Ilene S. Cohen mestere a kedvességnek. Már egészen kicsi korától kezdve azt gondolta, hogy a kedvesség, a másoknak való örömszerzés, a kellemes, kissé alárendelődő viszonyulás egyenes út ahhoz, hogy szeressék és elfogadják az emberek. Mindent megtett, amit tudott, hogy ne tűnjön önzőnek, bunkónak, agresszívnek, csak jót adjon másoknak. Eközben persze rendszeresen félretette a saját érzéseit, igényeit, ha nagyon fáradt volt, akkor is segített – hiszen kisebb rossz volt lemondani a saját céljairól és szükségleteiről, mint elveszíteni az emberek szeretetét azzal, hogy nem jár a kedvükben.
Írj nekünk
Szerzőnk, Szalay Ágnes pszichológus, több mint 15 év szervezetfejlesztési tanácsadói tapasztalattal. A SelfGuide pszichológiai műhely egyik alapítója. Coachként támogatja ügyfeleit céljaik megtalálásában és elérésében, legyen szó munkahelyi, vezetői vagy személyes fejlődési igényről. Motivációs elakadással, karrierváltással, stresszkezeléssel, szakmai, vezetői fejlődéssel kapcsolatban lehet hozzá fordulni személyesen, vagy olvasói levélben, melyre (a névtelenséget megőrizve) a Dívány.hu-n is szívesen válaszol.
Ilene gyerekkorában minden bizonnyal a szerezz örömet parancsot építette be a személyiségébe. A tranzakcióanalízis öt olyan életparancsot, drivert sorol fel, amely jellemző az ember működésében, személyiségének alakulásában. Korábban már írtam az egyikről, a légy erős parancsról, a következő, amit most megnézünk közelebbről, a szerezz örömet. Ezek a parancsok életeseményeink, tapasztalataink, a velünk való bánásmód során épülnek be a működésünkbe. Útmutatást adnak arra, hogyan kell viselkedni, mikor vagyunk okék. A szerezz örömet parancs nagyjából azt mondja, hogy akkor vagy jó kislány (mert ez általában a lányok drivere, de persze férfiaknál is előfordulhat), ha kedves vagy mindenkihez, ha nem vagy önző, ha azt lesed, másnak hogyan kedvezhetsz, hogyan szerezhetsz örömet, hogyan szolgálhatod ki.
Semmi sem elég
Ez egy darabig jól szolgálja az embert, a baj csak akkor van, ha kiderül, hogy hiába minden, mégsem tudok mindig örömet szerezni. Ilene S. Cohen leírja, hogy rendre olyan emberekkel hozta össze az élet, akik elégedetlenek, kritikusak, netán agresszívek is voltak, és ő fáradhatatlanul dolgozott azon, hogy ezeket a keserű embereket boldogítsa. Akik persze nem lettek boldogok, viszont számos hibát és kritikát fogalmaztak meg Ilene irányába is. Aki ezeket kész volt mindig magára venni. Ha valaki nem volt boldog a környezetében, saját magát hibáztatta érte. Ha elöl-hátul kiszolgált valakit, mindig megkapta, hogy és ezt a harmincadik dolgot miért nem csináltad meg?!
Emiatt persze boldogtalan volt, hiszen nem tudta teljesíteni, hogy mindenki mindig örüljön, és tíz kilométeres körzetben minden kritikát és rosszkedvet magára vett. Boldogtalansága mégsem arra vezette, hogy talán másképp kéne próbálkoznia, hanem arra, hogy ha még erősebben igyekszik, még többet tesz, még jobban elnyomja a saját igényeit, akkor majd elérkeznek a boldogsághoz. Ő is, a környezete is.
Mindent megteszek, cserébe szeress, kérlek!
Idő kellett ahhoz, hogy felismerje, nem mások a hálátlanok, önzők vagy kielégíthetetlenek, hanem ő az, aki máshol keresi a szeretetet, az elfogadást, mint ahol az megtalálható. Rájött arra, hogy ő maga nem fogadja el, nem tiszteli és nem szereti önmagát, és másoktól várja, hogy ezt megtegyék. Ugyanakkor még mindig nem értette, hogy az önzetlensége és a kedvessége miért nem vezet egyenesen ahhoz, hogy szeressék.
Éppen az ellenkezőjét eredményezte. Mintha meghívás lett volna másoknak ahhoz, hogy kihasználják a nagylelkűségét. Úgy lépett fel, mintha mások életének helyrehozója, érzelmi szemetesládája lenne, és állandóan jelen volt, ha valakit hibáztatni kellett. Mások az ő jóságától nem kezdtek el maguk is jobbak lenni, megváltozni, de hát miért is tették volna, amikor Ilene a viselkedésével kiszolgálta őket, negatív érzéseiket áttehették rá, ezáltal ők maguk kevésbé voltak rosszul. Az egész örömszerzési igyekezet stresszessé és elhasználttá, kimerültté tette, anélkül, hogy bármi és bárki jobbá vált volna.
Igazából a szeretetet, tiszteletet és elfogadást várta tőlük, amitől majd boldog lesz, de mindezt nem adta meg önmagának. Végül megértette, hogy mindenki csak a saját boldogságáért lehet felelős. Azzal, hogy nagyon jó akarsz lenni másokhoz azért, hogy szeressenek, éppen az identitásodat és a szerethetőségedet veszted el.
Hogyan veszed észre, ha csak a másoknak való örömszerzés vezérel?
- ha rendszeresen megcsinálsz másoknak olyan dolgokat, amit ők nem akarnak megtenni
- ha mások megsértik a határaidat, és nem állsz ki magadért
- ha igent mondasz olyan dolgokra, amikre nemet szeretnél mondani
- ha magadra veszed mások elégedetlenségét, és úgy érzed, az a te problémád
- ha megsérted magad, fájdalmat okozol magadnak mások boldogságáért
Ha beszorultál ebbe az örömszerző üzemmódba, akkor valószínűleg olyan emberek vannak körülötted, akik arra használnak, hogy rajtad vezessék le a rossz érzéseiket, mert ők maguk nem tudják ezeket feldolgozni. Mivel nem képesek saját érzelmeiket szabályozni, valószínűleg kapaszkodnak majd beléd, ha krízisben vannak, és hibáztatni fognak saját rossz érzéseikért, ha kevésnek találják a „szolgálatodat”.
Hogy változtathass ezen, ideje felismerni a saját mintázataidat, és saját önértékelésedet nem mások helyeslésére, örömére alapozni. Ettől nem kell önzővé válni, egyszerűen csak felismerni, hogy az életben van lehetőséged a saját boldogságodért tenni, a saját igényeidet kielégíteni, és olyan kapcsolatokban benne lenni, amik a kölcsönös szereteten és tiszteleten, nem pedig a másik kiszolgálásán nyugszanak.
