, egyben lehetőséget biztosít arra is, hogy az illető pár percre kiléphessen a helyzetből (adott esetben – mint társas haszon – egy kisebb, számára is kezelhető méretű társasággal). Hasonló kilépési funkcióval bír a cigiszünet a monoton munka stresszteli légköréből, vagy a kivonulás egy érzelmileg megterhelő konfliktushelyzetből. Ahol pedig mikroszinten kultúrája van a dohányzásnak (munka előtt le szoktunk menni cigizni, vagy a párommal elszívunk egy cigit reggel a kávéhoz, stb.), ott a leszokás társas következményekkel is járni fog.
Külön cikket is megérnének az erre épülő játszmahelyzetek, ahol a dohányzásnak nagyon fontos szerep jut a társas dinamika, a hatalmi viszonyok rendezésében. Legtöbbször mint a passzív agresszió egy formája kerül elő, a lázadó kamasztól a dohányzásellenes (és őt is leszoktatni akaró) párjával dacoló felnőtt korúig. Logikus, hogy ilyen helyzetekben a leszokás egyfajta behódolást, a személyes autonómia egy részének feladását is jelenti.
Mindez természetesen csak néhány példa arra, milyen mélyen szőheti be életünket a dohányzás, ami leginkább két dolog miatt lesz fontos. Egyrészt azért, mert ha letesszük a cigit, az összes ilyen érzelmileg megterhelő és/vagy szociálisan jelentős helyzetben új stratégiára lesz szükségünk a jövőben. Másrészt pedig azért, mert épp ezek által tűnik fel annyira kevéssé a dohányzás, ezek miatt válik olyan hétköznapivá, ezek miatt nem tekintünk rá különösebben nagy problémaként.
Leszokni pedig szerintem pont úgy lehet jól, ahogy bármilyen más drogról: nem szabad félvállról venni. Különösen akkor nem, amikor már sikerült abbahagyni. A visszaesés tuti receptje, ha egy-egy számodra necces helyzetbe (tehát olyan helyzetekbe, melyekben korábban rendszerint rágyújtottál) azzal a tudattal mész bele, hogy „egy hónapja nem gyújtottam rá, nem fogok visszaszokni” – ezzel szemben jó eséllyel egy olyan dohányos vagy, aki épp egy hónapja nem gyújtott rá. Nagyon fontos különbség, aminek észben tartása sokat segíthet az úton. Mert leszokni hosszú út, lassú átalakulás, fokozatos rátanulás a nem dohányzásra.
Kuna-Várhelyi Gábor: A leszokás nem abbahagyás, hanem személyiségfejlődés
Régi tapasztalat, hogy ilyenkor január elején mennyire felpezsdül az élet az edzőtermekben. Jönnek az új arcok, és még nézni is jó, hogy milyen lelkesen, eltökélten, csillogó szemmel pattannak a gépekre, vagy fekszenek be a súlyok alá. Aztán… hát igen, február végére ahogy jöttek, úgy el is tűnnek. Nos, ők voltak az újévi fogadalmasok. De mi történhetett velük? És mi történt sokunkkal, akik szintén tele vagyunk a második oldalon félbehagyott edzésnaplókkal, az ötödik lecke után soha többet ki nem nyitott nyelvkönyvekkel és sok-sok más elbukott remek tervvel és elhatározással? Amik pedig okos, hasznos ötletek voltak, mint ahogy a dohányzásról való leszokás is az. Mind ugyanazt szenvedjük el ilyenkor: a saját személyiségünk ambivalens működését. Ilyenkor látszik igazán, hogy az emberi személyiség egy több alrendszerből és (szerencsés esetben) együttműködő részből összeálló összetett rendszer. Egy okos döntés, egy elhatározás a leszokásra vagy egy új élet megkezdésére január elsejétől a személyiségünk gondolkodó, tudatos részének terméke. Persze szükség van erre, és az ugyaninnen származó akaraterőre is, de ezek még együtt sem garantálják a sikert.
Az elhatározás és az akarat önmagukban igencsak törékeny, elhalványulásra, elgyengülésre hajlamos elemei a működésünknek. Egyéntől függő, meddig tartanak ki, de ha önmagukban állnak, szinte törvényszerű, hogy lesz egy pillanat, amikor elfáradunk és mégis megesszük, megisszuk vagy elszívjuk, amit nem szerettünk volna. Ez így csak harc, az pedig ilyen: fárasztó. Hogy mi hiányzott? A valódi motiváció. Sokszor emlegetjük ezt munkával, sporttal, tanulással összefüggésben, de szinte sosem definiáljuk, tulajdonképpen mi is az. A motiváció a személyiségünk érzelmi részének támogatása. Erős, tartós érzelmi állapot, amelynek talán a szeretethez van a legtöbb köze. Amíg ez nincs, leginkább magunkkal harcolunk. Ha viszont teljesül, a valódi elhatározásainkban megállíthatatlanná és legyőzhetetlenné válhatunk.
Oké, de mit vagy kit lehet szeretni, amikor épp leszoknánk a dohányzásról? Mondjuk a jövőbeli önmagunkat. Érdemes őt a nem túl távoli jövőben elképzelni, ahogy mindezt már megvalósította, és élvezi ennek minden előnyét. Tudatosíthatjuk, számba vehetjük a leszokás rövid és hosszú távú előnyeit is, és örömmel fogadhatjuk ezeket is. És ne felejtsük el mindennap (!) megdicsérni, megjutalmazni a jelenbeli önmagunkat sem, aki ma is megtett egy fontos lépést egy fontos cél érdekében!
De van még egy fontos átgondolnivalónk. Egy rossz szokás vagy egy addikció nem valami kívülről ránk ragadt kosz, amit csak levakarni kell, hanem a személyiségünk szerves része. Már megint az ambivalencia… Lehet, hogy az okos, racionális részünk a dohányzást káros, egészségtelen és drága hülyeségnek tartja (joggal), de közben ez része a működésünknek, fontos funkciókat lát el, amiket nem lehet csak úgy elvenni és kidobni az ablakon. Érdemes ilyenkor alaposan meggondolni, mire is használtuk eddig a dohányzást. Ha szorongunk vagy folytonosan feszültek vagyunk, keressük ennek inkább a valódi okát, és ne csak addig jussunk, hogy eldobjuk az eddigi tüneti kezelési módszert, mert az fájni fog. Vagy ha kell, legyünk őszinték, és lássuk be, hogy semmi keresnivalónk ezen a munkahelyen, már régen valami mást kellene csinálnunk. Erre sem az egyre gyakoribb cigiszünet a jó megoldás.
A fenti szempontok elsőre talán bonyolítani, nehezíteni látszanak a leszokást. Pedig épp ellenkező a helyzet: ha így tekintünk rá, és így fogunk ennek a feladatnak, nemcsak pénzt spórolunk, és tüdőkapacitást és várható élettartam-növekedést nyerünk, hanem ennél többet is. Sok más szempontból is jobban működő, kiegyensúlyozottabb, és önmagával is jobb viszonyban lévő emberként zárhatjuk majd ezt a jó kis személyiségfejlődési utazást.
Szalay Ágnes: próbáld meg Allen Carr módszerét
Én aztán tudom, hogy kell leszokni, már vagy hússzor leszoktam… – kezdhetem ezzel a hitelességet alátámasztó mondattal. Ugyanezt mondta Allen Carr is, aki a Leszokni a dohányzásról? Így könnyű! című könyvet írta, és véleményem szerint a címmel nem is mondott nagyot. Kevés olyan könyvet, módszert lehet találni, ami ennyire empatikusan és a viselkedés mögötti mozgatórugókat elfogadó pontossággal mutatja meg, és válik ezáltal hitelessé, motiválóvá és hihetővé. Szóval, aki a dohányzásnak vagy más egyéb addiktív szokásának szeretne búcsút mondani, annak jó szívvel ajánlom Allen Carrt. (Persze nincs egy csodamódszer, mások vagyunk, más működik jól nálunk – de egy próbát megér. Vagy akár többet is.)
Van néhány dolog, amiket Carr is állít, és megértésük fontos lehet a sikeres leszokási kísérlethez. Először is az önostorozás. Aki dohányzik, azért nem süket és vak, és pontosan tudja, hogy a cigaretta káros az egészségre. Mégis dohányzik – és sok harcos nem dohányzóval együtt osztja is azt a véleményt, hogy e szokásának két oka van: hogy gyenge és hogy hülye. Pedig ez azért nem így van, meg lehet találni azt a pszichés okot, szükségletkielégítést, amire neki választ ad a cigaretta. De mindegy is az ok, ha így gondolkodsz, ilyen megvető véleményed van magadról, majd veszel egy nagy levegőt, hogy oké, ne legyek már hülye többet, és dobjam el a cigit, akkor jó eséllyel nem fog sikerülni. Az önmagaddal való együttérzés és a dohányzáshoz kötött pozitív élmények elismerése fontos ahhoz, hogy végig tudd csinálni.
Aztán itt van az akaraterő kérdése: ha valaki akaraterőből igyekszik leszokni, az előbb-utóbb szintén elbukik. Nem azért, mert gyenge, hanem mert ennyi akaratereje senkinek sincs. Sokkal jobb pozitív célt kitűzni, nem a tiltást, a megvonást magadtól, hanem azokat a dolgokat, amiket nyerhetsz vele.
Két gondolat elfogadása segíthet a legtöbbet ahhoz, hogy sikeres és hosszú távú abbahagyásról beszélhessünk. Az első az abbahagyáshoz kapcsolódik, ami azért áll itt leszokás helyett, merthogy azt kell elfogadni, hogy a nikotin drog, te nikotinista, vagyis drogos vagy, és nem leszokni fogsz, hanem éppen nem gyújtasz rá. Ha már húsz éve tart, akkor is annyit mondhatsz, hogy most nem dohányzom. Carr úgy írja le a függőséget, mint egy benned lakó bestiát, aminek az ereje elmegy, ha nem kap táplálékot, vagyis nikotint, de újra erőre kap, ha rágyújtasz. Ezért nem szokott működni, hogy valaki dohányosból kocadohányossá váljon, mint ahogy az sem működik, hogy na csak ma este újra cigizem, mert buli van. Ne etesd a szörnyet – szól a mondás, az abbahagyás után már egy szál cigivel is a függőségedet erősíted. Tehát ha egyszer letetted, akkor többet ne gyújts rá. A másik ebből következő gondolat viszont igen pozitív és erőt adó: ez a szabadság. A kontroll visszaszerzése az életed felett. Az, hogy megtapasztalod, nem vagy már kiszolgáltatva a benned lakó bestiának, a függőségnek, hanem erősebb vagy. Ezáltal csomó mindenre jut időd, sok pozitív változást tapasztalhatsz. Visszanyered az életed.
A függőség elvonási tünetekkel is jár, de a testi függőség igen rövid idő, pár hónap alatt elmúlik. És akkor sem annyira erős, enyhe éhséghez hasonlítható érzés. A lelki függőség az erősebb ellenfél, de ha megérted, hogy mekkora szabadságot szerzel vissza, akkor tényleg lehetséges, hogy kevés szenvedéssel és sok örömmel vészeld át a dohányzásról való leszokás nehéz első heteit. Utána meg már csak nem kell elcsábulni újra…
