Már csak pár év, a gyerekek kirepülnek, és akkor mi is szétmegyünk. Ezt még kibírom.
Már nem szeretem, sőt rá se bírok nézni, de a gyerekek miatt együtt kell maradnunk.
Nem akarom, hogy a gyerekem csonka családban nőjön fel.
Ismerős gondolatok? Sokan vélik úgy, hogy a gyerekek érdekében még egy rossz kapcsolatban is megéri benne maradni. De vajon igazuk van? Tényleg az a jó a gyereknek, ha szülei boldogtalanok együtt, vagy jobb, ha külön élnek? Ma erről kérdeztük pszichológus szakértőinket, köztük a SelfGuide pszichológiai műhely alapítóit.
Sorozatunk korábbi részeit itt olvashatod el.
Milanovich Domi: A válás nemcsak jog, de néha kötelesség is
„Egy olyan kultúrában, amelyben stigmatizált a normától való eltérés, az egyedüllét, az azonos nemű kapcsolat, a gyerektelenség és a válás, a házasságok ugyanakkor nagymértékben hazugságtól és bántalmazástól terheltek, ott korrekciós és rehabilitációs funkciót tölt be minden olyan szakmai irány és irodalom, amelyik kimondja azt az egyszerű és valós tényt, miszerint a válás sok esetben életmentő funkcióval bír. A tragédia nem a válás. A tragédia a toxikus házasság” – olvasható Tisza Kata Most. – Túlélő leszel, nem áldozat című nagyszerű könyvében, amelyről nekem is volt alkalmam interjút készíteni a szerzővel.
Kata egy egész fejezetben foglalkozik a válás témájával, nehezítő körülményeivel, és hogy miért annyira káros az a mai napig elterjedt nézet, hogy a család mindenáron való egyben tartása szolgálja leginkább a gyerekek érdekeit. Bár a válás nehéz és általában fájdalmas folyamat, messze nem a legrosszabb, ami a gyerekekkel történhet. Sokkal rosszabb egy olyan családban felnőni, ahol a szülők teljesen elhidegültek egymástól, hazugságban élnek, állandóan üvöltöznek, vagy ahol az egyik fél (gyakran az apa, de nem mindig) bántalmazza a másikat (ezzel óhatatlanul a gyerekeket is, ha őket külön nem is), kontrollálja, leépíti az önértékelését, zsarolja, kezet emel rá, stb. A gyerekek számára fontos, hogy kiszámítható és szeretetteljes érzelmi környezetben nevelkedhessenek; bizalomteljes, egyenrangú emberi kapcsolatokról vehessenek mintát; meg tudják tanulni a szüleiktől, hogyan lehet felelősséget vállalni a lelki jóllétünkért, és adott esetben kilépni destruktív helyzetekből akkor is, ha nehéz.
És lássuk be, a mai magyar társadalomban – ahol az egyszülős család rögtön csonka, ahol a párkapcsolat sikerét gyakran nem a minősége, pusztán a hosszúsága jelenti a kívülállók szemében –, a válás annál is nehezebb, mint amilyen alapból lenne. Ha nő kezdeményezi, akkor hálátlan ribanc, akinek semmi sem elég jó. Ha férfi, akkor megbízhatatlan alak, aki szarik a családjára. Rögtön beindulnak a sztereotípiák, és könnyen áldozatként tudja prezentálni magát az a fél, aki még benne maradt volna a kapcsolatban (számos esetben amúgy pont ő az, akinél hatalmi többlet volt, aki sok mindent megengedhetett magának, akinek az igényeiről szólt az együttélés).
De még ha a volt partnered ellened is hangolja a közös ismerősöket, vannak olyan helyzetek, amikor csak akkor lehet esélyed egy biztonságosabb, önazonosabb, boldogabb életre, ha lépsz. Mert szép dolog a kitartás, de van az a pont, amikor el kell engedni a fejünkben élő, családról, párkapcsolatról szóló ideális képet, pláne ha az köszönő viszonyban sincs a valósággal. Néha a feladás, a lezárás, a változtatás a legbátrabb és legfelelősségteljesebb döntés, amit meghozhatsz. Olyan emberekkel érdemes körülvenned magad, akik elismerik az ebben rejlő erőt.
Szalay Ágnes: A gyerek tőled tanulja az életet, ne boldogtalanságra tanítsd!
Ne maradj vele a gyerek miatt! Nem kérdés, hogy a gyerekek megsínylik a válást. Mindenki megsínyli a válást. A válás nem jó dolog, a válás kudarc. Annak manifesztálódása, hogy amiben reménykedtünk, amit vártunk attól a fontos embertől, akit párunknak választottunk, és önmagunktól – az nem jött össze. Másrészt a válás már egyfajta szembenézés is ezzel a ténnyel, elismerése annak, hogy a kapcsolat nem működött – és lehetőség arra, hogy valami új, valami más, valami olyan következhessen, ami már jobban fog működni, ami méltóbb. Tulajdonképpen a válás felelősségteljesebb dolog egy nem működő kapcsolatban, mint az önmagunkhoz és másokhoz való őszinteség nélküli együtt maradás. Ez eddig oké is lehet, de még nem volt szó a gyerekekről.
Ha a gyerek imádja a másik szülőt (is), ha teljesen felborul az élete, ha egzisztenciális nehézségekkel kell szembenézni az esetleges válás nyomán, ha tudom, hogy a párom magától nem fogja keresni, nem fog foglalkozni vele – akkor is megtehetem, hogy beleugrom a válásba? Nem beszélve arról az eszkalálódó feszültségről, a sok konfliktusról, ami egy válást kísér. Kitehetem ennek a gyerekem akkor, ha esetleg nem is annyira rossz a házasságom, vagy a másik nem is olyan rossz ember, csak éppen én boldogtalan vagyok?
A gyerek azt tanulja meg az emberi kapcsolatokról, a szeretetről, a partnerségről, a másik és önmaga tiszteletéről, a boldogság lehetőségéről, amit otthon lát. Ha abban élnek a szülei, hogy bújtatott vagy nyílt utálat, közöny, elnyomás, érzéketlenség, nemtörődömség vagy boldogtalanság, szürkeség van az életükben, akkor a gyerek azt tanulja, hogy ilyen az élet. És felnőttként, a pszichológia kegyetlen törvényszerűségei szerint nem tehet majd mást, mint hogy maga is így választ, így kommunikál, így él. (Természetesen nem végleges ez a csapda, önismerettel, nagyon sok tudatos önfejlesztéssel, esetleg terápiával képessé válik majd ő is egy méltósággal teli, tartalmas kapcsolatokon alapuló életvitelre, de ösztönösen nem ez fog jönni neki.) A gyerek valamilyen szinten azonosul is a szüleivel, ezért ha látszatra minden rendben is van, soha egy hangos szó el nem hangzik, csak éppen anya-apa élete örömtelen, akkor is átveszi ezt az életérzést. Sokkal érzékenyebb a gyerekek radarja, mint hogy ilyesmit titkolni lehessen előttük.
Ha a boldogtalan életben vergődő szülő azonban nekilát, hogy rendet tegyen az életében, megváltoztassa azokat a körülményeket, jelen esetben a kapcsolatot, amikben nem jó élnie – akkor a gyerek felelősséget tanul. Kontrollt tanul. Azt látja, hogy lehetséges tenni magadért. Vállalni magadat és az igényeidet. Törekedni a boldogságra, még akkor is, ha nem ez a könnyebb út. Persze ettől aktuálisan még lehet, hogy haragudni fog a szülőre, ami borzasztó fájdalmas lehet. Sok esetben egy idő után a válás kiegyensúlyozottabb szülőpárhoz és nyugodtabb élethez vezet, ami bár két külön helyszínen, de a gyereknek is jobb.
Szóval ha a kapcsolat már nem működik, akkor azt mondom, hogy a gyerek szempontjából is sokkal jobb döntés a válás, mint a lassú, kilátástalan szenvedés. Viszont a válás hogyanja nagyon nem mindegy. A gyerek számára is rettenetes az, ha a szülők egy háborúba csúsznak bele, ahol előbb-utóbb az ember lealjasul. Ezért érdemes mediátor, pszichológus, ezzel foglalkozó gyermekpszichológus támogatását kérni ahhoz, hogy a válás lépései úgy történjenek meg, hogy a gyerek ne veszítse el a biztonságát a világban és bizalmát a szüleiben.
Sákovics Diana: Olyan kapcsolatot mutass a gyereknek, amilyet neki is kívánnál
A gyerekeinkért, azért, hogy testileg és lelkileg egészséges felnőttek legyenek, hogy képessé váljanak a boldogságra, rengeteg dolgot érdemes megtennünk. Érdemes törekedni a saját lelki fejlődésünkre, az önismeretünk mélyítésére, mert így mutatunk számukra példát egy jobb élethez, és így lehetünk nekik is jobb szüleik. Érdemes figyelni magunkat, belátni, ha hibázunk, tanulni ebből és változtatni, ha szükség van rá, mert így mutatjuk meg számukra, hogy aktívan tehetünk azért, hogy jobb legyen az életünk. És pontosan ezért nem érdemes feláldozni magunkat, a saját jóllétünket egy menthetetlen párkapcsolatban. Az nem szolgálja a gyerek érdekét.
A gyerekeinket ugyanis nem azzal formáljuk leginkább, amit mondunk vagy tudatosan tanítunk nekik, hanem azzal, ahogy élünk, ahogy saját magunkhoz, másokhoz és a világhoz viszonyulunk, ahogy a felmerülő problémákat kezeljük. Ha azt mutatjuk meg nekik, hogy le lehet élni egy életet boldogtalanul, haragban, az intimitás kerülésével vagy akár félelemben, bántva és megalázva, akkor hogyan várjuk azt, hogy ő majd egy jó párkapcsolatban, szépen élhet?
A gyerekeinkért persze sokat érdemes tenni a párkapcsolatunkban is. Megtehetjük, hogy szembenézünk a kapcsolati problémáinkkal, megpróbáljuk megoldani azokat, dolgozhatunk azon, hogy jobb, boldogabb, teljesebb életet élhessünk a partnerünkkel, olyat, amit a gyerekünknek is kívánnánk, ha majd felnő. Ha ezt meg tudjuk tenni, megéri küzdeni egy kapcsolatért. Ha nem, akkor mindenki életét megnehezítjük egy rossz kapcsolattal.
