18

Csak felnőtteknek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet. Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését a gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik.

8 dolog, amire a férfiak igazán vágynak az ágyban

GettyImages-1134312135
Olvasási idő kb. 10 perc

Szuper dolog, hogy egyre rugalmasabban tudunk gondolkodni a szexről, nem igaz? Az, hogy egyre több – felnőttek közötti és konszenzuális – dolgot tekintünk elfogadhatónak, nemcsak azokra hathat felszabadítóan, akik a fősodortól eltérő módon élik meg a szexualitásukat, de azokra is, akiket egyszerűen az bosszant, ha megmondják, férfiként vagy nőként hogyan kell viselkedniük az ágyban.

Éppúgy, ahogy nőként sem kötelező szemérmes megadással tűrni a lámpaoltás utáni eseményeket, a férfiaknak sem muszáj folyamatosan macsóüzemmódban létezniük. Nyugodtan megengedhetik maguknak, hogy sérülékenynek mutatkozzanak, hogy beszéljenek a félelmeikről és a vágyaikról, vagy elismerjék, hogy igenis fontos számukra az intimitás. Mindez ráadásul egyáltalán nem zárja ki, hogy sok és izgalmas szexre is vágyódjanak. Ahhoz ugyanis, hogy igazán kielégítő legyen a szex, egy csomó apróság fontos lehet az erősebb nem számára is. Néhány ilyet sorolunk most. 

#1 Tudni, hogy vágynak rám

Ugye, mennyire felvillanyozó és izgató tudni, hogy a partnered vonzónak talál? Ha úgy néz rád, hogy attól a világ legszexibb nőjének érzed magad? Az ilyen megerősítés mindig jólesik, de pláne óriásit tud dobni, amikor az ember önértékelési zavarokkal, bizonytalansággal vagy a testével kapcsolatos negatív érzésekkel viaskodik. És miért ne lennének így néha a férfiak is?

Ma már messze nem csak a nőkre nehezedik óriási nyomás azzal kapcsolatban, hogyan is kellene kinézniük. A férfiakkal szemben is egyre több az elvárás, amit a felnőttfilmek a végletekig fokoznak. A férfiak egy része (tegyük hozzá: szerencsére) egyáltalán nem hasonlít a pornósztárokra, és még ha a kigyúrt test miatt épp nem is mind aggódik, az sokakban aggodalmat kelt, vajon átlagos, vagy akár annál szerényebb mérettel férfiasak lehetnek-e egyáltalán. Még ha ők maguk sokszor nem is számolnak be az ezzel kapcsolatos kétségeikről, kutatások tanúsága szerint igenis nagyon szoros összefüggés van a szexuális élettel való elégedettség és aközött, mennyire vagyunk (nőként és férfiként) harmóniában a testünkkel, és mennyire érezzük magunkat okénak úgy, ahogy vagyunk. 

Szex közben, de a hálószobán kívül is sokat tehetsz azért, hogy megerősítsd a partneredet abban, hogy számodra pont úgy jó, ahogy van. Egy hosszú, szenvedélyes csók, szoros ölelés, fenékbe markolás például szavak nélkül is sokat mond, de nem kell fukarkodnod a verbalizációval sem. Egyszerűen nem tudod túl sokszor mondani, mennyire bejön neked az a férfi, akivel megosztod az ágyad. 

#2 Változatosság

Nem árulunk el nagy titkot, ha azt mondjuk, hogy a jó szex egyik legfontosabb összetevője az izgalom, az izgalmasság, ugye? Egy kapcsolat kezdeti szakaszában mindezt könnyű biztosítani, hiszen a partnerek minden porcikája új a másik fél számára, és hónapokig eltart, míg a másik testével való első körös ismerkedésnek vége. Egy hosszú távú kapcsolatban azonban nem hónapokra rendezkedik be az ember, az pedig mindkettőtök közös érdeke, hogy még évek elteltével is izgalmas és élvezetes legyen a szex. A férfiak egy jelentős része meg mintha a nőknél is jobban szomjazná a friss ingereket. 

Változatosság alatt ugyanakkor nem azt kell érteni, hogy csak azért, hogy valami ne úgy legyen, ahogy megszerettétek, elhagyjátok a járatlan utat, vagy hogy olyasmibe is bele kellene menned, ami nincs ínyedre. Inkább egyfajta nyitottságra van szükség, vagyis olyan hozzáállásra, amiben nem zárkózunk el azonnal attól, ami új, és amiben észrevesszük, ha egyes technikák és forgatókönyvek kissé megfakultak. Lepd meg magad és a partneredet egy-egy új pozícióval, azzal, hogy reggel kezdeményezel szexet, hogy átengeded vagy magadhoz ragadod az irányítást. A lényeg, hogy néha legyen olyan, ami még nem volt. Partnered nagy valószínűséggel örülni fog az újító kezdeményezésnek. 

#3 Kapcsolódás, intimitás

A férfiakról az a hír járja, hogy nekik alapvetően nincs, vagy legalábbis a nőkhöz képest jóval kisebb mértékben van szükségük elköteleződésre és intimitásra ahhoz, hogy az ágyban igazán jól érezzék magukat. Ez tévedés. Kutatások igazolják, hogy az intimitás iránti vágy az egyik legfontosabb mozgatórugója a szexnek mindkét nem esetében, és ennek még az alkalmi kapcsolatokban is nagy szerepe lehet. Még ha nem is holtomiglan-holtodiglan ugyanis a terv, a sérülékenység, a feltárulkozás és kapcsolódás érzését még egy futó kapcsolatban is átélheti az ember, ez pedig nagyon pozitívan hat a szex közben megélt érzésekre és érzetekre is. 

Szintén kutatási adatok igazolják, hogy a tartós romantikus kapcsolatokban még ennél is nagyobb szerepe van az intimitásnak. Az, hogy partneredet magadhoz közel érezd és vele biztonságban saját magad, nemcsak elindítani segít a szexet, de arra is pozitívan hat, hogy mennyi örömet tudsz belőle kivenni, és ezt a pluszt nők és férfiak egyaránt erősen igénylik.

Nincs baj persze azzal sem, ha szeretitek a gyors és kevésbé finomkodó egymásnak esést, de ha eddig pusztán azért volt ez az alapforgatókönyv, mert úgy gondoltad, neki úgyis csak ez jön be, akkor érdemes újragondolni a dolgot: könnyen lehet, hogy férfi létére legalább annyira vágyik a romantikus összebújásra, mint te. 

#4 Kevesebb nyomás és elvárás

Az, hogy a férfiaktól folyamatosan maszkulin viselkedést várunk el, azzal is jár, hogy szex közben is jó nagy nyomás nehezedik rájuk. Nemcsak azt érzik kötelességnek, hogy folyamatos és stabil erekciót tartsanak fenn, de azt is, hogy kezdeményezők, sőt irányítók legyenek.

Érdemes ezért néha kicsit tehermentesíteni a partnered – mindketten jól jártok, ha kicsit nagyobb szerepet vállalsz. Ha átveszed a kezdeményezést, nemcsak azt érzi majd belőle, hogy vágysz rá, de az is klassz fejlemény a számára, hogy nincs benne a pakliban, hogy esetleg nemet mondhatsz, ráadásul így akkor van szex, amikor te akarod. Vagy: ha egyszer-kétszer te vagy felül, jobban szabályozhatod a dolgok menetét, míg partnered kicsit többet pihenhet és átadhatja magát az élvezeteknek. Ha pedig te magad is szívügyednek tekinted, hogy legyen orgazmusod – mondjuk igyekszel úgy helyezkedni, esetleg magad is simogatni, hogy minél nagyobb eséllyel érd el, akkor megint csak nem az ő egyedüli felelőssége lesz, hogy neked jó legyen. Ja, és ha bevonod más testrészeit is, mondjuk nyitott vagy az orális szexre, vagy a kézzel való izgatásra, nem kényszerül arra, hogy folyamatosan bombabiztos erekciót tartson fenn. Ez nem csak az idősebb pasik számára lehet áldás és nem csak ők hálálják meg. 

#5 Tudni, hogy neked is jó

A boldogító tudat, hogy neked is jó, egyfajta megerősítés arra nézvést, hogy jól csinálja a dolgát, ez pedig megint az első pontban felvetett önbizalom-erősítés felé hat. Persze hogy vannak igazán megátalkodott, csak a saját örömükre fókuszáló férfiak (és nők), de alapvetően nem ez a jellemző emberi viselkedés még futó kapcsolat esetében sem. Kutatások ráadásul kimutatták, hogy tartós kapcsolatban a férfiaknak kifejezetten fontos, hogy partnerüknek is örömet szerezzenek! Talán épp ezért jut több orgazmushoz egy nő, ha kapcsolatban él, mint ha épp párkeresős szakaszban jár. 

Az viszont, hogy mikor jó egy nőnek, csak látszólag egyértelmű. Az orgazmust szoktuk ilyen fokmérőnek tenni, pedig valójában nem ez az egyetlen mércéje annak, hogy jó volt-e az együttlét, és attól függetlenül is adhatsz visszajelzést, hogy volt-e orgazmusod. A dünnyögések, halk nyögdécselések, illetve egy kis mocskos beszéd pont erre jók. Attól azonban óva intünk, hogy túltold a dolgot vagy megjátszd az orgazmust. Utóbbi ugyanis nemcsak neki lehet degradáló, de neked sem éri meg, hiszen így tulajdonképpen arra kondicionálod a partneredet, hogy nyugodtan csinálja a dolgokat úgy, ahogy neked nem annyira jó. Ugye, hogy nem érdemes? 

#6 Egyes fantáziák kiélése

Mindannyian fantáziálunk, és bár vannak olyan vágyképeink, amiket egyáltalán nem akarunk kiélni, olyanok is szép számmal akadnak, amiket azért részben vagy egészen szívesen alávetnénk a gyakorlat próbájának. Ezzel nők és férfiak is így vannak, ráadásul, mint az egy már általunk is többször idézett felmérésből kiderül, vágyaik egyáltalán nem állnak olyan messze egymástól. Az édes hármas, a különböző BDSM-fantáziák, a párcseréről szóló fantáziaképek mindkét nemnél megjelennek, így elég nagy az esélye annak, hogy olyan metszetet találjunk, ami mindkettőnknek örömteli. 

Annak, hogy őt is rávedd arra, beszéljen a fantáziáiról, a legjobb módja, hogy te is elmondasz neki ezt-azt. Ez persze nem könnyű, de óvatos lépésekkel simán kivitelezhető, és ha nem rögtön a legvadabb vágyainkkal rohanjuk le a másikat, az a veszély sem fenyeget, hogy kellemetlen helyzetbe sodródunk. 

#7 Tudni, hogy te mit szeretnél

Nőként nem mindig könnyű beszélni arról, mi és hogyan esne jól az ágyban. Ezért sokan vannak, akik úgy érzik, nincs megfelelő szókészletük, eszközük és bátorságuk arra, hogy valóban feltárják, mi esne jól. Pedig nem olyan nagy ördöngösség, és még csak nem is feltétlenül kellenek hozzá szavak: vezetheted a partnered kezét, módosíthatod a pozíciókat, vagy ha már kicsit komfortosabb vagy saját vágyaid feltárásában, tálalhatod az egészet kifejezetten megerősítő módon, például így: „Ez szuper, és tudod, mi lenne még nagyon izgató...?”.

Hidd el, ha nem is tudja, biztos, hogy tudni akarja, és örömmel segít majd hozzá, hogy igazán jól érezd magad az ágyban. Az ugyanis, ha úgy érezhetjük, tudjuk, hogyan kell bánni partnerünk testével, a kompetencia érzésével ajándékoz meg, ami a szexszel kapcsolatban különösen jól tud esni mindkét nemnek. 

#8 Több szex

Na igen. Lehet bármilyen romantikus és a hagyományos elvárásokkal szakító is egy férfi, elég jó esélye van annak, hogy szívesen venné, ha több szex lenne az életében. Bár nyilván sok nagy étvágyú nő, és szintén sok jóval kevésbé lelkes férfi él köztünk, a gyakoribb felállás mégis az, hogy a férfiak valamivel több szexre vágynak, mint a nők. A férfiak számra a szex ugyanis – amellett persze, hogy fizikailag jólesik és stresszt vezet le, sokszor például érzelmeik, elköteleződésük és intimitásuk kifejezője is lehet. 

Szóval ha azt szeretnéd, hogy a partnered még elégedettebb legyen a szexuális életével, a fentebb említett minőségi változtatások mellett megpróbálkozhatsz egy kis mennyiségi turbóval is, természetesen csak addig, amíg neked is ínyedre van a dolog. Az, hogy igyekszel a partnered számára is jobbá tenni a szexet, nem azt jelenti, hogy innentől az ő öröme is a te felelősséged. Ha mindketten örömmel és lelkesen vetitek magatokat az együttlétekbe, együtt kell hogy feleljetek azért is, hogy mindkét félnek igazán kielégítő és jóleső legyen a dolog. 

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek