10 tanács az életre 100 év felettiektől

Napjainkban világszerte több százmillió idős ember él, és a teljes népességhez viszonyított arányuk folyamatosan emelkedik. Az ENSZ közgyűlése 1991-ben nyilvánította október elsejét az idősek világnapjává. Az ehhez kapcsolódó programsorozat megalapításának célja, hogy felhívják a figyelmet a méltóságteli időskor fontosságára és keresni kezdjék az idősek gazdaságba való visszaintegrálásának lehetőségét.

Tendenciák, népességszámok, gazdasági érdek ide vagy oda: idős emberekkel beszélgetni, tőlük tanulni páratlan lehetőség: nagyszülőség sorozatunkban tél végétől a járvány kirobbanásáig idősekkel beszélgettünk, hogy élettapasztalataik segítségével fogódzót kaphassunk saját kihívásainkhoz is. Bár a járvány miatt bizonytalan ideig el kellett halasztanunk a személyes interjúkat, a világnap kapcsán most ismét van mód tőlük tanulni.

Négy, százéves kort megélt ember tapasztalataiba pillantottunk be a róluk készült kisfilmek segítségével, és mondanivalójuk sarokpontjait 10 pontba szedve az olvasókkal is megosztjuk.

#1 Csináld azt, amitől jól érzed magad

Ahhoz, hogy hosszú távon egészségesek legyünk, természetesen fontos, hogy kövessünk bizonyos alapvető táplálkozási és életmódbeli javaslatokat. A fizikai aktivitás és az ételekkel és italokkal kapcsolatos mértékletesség mindenképpen a megfogadandó tanácsok közé tartozik, de csak addig, míg megszorító erejükkel nem okoznak nagyobb kárt, mint hasznot. Meg kell, hogy engedjünk magunknak bizonyos élvezeteket is, amelyek nélkül üresebb, szürkébb és kényelmetlenebb lenne az élet – legalábbis ez az egybehangzó véleménye a kisfilmekben szereplő időseknek.

„A mai napig szivarozok. Van, hogy 15-öt is elszívok egy nap, van, hogy még többet. De sose tüdőzöm le. Ha letüdőzöm, csak köhögök tőle és nem érzem az ízeket. Ha viszont a számban forgatom és kifújom, nagyon jólesik. Akkor meg miért ne csinálnám?”

„Egy korty whiskey sokat tud segíteni. Még ha az orvosod nem is ezt mondja.”

#2 Ne dobj el valamit csak azért, mert van belőle szebb, jobb, újabb

A 21. század sok szempontból a helyettesíthetőségről, a lecserélhetőségől szól. Nemcsak mindennapi használati tárgyainkat váltogatjuk rendszeresen, de emberi kapcsolatainkra is egyre kevésbé jellemző a tartósság. Pedig – legalábbis a megkérdezett idősek szerint – a teljes élethez inkább az állhatatosságon, mintsem a gyors változásokon át vezet az út.

„1945-ben építettem a házamat, azóta itt lakom. Semmit nem cserélek le csak azért, mert van belőle újabb. Régi a kocsim, a tévém, de az egyik elvisz oda, ahová megyek, a másikon meg tudom nézni, amit szeretnék. Akkor meg miért kellene újabb?”

„A házasságunkban voltak nehéz időszakok, de igyekeztünk, hogy megoldjuk ezeket. Jól tettük. Ma úgy látom, az emberek sokkal kevesebb energiát és időt fektetnek az emberi kapcsolataikba, pedig az ilyen befektetés mindig megtérül.”

#3 Maradj aktív

Természetes, hogy mások a fizikai korlátai egy 30, egy 50 és egy 90 évesnek. De ha fizikailag a lehető legaktívabbak maradunk a lehetőségeinkhez képest, az segít abban, hogy tartalmasabban élhessünk. Az aktivitás ráadásul bizonyítottan késlelteti is az öregedési folyamatokat. 

„109 éves vagyok, de még sétálok, beszélek és vezetek. A jogosítványomat tavaly újították meg, jól látok, nincs bajom. És szeretek én vezetni, mert nagyon sok a dilis az utakon.”

#4 Ne egyél meg akármit

Persze hogy az a legkényelmesebb, ha az ember valamilyen készételt lapátol be, de a 100 éves kort megélt idősek közös vonása, hogy mindig is fontos volt számukra, hogy mit esznek. Jellemzően csupa olyasmit, amiről pontosan tudják, hogy mit tartalmaz.

„Amit az édesanyám az asztalra tett, az mind a kertből származott. Mindig friss és jó ételeket ettem. A kertből az edénybe és onnan a tányérunkba. Ez nagyon fontos ahhoz, hogy hosszú távon egészségesek legyünk.”

„Én csinálom magamnak a kenyeret. Lehet, hogy ma is fogok sütni egyet. És nem aggódom különösen, ha valami nem úgy sikerül. Ha süteményt készítek és valami elromlik, hát puding még mindig lehet belőle. De legalább tudom, miből készült.”

#5 Őrizd meg az emlékeket

A százéves kort megélt emberek mellől lassan elfogynak életük társai. A legtöbben túlélik házastársukat, és sokan túlélik a gyerekeiket is. Az emlékek őrzése, leporolása és felidézése segíthet boldoggá tenni a mindennapokat akkor is, ha azokat már jóval kevesebb személlyel tudja megosztani az ember.

„Egy csomó édes emlékem van. Van, hogy csak hátradőlök a székemben és elmerülök az emlékeimben. Megpróbálok rendet tenni a rengeteg arc, élmény között, ami mind itt van a fejemben. Először jó nagy katyvasz az egész, aztán szépen elkezdem rendbe tenni. És találok ott egy csomó olyan embert, akikkel nagyon nagy örömmel lennék együtt, mert annyira szeretnivalók. Attól, hogy sokat gondolok rájuk, újra átélem az örömteli pillanatokat, és ettől boldog vagyok.”

#6 Találd meg az apró örömöket az életedben

Közhely persze, és mindenkinek mást jelentenek az apró örömök. 100 éves kor felett azonban már tényleg nem kérdés, hogy örülni kell a legapróbb lehetőségnek is, amit az élet ad, mondják a megkérdezettek. Hasonlóképpen, mint gyerekként.

„Engem tulajdonképpen minden boldoggá tesz. Szeretek beszélgetni az emberekkel. Szeretek mindenfélét csinálni, szeretek kimenni vásárolni. Ha egyszer elmegyek vásárolni, nem is nagyon akaródzik visszajönni.”

#7 Szeress erősen, és gondoskodj másokról

Ha másokkal törődünk, erősebbnek, kompetensebbnek érezzük magunkat, és a mások problémáival való foglalatosság segít elvonni a figyelmet a saját nehézségeinkről is. Amíg másokkal, a szeretteinkkel, az állatainkkal törődünk, úgy érezhetjük, fontosak vagyunk a világnak, és az ilyen gondolatok megtartják az embert.

„A macskáimnak enni kell. Mindegy, hogy reggel vagy este, ők jönnek és kérik az ennivalót és a simogatást, nekem pedig úgy érzem, hogy dolgom van. És amíg dolgom van, maradok.”

#8 Legyél rugalmas

Ahogy idősödik az ember, teste, elméje, lelke sem olyan ruganyos már, mint fiatalon. De a száz évet megélt idősek szerint érdemes dolgozni rajta, hogy amennyire csak lehetséges, megőrizhető legyen a flexibilitás. Ha nem maradunk teljesen le, kevésbé szigetelődünk el.

„Néha meg kell állni és át kell gondolni, hogy hogyan csináljuk a dolgokat. Ami működött 70 vagy 80 éve, egyáltalán nem biztos, hogy még ma is működik. A világ nem fog hozzánk igazodni, de mi megpróbálhatjuk tartani a lépést.”

#9 Rendezd a családi kapcsolataidat

Az ember életét akár pozitív, akár negatív irányban, de alapvetően határozzák meg a családi kapcsolatai. Az emberélet utolsó szakaszában sokszor felmerülnek kínzó kérdések, melyek közül nagyon sok foglalkozik a családunk felé nem törlesztett tartozásokkal, kibeszéletlenséggel. Részben persze elkerülhetetlen, hogy az emberben hiányérzet vagy fájdalom maradjon, de ameddig csak lehet, kommunikáljunk a szeretteinkkel arról, amit érzünk – mondják az idősek.

„Nem sok dolgot bánok az életemben, de egyet még kollégista koromból őrzök a fejemben. Beteg voltam egy kicsit, és apám leutazott értem a kollégiumba, hogy hazavigyen. De én nem akartam vele menni, mert inkább a barátaimmal maradtam. Azóta is bánom, hogy nem értékeltem jobban az erőfeszítését, mert egyébként rajongtam érte. De ezt nem mondtam neki soha.”

#10 Tegyél jót!

Bár sokszor tűnik úgy, hogy a világ az elvtelenséget, a hűtlenséget vagy a másokon való átgázolást díjazza, a 100 év felettiek véleménye egészen más. Ők úgy gondolják, hogy az emberi kapcsolatainkba fektetett pozitív energia, a jó szándék mindig megtérül, és a tiszta lelkiismeretnél aligha van jobb orvosság.

„Bánj jól az emberekkel, legyél kedves másokhoz, mutass tiszteletet, és segíts nekik, amennyit csak tudsz. Ez százszorosan jön vissza.”

„Maradj a jó oldalon életed végéig!”

Mustra

Kérjük, támogasd munkánkat te is azzal, hogy engedélyezed a hirdetések megjelenítését az oldalon. Lapunk bevételi forrását ezek a hirdetések jelentik, így elengedhetetlenek ahhoz, hogy cikkeinket ingyenesen olvashassátok.

A hirdetések megjelenését engedélyezheted külön a Dívány.hu oldalra is, vagy a kiegészítő program teljes kikapcsolásával az összes általad látogatott site-ra.