A szexizmus, azaz a nemekhez kapcsolódó előítéletek mélyen gyökereznek a kultúránkban. Jócskán visszanyúlnak a vallási tradíciókba is, amelyek jóváhagyják, illetve megerősítik a különböző nemekhez kapcsolt sztereotípiákat, elvárásokat, szerepeket. A zsidó-keresztény eszmerendszer más vallásokhoz hasonlóan határozottan kijelöli a nők és a férfiak helyét, fő funkcióit a társadalomban, illetve különböző attribútumokat, jellemzőket társít a két nemhez, amelyeket isten által elrendeltnek tekint, azaz kevéssé megváltoztathatónak.
Napjainkban persze egyre kevesebben vannak olyanok, akik szó szerint veszik a bibliai történetek szövegét vagy mindenben követnék az ortodox hagyományokat. Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy ezek a tanítások annyira beépültek a pszichénkbe, a kollektív tudattalanunkba, hogy akkor is hatnak ránk, ha nem tartjuk magunkat hívő embernek. Már a valláshoz kapcsolódó fogalmakra való gyors emlékeztető elég lehet arra, hogy – legalábbis átmenetileg – befolyásolja a nőkkel kapcsolatos vélekedéseinket.
Ez történt a vizsgálatban
„Az olyan vallási kifejezéseknek való rövid kitettség, mint Isten vagy angyal, módosíthatja a nőkkel kapcsolatos gondolataidat attól függetlenül, hogy mi a nemed vagy istenhívő vagy-e” – nyilatkozta a PsyPost újságírójának a kutatás vezetője, Megan Haggard. A dél-karolinai Francis Marion Egyetem munkatársai által koordinált kísérletsorozatba összesen 384 belga és 286 amerikai résztvevőt vontak be. Az előfeszítésre kétféle módszert alkalmaztak: a személyeknek vagy különböző mondatok jelentéstartalmán kellett gondolkodniuk, vagy arról döntést hozniuk, hogy az egymás után bemutatott betűk láncolatai értelmes szavakat képeznek-e vagy sem. A tudósok arra voltak kíváncsiak, hogy mi történik akkor, amikor vallási kifejezéseket csempésznek ezekbe a feladatokba. Mennyire fognak egyetérteni a válaszadók a nőkkel kapcsolatos különböző állításokkal, ha előtte természetfeletti létezőkhöz (angyal, Isten), vallási intézményekhez (templom, Szentírás) és spiritualitáshoz (csoda, hit) köthető terminusokkal találkoznak?
Túlóvásra vagy egyenjogúságra van szüksége a nőknek?
Haggard és munkatársai azt találták, hogy azok, akiket vallási kifejezésekkel – különösen az Isten és az angyal szavakkal – feszítettek elő, hajlamosabbak voltak egyetérteni például azzal az állítással, hogy: A férfiaknak óvni és védelmezni kell a nőket. Azt az álláspontot is erőteljesebben osztották, miszerint a nők erkölcsösebbek, törékenyebbek, kifinomultabbak, mint a férfiak. A jóindulatú szexizmus előfeszítés hatására történő megnövekedett szintje a nőknél, a férfiaknál, a vallásos és a magukat ateistaként azonosító embereknél egyaránt megfigyelhető volt.
Mi a baj a jóindulatú szexizmussal?
Ma már egyre kevésbé van jelen a közbeszédben a nőkkel szembeni nyílt ellenségesség. Inkább olyan állításokat hallani, amelyek burkoltabb formában jelölik ki a nők helyét a társadalomban: felmagasztosítják őket, dicsérik a törékenységüket, a kifinomultságukat, a kecsességüket és azt a gondoskodást, amit nyújtani képesek. Mi a baj azzal, ha azt valljuk, hogy a nők csodálatos teremtések, akik oltalomra szorulnak? Akiknek örök hálával tartozunk azért, mert felnevelik a következő generációt és ápolják az előzőt? Az elsőre pozitívnak látszó hozzáállás ráadásul sok nő számára is jutalmazó, akik maguk is osztják ezeket a vélekedéseket, mert egész életükben ezt tanulták. Mi a baj akkor ezzel az egésszel?
- Az egyik legnagyobb probléma a jóindulatú szexizmussal az, hogy ugyan kedvesnek tűnő eszközökkel, de bent tartja a nőket egy olyan szerepben, amely a férfiak felsőbbrendűségét betonozza be egy patriarchális társadalomban. Ha a nőket az egekig magasztaljuk azért, mert állítólag természetüknél fogva kiváló gyerek- és idősgondozók, onnan eléggé adja magát, hogy ez alapvetően az ő felelősségük legyen, még ha „jó fej” férfiak be is vonódnak egy-két teendőbe. A legtöbben pedig bele sem gondolnak abba, hogy a nőket oltalmazó hős férfiak tulajdonképpen más férfiaktól védik meg a nőket. Ha a nők egyenjogúsága megvalósulna, ezek a túlóvó, infantilizáló gesztusok is okafogyottá válnának, mert a nők eleve nagyobb biztonságban lennének.
- Azon túl, hogy a jóindulatú szexizmus aláássa a nemi egyenjogúsági törekvéseket, további nehézség, hogy ezek a nézetek nem nagyon tudnak mit kezdeni azzal, ha valaki nem felel meg a nemére szabott, meglehetősen szűkre méretezett szerepnek. Innen pedig már csak egy fél lépés, hogy valaki csökkent értékűnek tartsa azokat a nőket, akik nem törékenyek, nem akarnak vagy tudnak szülni, nem heteroszexuálisak vagy hagyományos értelemben nem nőiesek.
- A jóindulatú szexizmus leegyszerűsítő kijelentéseket fogalmaz meg egy nagyon sokszínű csoporttal kapcsolatban. Ezt a sztereotípiát aztán előírásszerűen alkalmazza, fájó hiányérzetet teremtve nők millióiban, akik olykor egész életükben próbálják megtestesíteni azt az egyébként elérhetetlen ideált, amit születésüktől fogva sulykol beléjük a társadalom. Azokat pedig, akik tudatosan hagyják figyelmen kívül ezeket az elvárásokat, sokan deviánsnak, abnormálisnak, némely esetben betegnek tartják.
Nem tudjuk, mennyire tartós az előfeszítés hatása
Bár az ingerküszöb alatti vallási előfeszítést a megnövekedett faji előítéletekkel is összefüggésbe hozták az amerikai főiskolás populációval folytatott vizsgálatokban, nem tudjuk, hogy ezek az attitűdbeli változások mennyire tartósak, illetve megnyilvánulnak-e a személy viselkedésében a való életben: például tényleg negatívabban reagálna-e valakire, aki nőként nem követi a hagyományos nemi szerepeket. Azt is fontos kiemelni, hogy Haggard és csapata kutatásába két országból toboroztak pár száz személyt, ami nem tekinthető magas elemszámú mintának. Érdekes volna megnézni, hogy milyen hatása van az előfeszítésnek olyan országokban, amelyek összességében magasabb szintű szexizmussal jellemezhetők, és azt is, hogy milyen módszerekkel, sajátosságokkal védhető ki ez a befolyás, amennyiben makacsnak bizonyul.
