Mindenkinek van rossz napja. Sőt, rossz napjai. De hogyan tehetjük magunknak könnyebbé ezeket a nehéz időszakokat? Megkértük a szerkesztőség négy pszichológus szakértőjét (köztük a SelfGuide pszichológiai műhely alapítóit), mondják el, mit gondolnak ők a témáról.
Szalay Ágnes: a hangulat, a jó vagy rossz passz jön és megy
Ugyan már! Egy pszichológusnak sosincs rossz napja! Mint ahogy csak rád néz és mindent tud rólad, valamint kedvenc kérdése, az „akarsz róla beszélni?”. Ezeket a mondatokat sokszor hallom, ha egy új társaságban kiderül a foglalkozásom. A sztereotípiák általában nem, vagy nem úgy igazak, ahogy elhangoznak, nem igaz ez a rossz napokra sem. Valami azért van benne... Mondjuk nem a pszichológussággal függ össze, inkább a mintegy munkaköri kötelességként végzett önismereti munkával. Hiszem és tapasztalom, hogy minél több energiát beletesz valaki az önismerete fejlesztésébe, annál jobban meg tudja teremteni magának azokat a körülményeket, amelyek megfelelnek az igényeinek, és annál simábban birkózik meg a rossz érzéseivel, a csalódásokkal vagy éppen a konfliktusokkal. Érdekellentétek például mindig vannak, és ezek vezetnek ugye a konfliktusokhoz. Ha meg van egy jó nagy konfliktusod, akkor az elrontja a napodat. Ha viszont valaki tisztában van a saját szükségleteivel, a határaival (nagyjából persze, a cél sosem a 100 százalék, csak az egyre jobban), és képes ezt elmondani oly módon, hogy az ne bántó legyen; empátiával, a helyzet összetevőit felmérve meg tudja hallani a másikat, akkor a konfliktus nem harapódzik el, ő pedig kevésbé fogja magára venni. És máris kevésbé rontja el a napját.
Ettől függetlenül azért lehetnek rossz napok, rosszabb periódusok. Nekem sokat segített, hogy rájöttem, a hangulat, a jó vagy rossz passz jön és megy. Amint egy nagyon kilátástalan vagy reményvesztett helyzetben eszembe jutott, hogy igen, volt már ilyen, és akkor is elmúlt, türelmet és erőt kaptam a rosszkedvem elviseléséhez és megismeréséhez. És máris kevésbé tűnt szörnyűnek.
A meditáció csodafegyver a rossz napok eltüntetésében. Éppen nemrégiben beszélgettünk valakivel arról, hogy a meditáció gyakorlása valami olyan indokolatlan nyugalmat ad, ami már-már hihetetlen. Pedig valószínűleg ez a lelkiállapot a természetes, és a zaklatottságra nincs szükség.
Az utolsó, ami itt fontos, szerintem pedig az, hogy fogadd el, hogy vannak napok, amikor kevesebb az energiád, amikor úgy érzed, nagy erőbe kerül megmozdulni is. Ilyenkor érdemes megadni magadnak a pihenést, a kikapcsolódást. Ha ezt lelkiismeret-furdalás és önvád nélkül meg tudod tenni, akkor nagyot lépsz afelé, hogy a következő napod már a jó napok körébe tartozzon.
Milanovich Domi: fontos jártasságot szerezni az öngondoskodásban
Amikor rossz napom van, elkezdek gondolkodni azon, hogy miért érzem magam így. Néha egészen profán oka van a negatív hangulatomnak, például menstruálni fogok, nem aludtam eleget, vagy túl sok időt töltöttem a monitor előtt. Máskor az emberi kapcsolataimban élek meg valami olyan feszültséget, ami nem hagy nyugodni. Bármi is álljon a háttérben, igyekszem teret adni magamnak arra, hogy megvizsgáljam a belső állapotomat. Ilyenkor csak a legszükségesebb tevékenységeim elvégzésére fókuszálok: a máskor is teljesíthető feladataimat lelkiismeret-furdalás nélkül elengedem aznapra, hogy önmagammal lehessek és töltődni tudjak. Az évek során beláttam, hogy a hosszú távú jó teljesítmény nem egyfajta önkizsigerelés, hanem egy törékeny egyensúlyi állapot, amelyben a határok időnkénti meghúzása épp olyan nélkülözhetetlen, mint a feszegetésükre való képesség. A kilégzéshez mindig belégzésre van szükség: nem tudok adni, ha épp nincs bennem semmi.
A körforgás viszont csak akkor működik, ha jártasságot szerzek az öngondoskodásban. Ez számomra azt jelenti, hogy képes vagyok észre- és komolyan venni azokat a jelzéseket, amik azt üzenik, hogy meg kell állnom. Több súlyos kiégés tapasztalata vezetett oda, hogy végre megtanultam a saját testi-lelki-szociális jóllétemet priorizálni a kötelességeim felett. Ma már azt tartom szem előtt, hogy önmagamért nekem kell elsősorban felelősséget vállalnom, nem másnak. Képes vagyok kapcsolódni a szorongásaimhoz, a túlpörgöttségemhez, a fáradtságomhoz. Együttérzek magammal és megadom magamnak mindazt, amire az adott helyzetben szükségem van ahhoz, hogy jobban legyek. Nem esem kétségbe, amikor rossz passzban vagyok, mert a pozitív emlékeim alapján tudom, hogy némi idő elteltével újra hegyeket leszek képes megmozgatni.
Csonka Balázs: a rossz hangulat az élet természetes része
Én nem hiszem, hogy a rossz hangulattal feltétlenül kezdeni kellene valamit, szerintem az abszolút az élet természetes része. Megélni viszont azt gondolom, sokkal nehezebb. Mert könnyű ilyenkor belecsúszni abba, hogy magával a rosszkedvvel vagyunk elfoglalva, hogy a megszüntetésére, a túlélésére törekszünk ahelyett, hogy mindeközben részt vennénk az életünkben. Ebből azután egy csomó pótcselekvés származik, konfliktusok a környezetünkkel, amely nem úgy reagál ránk, ahogy nekünk jólesne stb.
Pedig azt is csinálhatnánk, hogy a rosszkedvű életünket is megéljük. Ha tudjuk, miért van rosszkedvünk, átérezhetjük például, milyen erős hatással lehetnek ránk bizonyos dolgok. Érzések, mondjuk, amik valamilyen másokkal vagy magunkban megélt konfliktus során kerültek felszínre. Vagy az életvitelünk: túlzásba vitt munka, rossz étkezési szokások, túledzettség, egészségtelen szokások, betegség stb. Én rengeteget tudok ebből tanulni magamról, és nem utolsósorban rengeteg mindenről derül ki számomra, hogy valójában nagyon is hatással tudok lenni arra, ami történik. Csak máshonnan kell az egészet megfogni. Vagy egyszerűen nem szabad lebecsülni, komolyan kell venni, oda kell rá figyelni.
Még tanulságosabb lehet, ha nem tudjuk, mi okozza a rosszkedvet: ilyenkor egy kicsit a sötétben kell tapogatózni. Hogy mi történt a napokban, hogy mi érintett meg érzelmileg, mitől lettem dühös, szomorú, mitől félek, mi nyomaszt a jövővel kapcsolatosan stb. Sokszor a másokkal való kapcsolat is nagyon sokat segít: milyen témákra, milyen érzelmi motívumokra vagyok érzékenyebb, milyen érzést a legkönnyebb kiváltani belőlem stb. Ezzel együtt nem gondolom, hogy az ember minden rossz napja mögött egy kora gyerekkori trauma pszichés maradványtüneteit kellene felkutatni, vagy odaerőszakolni, csak hogy tudjuk hova kötni. Lehet, hogy szimplán csak arról van szó, hogy kimerültem vagy hogy egész nap nem sütött a nap. Akkor meg ez van. Megtanultam, hogy napelemmel működöm.
Sákovics Diana: úgy bánok magammal, ahogy a szeretteimmel tenném
Honnan tudod, hogy rossz napod van? Ingerlékeny vagy? Rossz a kedved? Vagy éppen semmit se csinálsz szívesen? Úgy érzed, peched van? Vagy nem vagy olyan talpraesett, ügyes, kreatív, mint szoktál lenni? Rengeteg lehetőség van, az, hogy ezek közül melyik esetben címkézed a napodat rossznak, már önmagában sokat elárul rólad, a működésedről. De bármi is váltja ki a „rossz napom van” gondolatot, van a napban egy pont, amikor ezt felismered, amikor megfigyeled magad, a megfigyelésekből levonod a tanulságot, összefoglalod a tapasztalatodat. Ha ez megtörtént, érdemes ezen az úton továbbmenni, és megkeresni magunkban a választ a miért kérdésre is. Mit érzek most? Mi történik bennem? Mi váltotta ki ezeket az érzéseket? Ha képesek vagyunk őszintén válaszolni magunknak, ha elbírjuk, elfogadjuk, bármi is legyen a válasz, és szánunk rá időt és energiát, hogy egyre mélyebbre ásunk saját magunkban, végül eljutunk oda, ami igazán zavar bennünket. Az a válasz pedig azt is megmutatja, merre tovább, mire van szükségünk.
Én általában ezt az utat járom végig a saját „rossz napomat” vizsgálva. Nyilván van, hogy valami banális okot találok (például nem aludtam eleget, vagy túl sok helyre kell figyelnem, ami szétszed), de gyakran ez az út vezet oda, hogy újabb dolgokat érthessek meg a saját működésemről. Ez az út mélyíti az önismeretemet. Bármilyen választ is találok, az vezérel, hogy ilyenkor úgy bánjak magammal, ahogy a barátaimmal, szeretteimmel tenném. Ítélkezés, kritizálás nélkül, szeretettel. Emellett szívesen beszélgetek ilyenkor olyan emberrel, aki közel áll hozzám, és igyekszem nyugalmas, biztonságos környezetet teremteni magamnak, amiben pihenhetek, befelé fordulhatok. Be szokott válni.
