Ne hibáztasd a reakcióiért, vagy azért, ha megfertőzi a koronavírus

„Minden modell azt jósolja, hogy nagyjából a lakosság fele fertőzötté válik egy éven belül” – írta a koronavírusról Barabási Albert-László hálózatkutató vasárnap megjelent Facebook-bejegyzésében. A mostani járvány esetében már egyáltalán nem az a kérdés, hogy meg lehet-e állítani, hanem az, hogy mennyire lehet lelassítani a terjedését. A következő hetekben azért kell behúznunk a kéziféket, és visszavonulnunk az otthonainkba, hogy egyszerre ne legyen nagyon sok fertőzött. Csak így van esélyünk arra, hogy az amúgy sem túl jó állapotban lévő magyar egészségügy ne omoljon össze, hanem bírja kapacitásokkal az emberek ellátását, köztük az idősekét és/vagy a krónikus betegséggel küzdőkét, akikre nagyobb veszélyt jelent a vírus. 

Nem lehet eléggé hangsúlyozni annak a fontosságát, hogy mindenki betartsa a kézmosásra, fertőtlenítésre vonatkozó higiéniai szabályokat, illetve a lehető legminimálisabbra csökkentse az emberi kontaktusainak számát. Ha most otthon maradsz, valóban életeket menthetsz. Ugyanakkor azt is lényeges látni, hogy ez a legtöbb ember számára egy nagyon új helyzet, s természetes módon különbözni fogunk abban, hogy ki milyen gyorsan adaptálódik hozzá. 

Hogyan lehet elkerülni, hogy ne rögtön felelőtlennek, önzőnek, hanyagnak tituláljunk valakit, aki kevésbé látszik elővigyázatosnak, mint mi? Hogy ne hibáztassunk senkit, aki a jövőben megfertőződik? Alább ezeket a témákat járjuk körbe.

#1 A járványhelyzet beszűkült tudatállapot

Talán veled is előfordult már, hogy kicsit nehezen ment a cipővásárlás. Aznap, amikor akár órákat töltesz a lábbelik próbálgatásával, egy idő után minden szembejövőn a cipője lesz az, amit automatikusan megnézel, pedig erre máskor alig szoktál figyelmet fordítani. Hasonló mechanizmusok zajlanak le bennünk most is. Mivel mentálisan foglalkoztat minket a vírus, az észlelésünk számára elkezdenek kiugrani a minket körülvevő világból azok az ingerek, amik a járványhoz kapcsolódnak: monitorozni kezdjük, hogy ki hogy viselkedik a boltban, ki tűnik betegnek, ki milyen távol helyezkedik el tőlünk, lehet-e kórokozó a busz fogantyúján, le szabad-e menni az aluljáróba stb.  

Ezt az érzékenységet ráadásul tovább fokozhatja az, ha sokat vagyunk az otthonainkban, ahol relatíve kevés külső stimulus ér minket, miközben – ha nem szorítjuk keretek közé – megállás nélkül zúdulhatnak ránk a Covid-19 megbetegedésekkel kapcsolatos nyomasztó hírek. Ez ahhoz vezethet, hogy a szervezetünkben kialakul egyfajta harcolj vagy menekülj válasz, miközben alapvetően tétlenségre vagyunk kárhoztatva. A folyamatos készenléti állapot arra is hatni fog, hogy érzelmileg, mentálisan egyre fáradtabbnak érezhetjük magunkat, a szorongás miatt nem tudunk aludni, amitől még kimerültebbek leszünk, és így tovább. Ahhoz, hogy mindezt megelőzzük, elengedhetetlen, hogy időnként kiszakadjunk a hétköznapi valóságból, filmeket nézzünk, olvassunk, nagyokat beszélgessünk azokkal, akikkel egy háztartásban élünk, vagy a szeretteinkkel telefonon. Érdemes kiválasztani egy-két híroldalt is, amelynek a hitelességében az eddigi tapasztalataink alapján megbízunk, és az ő híreiket elolvasni délelőtt, illetve délután maximum fél-egy órában. 

#2 Felerősödhetnek a gondolkodásbeli torzításaink    

Ha nem tudsz töltődni, kikapcsolódni, akkor félő, hogy nonstop a víruson fog pörögni az agyad. Ez azért is baj, mert egyre jobban kimerülsz, és kevesebb mentális energiád lesz ellenállni azoknak a torzításoknak, amiket részben a kognitív gazdaságosság jegyében, részben a biztonságod illúziójának fenntartása céljából hoz létre az elméd. Ilyen tévhitek lehetnek például az alábbiak:

• Illuzórikus optimizmus: az egyik leggyakoribb, nem is feltétlenül tudatos hiedelem, amikor azt gondoljuk, hogy a jó emberekkel alapvetően jó dolgok történnek, rossz dolgok pedig csak a rossz emberekkel történnek. A legtöbben például úgy vélekednek, hogy az átlagnál kevesebb eséllyel érheti őket valamilyen bűncselekmény életük során. Ha pedig megkérdezel egy dohányost, hiába látja nagyjából reálisan a rizikókat, a saját magára vonatkozó kockázatokat valószínűleg alá fogja becsülni a többiekéhez képest. Az igazságos világba vetett hitünk miatt könnyen azt gondolhatjuk tehát, hogy a) minket nem fog megfertőzni a koronavírus, hiszen jó emberek vagyunk (pedig egyes becslések szerint az állampolgárok mintegy háromnegyedén végig fog söpörni), így akár valóban óvatlanabbak lehetünk bizonyos helyzetekben, vagy bagatellizáljuk a problémát b) ha meg is fertőz minket, meg se kottyan majd nekünk (ez sajnos egyáltalán nem biztos, pláne, ha nem lesz addigra elég lélegeztetőgép; illetve fertőzöttként az idősebb szeretteinket is nagyobb veszélynek tesszük ki) c) a rossz emberek fognak megfertőződni, nem mi. Azokat támadja meg a vírus, akik eddig is bűnöket követtek el, vagy a mostani helyzetben nem voltak elég élelmesek, odafigyelők, fegyelmezettek – ez persze az előzőekhez hasonlóan téves feltételezés, a koronavírus nem érdemek alapján válogat.  
• Alapvető attribúciós hiba: a pszichológia egyik alapkérdése a kezdetektől fogva az, hogy a viselkedésünket mennyiben határozzák meg személyiségbeli, illetve helyzeti tényezők. Számos kutatás kimutatta például, hogy az adott szituáció jobban befolyásol minket, mint az intelligenciánk vagy más vonásaink. Viszont amikor egymás viselkedéséről gondolkodunk, gyakran torzítunk, és a személyiségen alapuló magyarázatokat preferáljuk a szituációs magyarázatokkal szemben. Ez azért is van, mert a személy maga mindig kiugró információ számunkra, az őt körülvevő rendszer, a társadalmi beágyazottság, a viselkedés kontextusa azonban láthatatlan. A koronavírus esetében ez azt jelenti, hogy tévesen rögtön önzőséggel, hanyagsággal, fegyelmezetlenséggel vádolhatunk valakit, aki szerintünk nem elővigyázatos, pedig nagyon sok tényező állhat a viselkedése hátterében, amik rejtve vannak előttünk. 

#3 Senki sem „retardált”, mert kivitte a játszótérre a gyereket

Március 15-én, vasárnap kezdett el például terjedni egy kép a magát közszereplőnek valló Juhász Zoli – Sheperd oldalán a Facebookon, amelyen hatalmas betűkkel az alábbi szöveg látható: „Némelyik szülő tényleg retardált. A gyerekek 10-30 fős csoportokban játszanak lent a téren. Tényleg nem értik a szülők, hogy otthon kell maradni? Ezzel az erővel iskolába is járhatnának. Az eszem megáll. Aztán amikor azt mondom, hogy a szülők jelentős részére tököt sem lehet bízni, nemhogy gyereket, akkor meg persze mindenki meg van sértődve. Járvány van!” Ez a – sajnálatos módon – sokak által kedvelt és megosztott tartalom kitűnő példa az alapvető attribúciós hibára. Túl azon, hogy a „retardált” kifejezés használata önmagában rendkívül sértő az értelmi fogyatékossággal élő emberek csoportjára nézve, az üzenet egyből a szülők alacsonynak vélt intelligenciájával magyarázza, hogy hagyják a gyerekeiket a téren tartózkodni járvány idején, s kapásból megkérdőjelezi az általában vett szülői alkalmasságukat is. 

Holott ezeknek az embereknek a helyzetéről, az indítékairól semmit sem tudunk. Lehet, hogy nincs elég információjuk, mert kevesebb digitális eszköz áll a rendelkezésükre. Előfordulhat, hogy egy 40 négyzetméteres kis lakásban él az egész család, a gyerekeknek nagy a mozgásigénye, nehezen bírják a be- és összezártságot. Vélhetően nem is gondolták a szülők, hogy szabadtéren is veszélynek volnának kitéve a gyerekek, mert erről kevesebb szó esett eddig. Bármi is álljon a háttérben, az biztos, hogy az ilyen megszégyenítő kommunikációval nem fogunk tudni senkinek sem segíteni abban, hogy az eddig rutinszerűen gyakorolt viselkedéseit megváltoztassa. Rajtunk múlik, hogy a bűnbakképzés ócska hatásvadászata helyett a szolidaritás kultúráját teremtsük meg, most, hogy mindannyian bajban vagyunk. 

#4 Az egészség nem érdem, hanem kiváltság

Ráadásul egy olyan kapitalista-individualista társadalomban élünk, amely amúgy is hajlamos az egészséget az egyén szintjén értelmezni. Ennek érzékeltetésére kezdte el használni 1980-ban Robert Crawford politikai közgazdász az egészségizmus (healthism) fogalmát. Ez egy olyan ideológia, amely szerint az egészség elérése, megőrzése csak és kizárólag egyéni döntés kérdése, egy teljes mértékben kontrollálható dolog. A megfelelő életmódon múlik minden, ha eleget teszünk érte, garantáltan egészségesek leszünk. Ha viszont mégis rosszabbodik az egészségünk, az ebben a fogalmi rendszerben a személyes bukás jele: az illető akaratereje, minősége, értéke kérdőjeleződik meg.  

A kapitalizmusban persze nagyon jól működik egy ilyen ideológia, mert rengeteg mindent el lehet vele adni: a fogyasztók motiváltak lesznek az egészségükkel összefüggő termékek megvásárlására. Ugyanakkor azt is lényeges látni, hogy az egyéni tényezőkön túl genetikai, illetve társadalmi faktorok is jelentősen meghatározzák a személy mindenkori egészségi állapotát, illetve azt, hogy egyáltalán mit tehet az egészsége fenntartásáért. Az állandó létbizonytalanság például olyan stresszforrás, ami miatt hajlamosabbak az emberek a testi-lelki megbetegedésekre, viszont kevesebb lehetőségük is van az egészségüket növelő szolgáltatásokhoz, termékekhez való hozzáférésre. 

Mindez a koronavírus esetére levetítve például azt jelenti, hogy mielőtt kiakadnál azon, hogy valaki csak úgy, csupasz kézzel nyúl a zsemléhez, kalkulálj azzal, hogy a) 30 éve így nyúl érte b) lehet, hogy a boltban nincs alkalmas eszköz c) nincs pénze gumikesztyűre (ha egyáltalán lehetne még kapni). Mielőtt hibáztatni kezdenél valakit, hogy biztosan azért küzd súlyos tünetekkel, mert valamit nem jól csinált, jusson eszedbe, hogy például eleve más immunrendszeri állapotban érkezünk ebbe a helyzetbe: lehet, hogy a te hűtődben minőségi élelmiszerek lapulnak, és a polcodon ott állnak sorban az immunerősítők, más meg két zsák krumplit tudott félretenni. Mielőtt azon rugózol, hogy miért nem marad otthon valaki, gondolj arra is, hogy biztosan jó oka van rá: például csak így tudja eltartani a családját, vagy olyan bántalmazásnak van kitéve az otthonában, hogy muszáj legalább időnként kimozdulnia. Az is lényeges, hogy többnyire az amúgy is alulfizetett emberek lesznek azok, akik utoljára húzódhatnak be az otthonaikba: a gyári munkások, a szállítmányozók, a mezőgazdasági munkások (ha egyáltalán megmarad a munkájuk). Az, hogy elsőként el tudsz menni home office-ba, tulajdonképpen középosztálybeli kiváltság. Arról nem is beszélve, hogy a teljes elszigeteltség a pszichésen sérülékenyebb emberek számára sokszor nagyobb kockázatot jelent, mint egy-egy séta a városban. A lelki jóllétünk pedig komoly hatással van arra, hogy egyáltalán mennyire tudunk egészségtudatos viselkedéseket kivitelezni. 

#5 Az embert lásd benne, ne csak a potenciális vírushordozót

Mi következik mindebből? Várhatóan az, hogy minél feszültebb lesz a helyzet, minél több ember fogja veszélyben érezni magát, annál jobban felerősödhetnek azok az elhárítások, torzítások, amelyekkel védeni igyekszünk önmagunkat és a mieinket, az egészségünk megőrzését pedig a személyes sikerünknek tudjuk be. Ezzel párhuzamosan elkezdhetünk hibáztatni másokat az általunk nem megfelelőnek tartott viselkedésükért, vagy azért, mert megfertőződtek. A fentiek alapján mindezt úgy lehet megelőzni, ha a következő időszakban elköteleződsz az alábbi szempontok betartása mellett: 

• figyelj oda a folyamatos pihenésre, mert szükséged lesz a mentális energiáidra;
• soha ne vonj le elhamarkodott következtetéseket, amikor mások viselkedéséről gondolkodsz;
• mindig tartsd szem előtt, hogy nagyon sok rendszerszintű és társadalmi összetevője van annak, hogy ki hogyan reagál, mit tesz, egyáltalán mennyi esélye van nem megfertőződni;
• megszégyenítés, ítélkezés és vádaskodás helyett törekedj a megértésre, hiszen csak ebből kiindulva van esélyed hatni az emberekre, hogy változtassanak az életmódjukon;
• természetes, hogy néha félni fogsz, és az is fontos, hogy csökkentsd a kontaktusaid számát. Ugyanakkor továbbra is az embert lásd a többiekben, ne csak a potenciális vírushordozót: ők is meg vannak ijedve, és ugyanúgy boldogulni akarnak, mint te, még ha nem is mindig értesz egyet a módszereikkel.
• bűnbakképzés helyett vállalj szolidaritás, gondolj a tágabb közösségeidre is;
• ha teheted, akár anyagilag (adományok), akár tettekkel (elmész neki boltba/patikába), akár a szaktudásoddal (online kommunikáció) segítsd azokat, akik marginalizáltabb helyzetükből adódóan a járvány ideje alatt is még kiszolgáltatottabbak.