Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Dolgozni – néhány különleges kivételtől eltekintve – mindenkinek muszáj. Nemcsak azért, mert a munkánkért anyagi ellenszolgáltatást kapunk, ami nélkül nem tudnánk fenntartani magunkat, de azért is, mert a munka kitölti az ember életét, és jó esetben értelmet is ad a mindennapoknak.
De vajon melyik tényező nyom többet a latban, amikor munkát keres/vált az ember? Mindegy, mi a meló, ha dől a lé? Vagy nincs az a pénz, amiért unalmas, lélekölő vagy ciki munkát végeznénk?
Heti kérdésünk így szól? Munkahely: a pénzért vagy a feladatért vagy ott?
A kérdés persze sarkít, és addig, míg az embernek a napi megélhetés is kifejezetten nehéz, nem is agyal ilyesmin. Valamennyi bevételre (sőt, úgy érezni, egyre többre és többre) mindenképpen szükségünk van ahhoz, hogy lakni, enni, ruházkodni tudjunk, és ezek a költségek például Budapesten gond nélkül elérik egy pedagógusi munkakörben dolgozó ember összes havi bevételét.
Ráadásul nem is minden munkahelyen kell/lehet választani: jócskán vannak olyan beosztások, ahol elegendő pénzt adnak olyan munkáért, amit még örömmel is végzünk, és sajnos létezik a rossz meló rossz pénzért kategória is. Ja és nem mindegy a mérték sem. Számít, hogy mennyivel kínálnak többet nekünk egy kevésbé szívügy munkában, és az is, hogy a jó pénzért végzett feladatainkat adott esetben épp csak unjuk, vagy szívből gyűlöljük.
De a kérdést árnyaló tényezők ellenére is bőven akad olyan élethelyzet, amikor előállhat ezen az alapon döntéskényszer. Angol szakos tanári diplomával elhivatott pedagógusként dolgozni, jó esetben kreatív és értelmes feladatot végezni egy általános iskolában, vagy (legalább) kétszer annyi pénzért angol nyelvű ügyfélszolgálatosnak menni egy SSC céghez? Idősgondozóként a legelesettebbeken segíteni nap mint nap, vagy kétezer forintos órabérért bejárónőnek állni a második kerületben? Vagy fordítva: milliókat tolni haza felső vezetőként, vagy megnyitni a régóta vágyott pop-up falatozót?
Egyik sem szégyellnivaló, és mindegyik mellett jócskán felhozhatók érvek. Mi is a fenti élethelyzetek alapján soroljuk az érveket.
Pénz
A fentebb felsorolt helyzetekben a fizetés nagyon nagy hajtóerő lehet az első látásra inkább munka, mint hivatás jellegű tevékenység felé, mert mindkét esetben körülbelül duplaannyi a bevétel az egyik, mint a másik esetben. A pénz mindannyiunknak fontos, kicsit sem ciki, hogy az, és még inkább számít, amikor egy embernek már nemcsak magáért, de a családjáért, gyerekeiért is felelnie kell.
Lehet ugyanis idealista az ember, amíg csak magának kell elszámolnia azzal, hogy miért Vifon levest eszik ebédre, vagy miért nem vett évek óta egy rendes cipőt. De ha arról van szó, hogy a gyerekének tud-e normális, változatos étkezést biztosítani, és a lyukas helyett rendes cipőt venni, vagy sokezres gyógyszert kiváltani, néha fel kell hogy adja ezt. Mind a pedagógusok, mind az egészségügyi dolgozók fizetése híresen alacsony, az ő esetükben egy váltás nem a jómódból a gazdagság, hanem az épphogy élektől az elfogadható bevételig vezetne, ha otthagynák az eredeti szakmájukat. Ma Magyarországon nagyon sokan vannak hasonló döntési helyzetben.
Értelmes munka?
Igen ám, de sokan vannak, akik – lehet akármilyen nagy különbség a bevételek között –, inkább annál maradnának, amit értelmesebbnek, fontosabbnak tartanak, azt, ahol jobban tudnak hatni. Egy felnőtt ember ébrenlétének legalább a felében a munkahelyén tartózkodik, már ami a hétköznapokat illeti, és az, hogy ebben az időszakban milyen feladatot végez, alapjaiban határozza meg a mindennapjait, énképét, önértékelését. Vannak, akik számára a tudat, hogy napi munkájuk során olyan feladatot végeznek, ahol nem cserélhetők le olyan egyszerűen, ahol értéket teremtenek, fontosabb annál, mint hogy a hónap végén mennyit visznek haza. Az ő hozzáállásuk is teljes mértékben érthető, sőt, akkor is van benne valami, ha már őket is terheli a gyerekeik eltartásának felelőssége is. Vannak, akik úgy vannak vele: inkább legyenek kevésbé jómódú, de olyan szülei a gyereküknek, akik példát mutatnak azzal, hogy a hivatásuknak élnek.
Miért, az ügyfélszolgálatot vagy a takarítást talán nem lehet szívvel-lélekkel végezni? – kérdezik joggal azok, akik ezekben a munkakörökben alkotnak maradandót. Nekik is igazuk lehet. Sokan vannak, akik szerint csak rajtunk múlik, hogy a munka, amit végzünk, tartalommal teljen meg, ezért értelmes életet éppúgy teremthetünk magunknak konyhás néniként, mint agysebészként.
Presztízs
Sokan vannak, akiket az is egy-egy alacsonyabb fizetést adó pozícióban tart, ha az adott munkakörhöz magasabb társadalmi, közösségi megbecsülés tartozik. Mert hát mégiscsak valami azt mondani, hogy „tanár vagyok”, akármennyire is nem fizetik meg. Mások szerint viszont ezeknek a szakmáknak a megbecsültsége az utóbbi évtizedekben annyit csökkent, hogy lassan inkább ciki elárulni, ha ilyen éhbéres pozícióban van az ember. „Tiszta hülye vagy, hogy ott maradsz a suliban” – hallhatja válaszként a büszke tanerő. Sőt sokan vannak olyanok is, akik szerint manapság már rég nem a munka eszmei értéke határozza meg a presztízst, hanem az, hogy mennyit lehet vele keresni. És persze a nap végén a munka az munka, valakinek mindenképpen el kell végeznie, és a különböző munkakörökben dolgozók egymás tevékenysége nélkül igencsak meg lennének lőve.
Álommeló vagy meló
Sokan vannak, akik úgy gondolkodnak, hogy a meló az csak meló. Arra szolgál, hogy pénzt keressünk vele: igényeink szerint annyit, amennyiből egy számunkra többé-kevésbé kényelmes életre futja. Hacsak nem végzünk különleges és tényleg megismételhetetlen munkát, akkor már igazán mindegy, hogy ingatlanosként, bolti eladóként vagy földhivatali előadóként dolgozunk, amíg azért annyi pénzt kapunk, amennyi nekünk elég. Mások viszont a munkát az önmegvalósítás terepeként fogják fel, és számukra nem feltétlenül az anyagi ellenszolgáltatás lesz a fő motiváló erő, hanem az, ha olyan munkát végezhetnek, amiben tényleg viszontlátják magukat, és amiben nem helyettesíthetők be tulajdonképpen akárkivel.
Többet keresek, több pénzem is lesz?
Vannak, akik azt mondják, egy bizonyos szint felett eleve nem érdemes a több bevétel alapján dönteni, mert ha a kiindulási helyzetünk nem az egyik napról a másikra élet, hanem egy nyugis középosztálybeliség volt, akkor a több bevételtől nem feltétlenül kapjuk meg azt a pluszt, amire vágynánk. Sokan tapasztalják, hogy amikor magasabb bevételre tesznek szert, abból nem feltétlenül jut tartalékok képzésére vagy nagyobb beruházásra: a bevétellel párhuzamosan ugyanis igényeink is nőnek, vagyis a hónap végén nem biztos, hogy több marad, csak a cipőnk lesz drágább, vagy messzebbre tudunk utazni.
Mások szerint viszont épp ez a lényeg: hogy legyen igényünk a folyamatos fejlődésre, és ha tudunk, induljunk el a kicsit nagyobb anyagi szabadságot ígérő munka felé. Számukra elképzelhetetlen, hogy valaki ne akarjon jobban keresni.
Célok
Az, hogy ez ember elsősorban a bérért vagy az önmegvalósításért dolgozik, élete során is változhat. A bevezetőben említett tanár fiatalon simán megteheti, hogy egy-két évre külföldre megy, hogy anyagilag összeszedje magát, majd ismét a szeretem-munkában dolgozzon, és a felső vezető is csak azután tud ugrálni, ha a sok stresszel járó, éjszakába nyúló munka megteremtette már ennek az anyagi alapjait. Más a teherbírásunk is életünk egyes szakaszaiban. Lehet, hogy fiatalabb korunkban könnyebben toleráljuk, ha rengeteg a munka, és nem okoz gondot az ideáljainknak alárendelni mindent, idősebb korunkban viszont valószínűleg inkább megkímélnénk magunkat a folyamatos önfeláldozástól. Az, hogy éppen hol tartunk az életünkben, erősen hat arra, hogy milyen munkát választunk.
Szabadság, egészség
A tanár vagy az ápoló esete nem feltétlenül jó példa, mert az ő munkakörük nagyon tudja amortizálni az ember lelkét, vagyis olyan szeretem-munka lehet, ami közben azért el is lehet fogyni. Ha egész nap emberekkel foglalkozunk, az egy idő után komoly stressz és mentálhigiénés kihívás lehet.
Azt, hogy a testi és lelki egészség vs. anyagi jólét konfliktus hol jön be, inkább a pályaelhagyó felső vezetők, kiugrott HR-menedzserek példája mutatja meg. Az utóbbi évtizedekben egyre gyakoribb lett, hogy az átlagnál jóval jobban kereső pozíciókból kiugorva a nonprofit szférában vagy egy kézművescukrászda pultja mögött valósítják meg önmagukat azok, akik korábban elsősorban a pénzért dolgoztak. A stabil anyagi bázis megteremtése után nekiállnak, hogy az életüket valódi értelemmel megtöltő, szívből jövő munkát végezzenek. Közülük sokan úgy érvelnek, hogy akármennyire sokat is keres az ember, ha nincs mikor elköltenie, vagy romló egészségére kell költenie, semmiképpen nem éri meg a dolog.
És te mit gondolsz? Munkahely: a pénzért vagy a feladatért vagy ott?
A szavazás a jobb felső sarokban lévő Facebook-ikonra kattintva nyílik:
