Annyi nőnek van elege a férfiakból, hogy a leszbikusok országa lehetnénk

Egy ideig egyszerűen fel sem merült bennem, hogy ne lennék heteró. Az, hogy nekem a srácok fognak tetszeni, és majd férjem lesz, az élet magától értetődő rendjének tűnt – nem is tudtam arról, hogy egyáltalán létezik más opció. Egy olyan társadalomban, amely a heteroszexualitást jelöli ki normaként, mindenkiről az az alapfeltételezés, hogy a tőle különböző nemű emberekhez vonzódik, amíg elég bizonyíték nem lesz az ellenkezőjéről. Hát én évekig gyűjtögettem a bizonyítékokat, hogy aztán egytől egyig mindet kimagyarázzam: volt a fejemben egy bíró, aki sehogy sem akart pontot tenni az ügy végére. Azt viszont, hogy ez a belső tárgyalás közben mennyi mentális energiát emésztett fel, csak utólag értettem meg, amikor a tagadásaimat már nem lehetett tovább fenntartani.

Nem ő volt az igazi 

„Soha nem lehet túl fiatalnak lenni ahhoz, hogy buzi legyél, de ahhoz igen, hogy meg tudd érteni a rendszer működését” – mutat rá egy furcsa kettősségre Abigail Fenton, a The Overtake egyik szerzője nemrég megjelent cikkében. A helyzet ugyanis az, hogy sok meleg, leszbikus, biszexuális (röviden LMB) ember már nagyon korán, a tízes évei elején megérzi az azonos nemű emberek iránti vonzalmát, de ezt nem igazán tudja értelmezni, így az egymástól elszigetelt élményekből még sokáig nem áll össze a kép. Tovább nehezíti a dolgot, hogy a gyerekek, kamaszok tapasztalatait amúgy is hajlamosak megkérdőjelezni, bagatellizálni, érvényteleníteni a felnőttek, akik ezzel a reakcióval sokszor akaratlanul is hozzájárulnak a heteroszexualitásra irányuló nyomás fokozódásához. 

Én, mondjuk, el sem jutottam odáig, hogy egy felnőttel merjek beszélni erről, mert jó gyerek akartam lenni, és nagyon féltem attól, hogy majd nem fognak szeretni, ha leszbikus vagyok. Minek borítsam ki őket, amíg nem biztos? Így okoskodtam, de ez azt is jelentette, hogy kis híján magamra maradtam a szorongásaimmal. Szerencsére a barátaimmal tudtam diskurálni a bennem kavargó kérdésekről, de valahogy mindig arra jutottunk, hogy csak azért nem jöttek be eddig a srácok, mert még nem találkoztam az igazival. Görcsösen kapaszkodtam ebbe a vékony szálba, ami a normális és ismert világhoz fűzött: az, hogy leszbikusként éljek, ugrásnak tűnt a semmibe. 

A nemi előítéletek is szerepet játszanak 

Bár nem könnyű erről adatot gyűjteni, Fenton szerint úgy tűnik, hogy többen vannak azok a meleg férfiak, akik már kiskamaszként ráeszméltek a többségitől eltérő szexuális irányultságukra, míg a leszbikus nők jellemzően inkább fiatal felnőttként realizálják az azonos nemű emberek iránti vágyaikat. Ez bizonyára összefügg azzal, hogy a leszbikus vagy biszexuális lányokra nemcsak a homo- és bifóbia van hatással, hanem a szexizmus is, ezért nagyobb kihívást jelent számukra, hogy képesek legyenek kritikusan viszonyulni a kötelező heteroszexualitáshoz, majd meghaladni azt. Sokáig talán észre sem veszik, hogy odavannak egymásért, vagy hogy az azonos nemű hírességek, tanárok, edzők, barátok iránti rajongásukba mennyi vonzalom és romantikus érzés vegyül. Miért?

#1 A férfiakkal mindenkinek nehéz 

A lányokat máig úgy neveli a szűkebb és tágabb társas közegük, hogy ne legyenek túl magas elvárásaik a férfiakkal szemben: teljesen rendben van, ha nőként sok érzelmi és szexuális energiát tesznek a kapcsolatba, és alig kapnak vissza érte valamit – írja Fenton. Az, hogy nehézségeik vannak a pasikkal, már-már szükségszerű, hiszen mind tudjuk, hogy az „igazi férfi” egy kicsit érzelmi analfabéta, miközben persze aranyszíve van, csak nem tudja kimutatni. A nő feladata, hogy a szörnyetegben meglássa a szépet, hogy megszelídítse a férfiban tomboló vad ösztönlényt, hogy jobb emberré tegye a partnerét, aki néha agresszív, néha piál, néha szeretőt tart, de hát mit is tehetne, hiszen férfi. 

A nők a szex terén is arra vannak kondicionálva, hogy jobban tolerálják a számukra nem kielégítő aktusokat. Egyes kutatások azt találták, hogy míg a férfiak 91 százalékának van rendszeresen orgazmusa a heteró kapcsolatokban, addig ez a nők esetében mindössze 39 százalék. Sok párkapcsolatban még ma is az a felállás, hogy a szex addig tart, amíg a férfi el nem élvez – a nő orgazmusa másodlagos kérdés (vizsgálatok azt is kimutatják, hogy az azonos nemű szex során többször jutnak el a csúcsra a nők). 

Mindez tehát ahhoz vezet, hogy leszbikus vagy biszexuális nőként őrült nehéz kibogozni, hogy azért csalódsz-e a férfiakban, mert nem vagy heteró, azaz nem kívánod őket, vagy azért, mert előjogaik vannak veled szemben, így azt tanulták meg, hogy nem kell annyira figyelniük az igényeidre. Ha például azon kapod magad, hogy nem szereted az orális szexet, idegenkedsz az aktusok egyes formáitól, vagy tehernek érzed időnként a szexet, az önmagában nem jelent semmit, mert sok heteró barátnőd is pont ugyanígy van ezzel. Ők sem feltétlenül boldogabbak a saját párkapcsolataikban. 

#2 Az egész társadalom a női testekre van fixálódva

Olyan kultúrában élünk, amelyben a filmeket, a reklámokat, a magazinokat áthatja a férfitekintet: azaz a nők a legtöbb esetben tárgyiasítva és szexualizálva jelennek meg, mintha épp elcsábítani igyekeznének a feltételezett férfi nézőket. Sajnos még mindig ott tartunk, hogy bármit el lehet adni érzéki ajkakkal és eszményi mellekkel. Mivel az egész társadalmat áthatja a női testtel kapcsolatos megszállottság, így egy leszbikus vagy biszexuális nő számára gyakran nem olyan feltűnő, hogy ő maga is úgy néz más nőkre, mintha a vágya tárgyai lennének, hiszen azonosul az univerzálissá és alappá tett férfitekintettel. Ezzel szemben egy meleg férfi vágyai sokkal élesebben elkülönülnek a mainstream kultúra által közvetített üzenetektől: más férfiakat talál vonzónak, akiket egyébként még a heteró nőknek is inkább kezelni kell tudni, nem pedig megkívánni. Nemhiába mondták nagyanyáink, hogy ha egy férfi egy fokkal szebb az ördögnél, az már jó. Elég, ha tiszta, néha megborotválkozik, de ha még időnként fodrászhoz is eljár, és az öltözködésére is figyel, akkor kész főnyeremény! Ha pedig talál magának egy feleséget vagy barátnőt, onnantól még kevesebb energiát kell a külsejébe fektetnie: elég, ha pénzt ad az asszonynak, ő majd válogat neki menő cuccokat. 

#3 A nő legyen passzív befogadó

További nehezítő körülmény a szexuális irányultság felfedezésében, hogy a nőkre vonatkozó illemszabályok szigorúbbak, mint a férfiakra vonatkozók. Egy kislánynak korán megtanítják, hogy úgy kell ülnie, mozognia, viselkednie, hogy minél kevesebb helyet foglaljon el a térben, és meg tudja őrizni az ártatlanságát. Ahelyett, hogy a társadalom a férfiak erőszakos magatartását előzné és büntetné meg hatékonyabban, a felnőttek atyáskodó módon inkább a serdülő lányok mobilitását kezdik korlátozni, amint a menstruációval, a mellek növekedésével aktuálisabbá válik a korai romantikus és szexuális tapasztalatszerzés lehetősége. Egyébként ezek a tilalmak sokszor már csak azért is álságosak, mert sajnos a legtöbb abúzus pont az otthonaikban éri a lányokat. A nők kontrollálása mellett azzal is számolni kell, hogy a női szexualitás napjainkban is más megítélés alá esik, mint a férfi szexualitás. Azokat a nőket, akik kíváncsiak, élvezik a szexet, aktívan utánajárnak a vágyaiknak, gyakran illetlennek, csalfának, ribancnak címkézik. Ez visszatarthatja őket attól, hogy többféle partnerrel próbálkozzanak, így inkább megelégednek azzal, ami jutott nekik, gondolván, hogy ez a női sors. 

#4 Máshol vannak az intimitás határai

„Sziasztok, lányok! Egyedül vagytok? Csatlakozhatunk?” – hajoltak az asztalunk fölé nemegyszer hívatlan férfiak, miközben javában tartott a randim egy nővel. A nehezen értelmezhető kérdés, hogy egyedül vagyunk-e, miközben nyilvánvalóan nem, persze mindannyiszor arra irányult, hogy tartozunk-e csávókhoz, akik épp WC-re mentek vagy sörért. Ebből az alaphelyzetből általában nehéz volt megértetni, hogy ketten vagyunk, és ketten is szeretnénk maradni: nem mások szórakoztatására töltünk időt együtt, hanem csakis a magunk örömére.

Persze a nők közötti gyengédséggel elfogadóbb a társadalom, de leginkább addig, amíg ez a férfiak vágyainak felkorbácsolását szolgálja. Izgalmas lenne egyszer például felmérni, hogy a Pride fekete ruhás ellentüntetői közül kik azok, akik rendszeresen fogyasztanak leszbikus pornót. Mindenesetre a nők közti intimitással kapcsolatos társadalmi engedékenységnek legalább annyi haszna van, hogy a nők több tapasztalatot szerezhetnek az azonos nemű vonzalmaikról. Ez persze nem mindig könnyíti meg a helyzetüket, hiszen a heteró nők többsége is csókolózott az élete egy pontján nővel. Így ha nem is feltétlenül differenciál a testi közelség megélése, legalább csodásan jó érzéseket kelthet, ami erőt adhat a jövőre. 

Nálunk is hasonló tendenciák vannak

Magyarországon még 2010-ben végzett olyan nagymintás felmérést a Háttér Társaság és az MTA Szociológiai Kutatóintézete, amely rákérdezett ezekre az információkra. Az LMBT Kutatás 2010 eredményeiből az derült ki, hogy míg a férfi válaszadók visszaemlékezései szerint átlagosan 13,4 évesen éreztek először azonos nemű személyek iránti vonzalmat, addig ez a nőknél – holott ők korábban érnek – 14,4 év volt. Hasonló mintázat bontakozott ki akkor is, amikor az első szexuális kapcsolat létesítése volt a téma a vizsgálatban. Míg a férfiak különnemű partnerrel átlagban 17,9; azonos nemű partnerrel pedig 18,9 évesen szexeltek először, addig a nők hiába kezdték átlagban korábban, 17,2 évesen a heteró szexet, azonos nemű partnerrel csak valamivel később, 19,5 évesen feküdtek le először.

Mindebből jól látszik egyrészt az, hogy az LMB-emberek többsége egyfajta „nem tudhatod, amíg nem próbáltad” alapon heteró kapcsolatokban szerzi a kezdeti szexuális élményeit, akár annak árán is, hogy csupa negatív tapasztalatnak teszi ki magát, másrészt a nők mintha később eszmélnének rá az azonos nemű vonzalmaikra – ami a fentiek alapján egyáltalán nem meglepő egy patriarchális társadalomban.