A daganatos betegségek világszerte a vezető halálokok közé tartoznak, itthon évente több tízezren veszítik életüket rákos megbetegedés következtében. Október a mellrák elleni küzdelem hónapja, melynek keretében arra hívják fel a figyelmet, hogy a kezelési eljárásokban tapasztalható fejlődés ellenére még bőven van tennivaló, ha jelentősen csökkenteni szeretnénk a betegség okozta halálozásokat. Az önvizsgálat kiemelkedő jelentőségéről, a kezelési lehetőségekről és a betegség korai diagnosztikáját gátló tévhitekről dr. Drajkó Veronika onkológussal, az Emlőrák Gyógyításáért Alapítvány elnökével beszélgettünk egy friss kutatáshoz kapcsolódóan.
Hol tart ma az orvostudomány az emlődaganatok kezelésében? Igaz, hogy egy kifejezetten jól gyógyítható daganattípusról van szó?
Mind a diagnosztika, mint a kezelési lehetőségek rengeteget fejlődtek az elmúlt 10-20 évben. Az informatika fejlődése például lehetővé tette a képalkotó és sugárterápiás eljárások jobbítását, így jobban megismertük az emlődaganatok természetét és támadhatóságát. A gyógyszeres kezelésekben is rengeteg új lehetőség vált elérhetővé, a sugárterápiában pedig ma már milliméter pontossággal meg tudjuk határozni a kezelt területet, így az egyéb szöveteket sokkal jobban tudjuk védeni.
Mindennek köszönhetően ma az időben felfedezett emlődaganatoknál 75 százalék esély van arra, hogy 15 év elmúltával is egészségesen élhessen az érintett személy. Annak érdekében, hogy az esélyek még tovább javuljanak és időben elkezdődhessen a megfelelő kezelés, ma már elsősorban nekünk magunknak kell cselekednünk: a legalapvetőbb eszköz a havi önvizsgálat, a nőgyógyászati szűrővizsgálat és a 45 felettiek esetén az ingyenesen is elérhető mammográfiás szűrés.
A legtöbb betegségről beszélgetve azt halljuk, hogy a legjobb gyógymód a megelőzés. A mellrák esetében mi lehet a prevenció módja?
Sajnos ennél a betegségnél kevésbé tudunk megelőzésről beszélni. Mivel nem ismert a mellrák kialakulásának konkrét oka, csupán rizikófaktorokat tudunk számba venni, melyek fokozott kockázatot jelentenek a betegség kialakulásában. Ezek a következők: előrehaladott életkor, a családban korábban előfordult emlődaganat (elsősorban anyai ágon, fiatalabb életkorban), a menstruáció korai megjelenése, kései menopauza, szoptatás hiánya, elhízás, dohányzás, stresszes életmód.
A megelőzés helyett ezért a korai felismerés kifejezést szoktuk használni,
melynek feltétele az önvizsgálat, illetve a nőgyógyászati vagy mammográfiás szűrővizsgálat. A betegség 45 és 64 év között a leggyakoribb, ezért az ebbe a korosztályba tartozó nők 2 évente kapnak az ingyenes szűrésre behívót. Hasznos arról is tudnunk, hogy az ultrahang-diagnosztika akkor is rendelkezésre áll, ha 45 éves kor alatt vagyunk, ám veszélyeztetettnek érezzük magunkat. A 65 év feletti nőknek pedig évente szűrővizsgálatra kell menniük háziorvosi beutalóval, amit saját maguknak kell kérniük.
Mennyit számít a beteg kilátásai szempontjából, hogy a daganatot korán vagy már előrehaladottabb stádiumban fedezik fel?
Talán a túlélési adatokkal tudjuk legjobban szemléltetni az odafigyelés fontosságát: ha kezdeti I-es stádiumban ismerjük fel az emlődaganatot, akkor 98 százalékos esélyünk van az ötéves és 75 százalék a 15 éves túlélésre, ha a késői IV-es stádiumban, amikor már távoli áttétek is jelen vannak, az ötéves túlélés esélye mindössze 16 százalékos, 15 éves túlélésről pedig gyakorlatilag sajnos nem beszélhetünk.
A cikk az ajánló után folytatódik
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
Mit jelent a mellrák esetében a korai felismerés? Milyen jelei lehetnek ennek a betegségnek a legkorábbi stádiumban?
A daganatos betegségekről általánosságban elmondható, hogy kezdeti stádiumról addig beszélhetünk, amíg a daganat a kiindulási szerven belül helyezkedik el és még nem tört be nyirokutakba. E betegség legelején az egyetlen tünet az emlőben lévő fájdalmatlan csomó, majd a betegség előrehaladtával a csomók megjelennek a hónaljunkban, illetve az emlőn behúzódás, aszimmetria, váladékozó bimbó, narancsbőr, ekcéma, majd kifekélyesedő bőrelváltozás jelenhet meg.
Milyen eszközökkel küzdenek ma a betegség gyógyításáért?
Az emlődaganat kezelésében sebészeti, sugárterápiás és gyógyszeres kezeléseket különböztetünk meg. Utóbbiba tartoznak a hormongátló, a kemo-, az immun- és egyéb célzott terápiát lehetővé tevő gyógyszerek, ami az egyik legjobban fejlődő terület az onkológián belül. A sebészeti eljárások esetén ma már az emlőmegtartó műtéteket részesítjük előnyben, természetesen ha a betegség megköveteli, akkor emlőeltávolító műtétre kerül sor, de jó tudni, hogy a plasztikai sebészet fejlődésével a rekonstrukciós műtétek is egyre szélesebb körben elérhetővé váltak. A sugárterápiás eljárások esetén a pontosságot emelném ki: relatíve jól tolerálható kezelési módról beszélünk, mely összességében naponta pár percet vesz igénybe a beteg életéből. Összességében tehát elmondható, hogy a betegség korai szakaszától a későbbi stádiumig egyre több kezelési lehetőség áll a rendelkezésünkre.
Visszatérve a sokszor emlegetett önvizsgálatra: ennek fontosságával mennyire vannak tisztában a nők?
Érdekes kettősség figyelhető meg: a 20 évnél idősebb nők 84 százaléka tudja, hogy az önvizsgálat a korai felismerés fontos módszere, mégis mindössze a magyar nők egyharmada szán erre havi rendszerességgel néhány percet az életéből. A nemrégiben készült felmérés szerint a fiatal anyukák a legtudatosabbak: a 20-45 éves édesanyák nagy része tisztában van az önvizsgálat (96 százalék), a mammográfia (96 százalék) és a nőgyógyászati szűrés (91 százalék) fontosságával. Ők is végeznek a legnagyobb arányban önvizsgálatot, 47 százalékuk végzi el legalább havonta egyszer a megfelelő időben, míg ez a 45 pluszos nők, anyukák esetében 37 százalék, a 20-45 éves nők esetében pedig mindössze 22 százalék.
Mi lehet az oka annak, hogy a nők, bár tudnak az önvizsgálat jelentőségéről, mégsem végzik el nagyobb arányban?
A 20 évnél idősebb nők negyede azért nem végzi el a rendszeres önvizsgálatot, mert egyszerűen nem tudja, hogyan kell. Hasonló az információhiány a szűrővizsgálatok kapcsán is: a kutatás alapján amennyiben ezek a bizonytalan nők többet tudnának a témáról és megfelelő támogatást kapnának, nagyobb valószínűséggel végeznének rendszeres emlővizsgálatot (48 százalék), illetve járnának el szűrővizsgálatra (47 százalék) is. A tudatlanságot és bizonytalanságot ugyanakkor számos tévhit is erősíti.
Melyek ezek a tipikus tévhitek? Segítene eloszlatni ezeket?
Az egyik ilyen tévhit, hogy maga a mammográfia is okozhat mellrákot. Az igazság ezzel szemben az, hogy a sugárzás káros hatásainak kockázata eltörpül a korai diagnózis óriási előnyei mellett. A másik, hogy a mammográfiás vizsgálat nagyon fájdalmas. A valóságban ez több tényezőtől függ és nagyon eltérő, ki hogyan ítéli meg. Kifejezetten erős fájdalomról ritkán, speciális esetben van inkább szó, bár tény, hogy a vizsgálat lehet kellemetlen.
Gyakori tévhit, hogy a mammográfia sem mutatja ki a mellrákot. Bár való igaz, hogy nem minden emlőrák látható a mammográfián, még mindig ez a legjobb szűrőmódszer, ezzel lehet a legtöbb rosszindulatú daganatot megtalálni, hiszen a mammográfia képes kimutatni akár 5 mm átmérőjű, korai rákot is. Sajnos téves elképzelés az is, hogy „nem kell aggódnom, még fiatal vagyok”. Előttünk a tény, hogy a mellrák egyre gyakrabban jelenik meg fiatal korban. Az összes emlőrákos eset 25 százaléka 50 éven aluli nőkben alakul ki, és esetükben magasabb a halálozás aránya is. Mivel a fiatal nőknek mirigyesebb a melle, a mammográfiai vizsgálat nehezebben mutatja ki a csomókat, ezért 20 éves kortól érdemes minden nőnek rendszeres önvizsgálatot végeznie, 3 évente orvosi szűrést kérni, 40 éves kortól pedig rendszeres mammográfiai vizsgálatokat végeztetni.
A mellrákos esetek egy részében szükség van a mell részleges vagy teljes eltávolítására, és érthető módon nagyon sokakban kapcsolódik erős félelem ehhez, hiszen szimbolikusan a nőiesség elvesztéseként élik meg. Az ettől való félelem is erős visszatartó erő lehet. Ezzel a kezelési móddal kapcsolatban is van üdvözlendő változás?
Az emlődaganatok egyik legfontosabb gyógymódja a műtét: a nagyon előrehaladott esetek kivételével minden esetben részleges vagy teljes emlőeltávolításra kerül sor, nagyon fontos ugyanis, hogy a daganat amennyire csak lehet, kikerüljön a szervezetünkből. A sebészeti megközelítés ugyanakkor sokat változott: ma már egyre inkább az emlőmegtartó műtétet részesítjük előnyben minden olyan esetben, amikor ez nem jár a beteg számára hátránnyal. Ezzel együtt valóban az egyik legnagyobb traumát okozó eljárás ez a nők számára, még ha a részleges műtéteket ma már olyan fejlett technikákkal is végzik, hogy a legtöbb esetben „csak” egy rejtett hegvonal emlékeztet a betegséggel járó megpróbáltatásokra. Teljes emlőeltávolító műtét esetén pedig ha szakmailag indokolt, az állam minden esetben támogatja a helyreállító műtéteket.
Egy súlyos betegséggel küzdő, életét és nőiességét féltő ember számára kulcsfontosságú lehet a szűkebb és tágabb közösség támogatása. Mennyire jellemző, hogy a nők beszéljenek erről a betegségről?
Sokan nem tudják, hogyan kezeljék a helyzetet akár érintettként, akár hozzátartozóként, a betegekben például sokszor van szégyenérzet, így inkább eltitkolják a betegségüket. A nemrégiben megjelent kutatásából az derült ki, hogy a válaszadók 40 százalékának az ismeretségi körében nincs emlőrákos beteg, de szerintem ez is inkább arra utal, hogy a nők hajlamosak eltitkolni a betegségüket. A kutatás mindemellett arra is rámutatott, hogy sokan szégyellik, hogy megvizsgálják magukat, még inkább azt, hogy kérdezzenek vagy beszéljenek erről a betegségről. A betegszervezeteknek, érintetteknek, önkénteseknek nagyon fontos feladatuk az ezzel kapcsolatos segítségnyújtás, információadás, ráadásul őket a válaszadók a nőgyógyász mellett meg is jelölték, hogy hozzájuk fordulnának ilyen kérdésekkel. Nagyon fontosnak tartom ugyanakkor a daganatos betegek pszichés vezetésében elért fejlődést is. Nagyon sok onkopszichológus munkáját szeretném megköszönni, akik nélkül valószínűleg a sok fejlett onkológiai kezelés ellenére nem lenne ilyen hatékony az emlődaganatos betegek gyógyítása.
A különböző betegségekkel, így a rákkal kapcsolatban is sokat beszélünk arról, hogy a betegség lefolyásában, de akár a kialakulásában is lehet része pszichés tényezőnek. A mellrák kialakulásában lehet szerepe ennek?
Az emlődaganatos betegségek kezelése komplex feladat, nemcsak a testet, de a lelket is meg kell gyógyítani. Nagyon sok pszichológiai vizsgálat folyik ezzel kapcsolatban, ugyanis feltételezik a szakemberek, hogy pszichoszomatikus úton a daganatos betegségek hátterében lelki egyensúlyvesztéssel járó állapotok is szerepet játszhatnak. Ugyanakkor ezt tudományosan bizonyítani eddig nem sikerült.
A kutatásból az is kiderült, hogy a nők nagy része családja egészségét a saját egészsége elé helyezi, miközben a mellrák sokszor nem egy nő, hanem egy egész család közös ügye. Hogy viszonyul a család ehhez a betegséghez, és hogy segítheti a partner a mellrákkal való küzdelmet?
A családnak óriási szerepe van támogatóként, ráadásul a mellrák esetében előfordul, hogy épp a férfiak veszik észre partnerükön a betegség jeleit. A férfiak reakciója teljesen változó és személyiségfüggő lehet. Van, aki teljes mértékben támogatja az érintett partnerét, van, aki sajnos nem tud szembenézni a betegséggel.
A kutatás eredményei között érdekes, biztató adatot találtunk: azt, hogy a férfiak meglepően sokat tudnak a témában. Emellett a válaszadók nagy része, 79 százaléka nyitott arra, hogy beszéljen a nőkkel testi-lelki problémáikról, így a mellrákról is, és akár fel is hívják a nők figyelmét bizonyos dolgokra. Ennek nagyon nagy szerepe lehet abban, hogy kevesebb legyen a betegséget övező tabu, és egyre több érintett ismerje fel idejekorán a betegséget.
