Bárki kerülhet bajba. Lehet ez valami pénzügyi nehézség, szerelmi bánat, betegség vagy bármilyen más traumatikus élmény. Ha abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy éppen nem velünk történik, akkor késztetést érezhetünk, hogy segítsünk.
Nagyon sokan tudjuk már, hogy a segítséget, a tanácsadást senkire nem jó ráerőltetni. Gondoljunk a nagymamára, aki szerelmi bánattól haldokló unokáját mindenáron szilvás gombóccal szeretné etetni. Vagy a mindig határozott, mindig mindent jobban tudó kolléganőre, aki pontosan megmondja, mi a nehéz helyzetben a teendő, és ő hogyan bírt egy ennél sokkal durvább esetet lényegesen jobban, mint te.
Ehelyett tapintatosabban és kulturáltabban járjunk el. Mondjuk cseten ráköszönünk a nehéz helyzetben lévő barátra, és jelezzük, hogy csak érdeklődünk, hogy van, akar-e beszélgetni és hogy van-e esetleg valami, amiben segíthetnénk. Natasha Frost, a Medium újságírója arra hívja fel a figyelmet, hogy ha így járunk el, akkor azért meglehetősen korai még a Nobel-békedíjat kiosztanunk magunknak. Mert ez sem igazán nagy segítség. Világos a logika mögötte, és az eljárásunk megalapozottnak is tűnik, hiszen ki tudná jobban, hogy mire van szüksége, mint ő maga, aki segítségre szorul.
Írj nekünk
Szerzőnk, Szalay Ágnes pszichológus, több mint 15 év szervezetfejlesztési tanácsadói tapasztalattal. A SelfGuide pszichológiai műhely egyik alapítója. Coachként támogatja ügyfeleit céljaik megtalálásában és elérésében, legyen szó munkahelyi, vezetői vagy személyes fejlődési igényről. Motivációs elakadással, karrierváltással, stresszkezeléssel, szakmai, vezetői fejlődéssel kapcsolatban lehet hozzá fordulni személyesen, vagy olvasói levélben, melyre (a névtelenséget megőrizve) a Dívány.hu-n is szívesen válaszol.
Azonban az a helyzet, hogy ha igazán nagy bajban van valaki, akkor a szellemi és érzelmi energiái le vannak kötve a túléléssel, azzal, hogy legalább úgy ahogy vinni tudja a napokat, vagy ne pusztuljon bele a fájdalomba, a kétségbeesésbe vagy a hajszoltságba. Nagyon könnyen előfordulhat, hogy kedves érdeklődésünkre azt válaszolja, hogy köszi, nem kell semmi.
Ugyanis azzal, hogy azt kérdezzük tőle, hogy mi mit tegyünk, emocionális és szellemi erőfeszítést kívánunk tőle. Azt, hogy legyen a menedzserünk, mondja meg, hogy mit csináljunk. Különösen akkor hozzuk egy ilyen kérdéssel nehéz helyzetbe a bajban lévőt, ha olyan közegben tesszük fel neki, ahol meg kellene őriznie azt a képet, hogy „normális”, ahol viselkednie kellene – például a munkahelyen. Dilemmája az, hogy vagy őszintétlenül visszanyomja magába az érzéseit és elutasítóan válaszol akkor is, ha esetleg jólesik neki az érdeklődésed, vagy pedig hagyja levenni a kötést a még be nem hegedt sebről, és reszkírozza, hogy érzelmei túláradnak, és egy ilyen helyen rossz szemmel nézett viselkedésbe keveri magát.
Nem biztos, hogy nem akarja, hogy segíts
Ha köszönettel elutasítja a kérdésed, hogy hogyan segíthetsz, akkor emögött több dolog állhat. Lehet, hogy tényleg nem kér a segítségedből, nincs olyan dolog, amivel javítani tudnál a helyzetén. Az is lehet, hogy annyira beszűkült a gondolkodása és túlterhelt az elméje, hogy lenne éppen, amivel segíthetnél, de képtelen kitalálni, mi lehet az. Az is előfordulhat, hogy attól tart, hogy túl sokat kér, kellemetlen helyzetbe hoz téged azzal, hogy amit kérne, annyit már nem akarnál tenni.
Ha az eddigiek hatására nem ment el teljesen a kedved attól, hogy mégis megkockáztasd, hogy segítesz neki, akkor van pár, a mit tehetnék érted?-nél jobb lehetőség. Specifikálhatod a kérdést, amivel máris hozzájárulsz ahhoz, hogy kevesebb dologra kelljen gondolnia, és azt is jelezd, hogy milyen típusú segítséget vállalnál szívesen. Ha például egy munkatársadról van szó, akkor kérdezheted így: melyik feladatodat tudnám átvenni, szívesen tenném…
Az ő helyzetéből kiindulva találd ki, mit tehetnél
Ha egészen jól ismered, mondjuk közel dolgoztok egymáshoz, vagy egy barátodról, szerettedről van szó, akkor ennél még konkrétabb is lehetsz: ezt és ezt átveszem tőled, oké? Általában korábbi beszélgetésekből tudod, vagy a mostani találkozásotokon elárulja, hogy mi okoz neki nehézséget, mit utál csinálni, mire lenne jó, ha jutna ideje. Azzal, hogy ezeket a róla szóló ismereteit felhasználva előre kigondolod, hogy mi lehet számára könnyítés, azt is megmutatod, hogy nem a levegőbe beszélsz, nem udvariassági formula a segítségfelajánlás, és nem azért teszed, hogy a „jó ember” imidzsedet megőrizd. Szándékod őszinte és tiszta, segíteni akarsz, és már a mentális energiát is befektetted, hogy kitaláld, mi lenne a segítség. Ezzel együtt lehet, hogy visszautasít, vagy azt mondja, hogy inkább másban számít rád. Akárhogy is reagál, fogadd el tisztelettel a válaszát, ez a helyzet most róla szól és nem rólad, pláne nem a sértettségedről.
Ahogy írtam a fentieket, elgondolkodtam, hogy nekem milyen emlékeim vannak arról, amikor segítséget kaptam. Feljött jó pár helyzet, és azok, amikért most, 10-20-30 év múltán is elérzékenyülten hálás vagyok, mind olyan esetek voltak, ahol nem is kértem, csak kaptam. Hajszolt voltam, alig ettem, de se időm, se pénzem, se gondolatom nem volt a kajára – leültettek, megetettek. Kérdés és jaj, miért nem eszel, úgy lefogytál szemrehányások nélkül. Elmondtam valakinek a fennálló problémát, és annyit mondott, majd ő megoldja.
Nagy László olyan szépen megírta ezt már – jusson eszedbe, ha valaki a környezetedben nehéz időszakot él meg, és segíteni szeretnél neki:
nekem a kérés
nagy szégyen,
adjon úgyis, ha
nem kérem.
