Az elmúlt években mind a kormányzati szervek, mind a nagyvállalatok egyre kifinomultabb technológiákat kezdtek el alkalmazni az emberek nyomon követésére, megfigyelésére és manipulálására, egy világjárvány pedig kiváló apropója lehet a hatalom és a felügyelet újabb szintre emelésének: egyrészt normalizálhatja a tömegmegfigyelő eszközök alkalmazását azokban az országokban, amelyek eddig ellenezték őket, másrészt drasztikus átmenetet jelenthet a „bőr feletti” és a „bőr alatti” megfigyelés között – vetette fel Yuval Noah Harari izraeli történész, író egy márciusban megjelent cikkében.
Valójában semelyikünk sem lehet biztos abban, hogy pontosan hogyan is figyelnek meg minket, és hogy milyen változásokat hozhatnak ezen a téren a következő évek. Az azonban nem titok, hogy a megfigyelési technológia (is) olyan rohamtempóban fejlődik, hogy ami tíz évvel ezelőtt még science fictionnek tűnt, az ma már kezd elavulni.
Az országok vezetői, a hatalmon lévők leginkább arra kíváncsiak, hogy polgáraik milyen linkekre kattintanak, amikor éppen az okostelefonjukon vagy a laptopjunkon böngésznek, a történész szerint azonban egy világjárvány miatt eltolódhat az érdeklődés fókusza: a kormányzati szerveket sokkal jobban érdekelheti a jövőben az ujjunk hőmérséklete és a vérnyomásunk.
„...a mai sci-fi legnagyobb bűne, hogy rendszeresen összekeveri az intelligenciát a tudattal. Emiatt aztán túlságosan is aggódik a robotok és emberek közötti háború miatt, pedig a valóságban sokkal több félnivalónk van az algoritmusok által hatalomra jutó szűk szuperember-elit és a hatalom nélküli Homo sapiensekből álló népes alsóbb osztály közötti konfliktustól. Ha az MI jövőjén gondolkodunk, Karl Marx még mindig jobb útmutató, mint Steven Spielberg.”
Yuval Noah Harari: 21 lecke a 21. századra
Gondolatkísérlet gyanánt képzeld el, hogy országunk kormánya azt követeli a polgáraitól, viseljenek egy olyan karkötőt, ami a nap huszonnégy órájában monitorozza a testhőmérsékletüket és a pulzusukat. A kapott adatokat kormányzati algoritmusok gyűjtik össze és elemzik, így ezek az algoritmusok hamarabb tájékozódnak arról, ha betegek vagyunk, mint hogy megjelennének a betegség látható, érzékelhető tünetei. A karkötők ezenkívül azt is nyomon követik, hogy merre járunk és kikkel találkozunk, ezáltal drasztikusan lerövidíthető vagy teljesen el is vágható a fertőzési lánc, akár napokon belül. Csodásan hangzik, nem igaz? Akkor most jöjjön a dolog sötét oldala.
Kiszolgáltatottság a köbön
Miközben sikeresen megelőzzük egy globális járvány újabb hullámát, egyúttal egy elég ijesztő felügyeleti rendszert is legitimálunk. Aki tudja például azt, hogy rendszeresen Index-cikkekre kattintok – mondjuk az Origo helyett –, az már sejthet valamit a politikai nézeteimről, vagy akár a személyiségemről is. Ha pedig azt is nyomon követik, hogy hogyan változik a testhőmérsékletem, a vérnyomásom és a pulzusom, miközben egy videóklipet nézek, arról is könnyen tudomást szerezhetnek, hogy mitől derülök jobb kedvre, mi szomorít el és mi dühít fel. Fontos megjegyezni, hogy a harag, az öröm, az unalom vagy a szeretet ugyanolyan biológiai jelenségek, mint a láz vagy a köhögés. Az a technológia tehát, amelyik felismeri a köhögést vagy a lázat, a nevetést is képes beazonosítani.
Ha a vállalatok és a kormányzati szervek elkezdik tömegesen gyűjteni a biometrikus adatainkat, sokkal jobban megismerhetnek minket, mint mi saját magunkat – ezzel együtt nemcsak megjósolni, de manipulálni is tudják az érzelmeinket, és bármit vagy bárkit eladhatnak nekünk, legyen az egy termék vagy egy politikus. „A biometrikus megfigyeléshez képest a Cambridge Analytica adatfeltörési taktikája egészen kőkorszakinak számítana. Képzeljük el Észak-Koreát 2030-ban úgy, hogy az emberek egy biometrikus karkötővel élik a mindennapjaikat, és éppen a Nagy Vezér beszédét hallgatja a nép, amikor valakinek a karkötője a düh jeleit észleli. Lehet, hogy az illetőnek ott be is fellegzett...”
Kié az adat?
Ahogy a biometrikus szenzorokon át egyre több és több adat áramlik a testünkből és az agyunkból az okoseszközökbe, úgy lesz egyre könnyebb a vállalatoknak és kormányzati szerveknek döntéseket hozni a nevünkben. „Ennél is fontosabb azonban, hogy megfejthetik a test és az agy mélyebb mechanizmusait, ezáltal szert tehetnek az élet áttervezésének képességére. Ha meg akarjuk előzni, hogy egy szűk elit sajátítson ki ilyen isteni képességeket és az emberiség két biológiai kasztra szakadjon, a kulcskérdés: Kié az adat? A DNS-emről, az agyamról és az életemről szóló adatok az én tulajdonaim, a kormányéi, egy cégéi vagy az emberiségéi?” – írja Harari a Homo Deus – A holnap rövid története című kötetében.
A cikk az ajánló után folytatódik
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
Még ha a koronavírus-járvány meg is szűnik, egyes adatéhes kormányok ragaszkodhatnak a biometrikus megfigyelés rendszeréhez arra hivatkozva, hogy megelőzzünk egy következő járványhullámot, vagy mondván, hogy Afrikában éppen az ebola új törzse szedi áldozatait. Az elmúlt években nagy csata kezdődött a magánéletünk és személyiségi jogaink felett, Harari szerint pedig a koronavírus-járvány lehet az összecsapás csúcsa.
Mert amikor az embereknek a személyiségi jogaik és az egészségük között kell választaniuk, akkor általában az egészség mellett döntenek.
Az adat fölötti tulajdonjog szabályozásában még nemigen van tapasztalatunk, és a helyzetet az sem könnyíti meg, hogy az adat egyszerre mindenütt van és sehol sincs, fénysebességgel képes mozogni, és annyi másolatot gyárthatunk belőle, amennyit csak akarunk. „Legjobb lesz tehát a jogászainkat, politikusainkat, filozófusainkat, de még a költőinket is arra biztatni, hogy vigyázó szemüket erre a kérdésre vessék: hogyan szabályozzuk az adatok tulajdonjogát? Jó eséllyel ez lehet korunk legfontosabb politikai kérdése. És ha nem válaszoljuk meg hamar, szociopolitikai rendszerünk akár össze is omolhat” – figyelmeztet Harari.
