Érdekel, milyen színekből áll a neved? Most megtudhatod!

GettyImages-1144678002

Bernadette Sheridan amióta az eszét tudja, színekben látja a betűket. Leggyakrabban nevek hallatán fordul elő nála a különböző érzékletek összekapcsolása, amelyet graféma-szín szinesztéziaként emleget a szakirodalom. Amikor valaki bemutatkozik neki, rögtön megjelenik előtte egy kép: egyes nevek olyanok, mint egy vibráló szivárvány, míg mások inkább egy frissen ültetett kertre vagy egy feltűnő mintájú takaróra hasonlítanak. A tiéd milyen lenne?

„Szurok Á! hó É! rőt I! zöld U! kék O! – csak egyszer / Lehessek titkotok mind elbeszélni bátor!” – hangzik Arthur Rimbaud francia költő egyik leghíresebb versének első két sora. Az A magánhangzók szonettje című impresszionista-szimbolista költemény 1871-ben keletkezett, talán te is emlékszel még rá a középsuliból. Bár se szeri, se száma a különböző értelmezéseknek, a fiatal Gide lejegyezte Verlaine szavait, aki így nyilatkozott a műről: „Én ismerem Rimbaud-t, és nagyon jól tudom, mennyire fütyült arra, hogy az A betű piros-e vagy zöld. Ilyennek látta, ennyi az egész.” Lehet, hogy Rimbaud Sheridanhez hasonlóan a betű-szín szinesztéziások közé tartozott? És mit takar ez a különös állapot?

Mi az a szinesztézia? 

A szinesztézia görög eredetű szó: a σύν (szün) azt jelenti, együtt, egyszerre, az αισθησις (esztészisz) pedig azt, hogy érzékelés. A magyarul összeérzésnek is nevezett mentális jelenség során tehát az egyik érzékszerv által keltett benyomás automatikusan aktivál egy másik érzékszervhez kapcsolódó érzetet. Előfordulhat például, hogy bizonyos hangok szín- vagy ízérzetet váltanak ki, illetve hogy az illető betűket vagy számokat személyiséggel, nemi jellegekkel ruház fel. A leggyakoribb típus azonban az úgynevezett graféma-szín szinesztézia, amikor egyes betűk és számjegyek különböző színekben látszódnak. Ezek a kombinációk egyedileg változhatnak szinesztéziások között, ugyanakkor vannak visszatérő szabályszerűségek is. Például az A betű általában piros, a O fehér vagy fekete, az S pedig sárga.  

Művészeknél tényleg gyakoribb?

A szinesztéziások valódi arányát nehéz megbecsülni a társadalomban. Ez azért van, mert számukra annyira természetes lehet az adottságuk, hogy gyakran nincsenek tudatában a különlegességének – azt hiszik, hogy mindenki így működik. Julia Simner és munkatársai például azt találták, hogy minden 23. embert érinti ez a sajátosság, Bernadette Sheridan szintén 4 százalékos előfordulási arányt emleget, de létezik ettől merőben eltérő, egy a százezerhez becslés is. Abban viszont nagyobb egyetértés alakult ki, hogy a művészek körében akár 8-szor gyakoribb is lehet. Sokáig a szinesztéziát a kreativitás megemelkedett szintjével kötötték össze, azonban az újabb kutatások szerint inkább az lehet a háttérben, hogy a szinesztéziás embereknek jutalmazóbb művészetekkel foglalkozni (például amikor hangszeren játszanak, közben végig színeket is látnak), így gyakrabban töltik az idejüket efféle tevékenységekkel. 

Te is megnézheted, milyen színeket társítana a nevedhez egy szinesztéziás ember
Te is megnézheted, milyen színeket társítana a nevedhez egy szinesztéziás emberFotó: Bernadette Sheridan / Synesthesia.me

Segíthet a helyesírásban 

Amikor egy graféma-szín szinesztéziás ember nekiáll olvasni, általában az adott szó körüli 4-5 szót látja színesnek, nem az egész teleírt lapot. Sokan arról is beszámolnak, hogy az adottságuk javítja a helyesírásukat. Mint ismeretes, az angol nyelvben az írott forma és a kiejtés gyakran jelentős eltérést mutat, a szinesztézia pedig inkább a betűkhöz kapcsolódik, mint a hangzáshoz. Ha tehát valaki bizonytalan abban, hogy miként kell leírni az adott szót, akkor a betűk színeinek felidézése segíthet neki a döntésben. Így van ezzel Bernadette Sheridan is, aki ha nem látja rögtön egy név színeit, gyorsan megkéri az illetőt, hogy betűzze azt. Hiába tudja, hogy például a Siobhan nevet „shivonnak” ejtik, az agya az írott forma alapján kreálja a színeket. Mivel a betűk számítanak, nem a hangzás, ez azt is jelenti, hogy Sheridan gond nélkül tudna színeket társítani magyar nevekhez is, hiába gyűlne meg a baja a kiejtésükkel.

Ilyennek látná a nevedet

Sheridan azt tapasztalta, hogy a többség számára szokatlan élményei nagyon foglalkoztatják az embereket, így elindította a Synesthesia Me című projektet, hogy minél szélesebb körben megoszthassa a tapasztalatait. Ha tehát tudni szeretnéd, hogy milyen színekből áll a neved, akkor nincs is más dolgod, mint az alábbi linkre kattintani, és begépelni az ott látható dobozba. Lépj be egy szinesztéziás fiatal nő csodálatos világába, és fedezd fel a saját, illetve a szeretteid nevének azt a sajátosságát, ami mindeddig rejtve volt előtted.

Mustra

Kérjük, támogasd munkánkat te is azzal, hogy engedélyezed a hirdetések megjelenítését az oldalon. Lapunk bevételi forrását ezek a hirdetések jelentik, így elengedhetetlenek ahhoz, hogy cikkeinket ingyenesen olvashassátok.

A hirdetések megjelenését engedélyezheted külön a Dívány.hu oldalra is, vagy a kiegészítő program teljes kikapcsolásával az összes általad látogatott site-ra.