Rainesford Stauffer, a Medium újságírónője cikkében arról vall, mennyire abszurd volt, hogy az életét megnehezítő betegsége során nemcsak a családtagjainak, barátainak mondta mindig azt, hogy jól van, de még az orvosának is. Túlzottan belenevelték a tartás, az erősnek mutatkozás fontosságát, így nem is tudott mást mondani, mint hogy kösz, jól vagyok.
Írj nekünk
Szerzőnk, Szalay Ágnes pszichológus, több mint 15 év szervezetfejlesztési tanácsadói tapasztalattal. A SelfGuide pszichológiai műhely egyik alapítója. Coachként támogatja ügyfeleit céljaik megtalálásában és elérésében, legyen szó munkahelyi, vezetői vagy személyes fejlődési igényről. Motivációs elakadással, karrierváltással, stresszkezeléssel, szakmai, vezetői fejlődéssel kapcsolatban lehet hozzá fordulni személyesen, vagy olvasói levélben, melyre (a névtelenséget megőrizve) a Dívány.hu-n is szívesen válaszol.
Viselkedésének egyik okozóját gyerekkori balett-tanárában látja, aki fizikailag és érzelmileg is folyamatosan bántotta. Ő viszont gyerekként nem mutatta, hogy fáj, nem sírt, hanem csinálta tovább a gyakorlatokat, mert azt gondolta, rosszabb lenne, ha látnák rajta a fájdalmat. És valóban, az órák végén a tanár megdicsérte a kitartásáért, és azt mondta neki, hogy ez az ő erőssége, amire majd felnőttként is támaszkodhat. Csak hát jött a betegség, amikor a tünetek zokszó nélküli viselésével kifejezetten ártott magának: későn fordult orvoshoz, és nem jelezte, amikor újabb beavatkozásra lett volna szüksége.
Sokan gondolják ezt helyesnek. A tranzakcióanalízis úgy hívja ezt a jelenséget, hogy Légy erős parancs. Akiket életükben leghangsúlyosabban ez a parancs vezérel, azt élik meg, hogy akkor szerethetők, ha nincs velük baj. Ha mindent kibírnak, nem panaszkodnak, mindig vidámak, nem nyomasztják saját rossz hangulataikkal és nehézségeikkel a környezetüket. Egy darabig nekik is jó ez, maguk elől is elrejtik a negatív érzéseiket, a fájdalmukat. Egy idő után viszont olyan lesz, mintha állandóan maszkot hordanának, és a meg nem élt érzéseik betegségbe vagy depresszióba fordulnak.
Az elfojtott lelki fájdalom kivetül a testre
Hilary Jacobs Hendel pszichoterapeuta rávilágít, hogyan is történik ez. Az elnyomott érzések, a lefojtott pszichés energia megjelenik a testünkben: megfeszítjük az izmainkat, behúzzuk a nyakunkat, megváltozik a légzésünk. A tartós stressz ezért okozhat például hasfájást vagy vállkörnyéki fájdalmat.
Dr. Margaret Rutherford szerint addig tudjuk erősíteni magunkban a jól vagyok, összeszedett vagyok, velem nincs semmi gond képet, hogy a végén a maszk teljesen ránk nő. Már nem tudunk kilépni belőle. Nyugodtnak tűnünk, pedig nem vagyunk azok. Az igazi nyugalom az, amikor az ember tényleg biztonságban érzi magát. Aki csak mindig tartja magát, és sosem szembesül a saját rossz érzéseivel, az sokkal inkább bizonytalan. Attól tart, hogy ha megmutatná a gyengeségét és a sebezhetőségét, akkor bántanák és megsebeznék. Kiszolgáltatottá válna, ezt pedig nem engedheti meg magának, mert veszélyes.
Nem engedünk meg magunknak semmilyen rossz érzést
Annyira második énünkké válhat a mindig nyugodt, mindig erős ember képe, hogy egy idő után már az embernek saját magának elfogadhatatlanná válik bármilyen másfajta állapot. Például a fizikai fájdalom. Pedig a testi és a lelki fájdalmak is jelzések, hogy valami nem jó, beavatkozásra lenne szükség. Az teljesen egyértelmű, hogy milyen veszélyekkel jár, ha valaki nem megy időben orvoshoz, mert letagadja maga előtt is a tüneteit.
Egy összeszedett embernek nagyon nem könnyű feladnia azt, hogy ő mindig erős. Sokan irigykednek azokra, akik tudnak sírni filmeken, vagy tudnak ordítani, és nem csak magukba fojtják a fájdalmat. Érdemes valahogy megpróbálni közelebb kerülni a valós érzésekhez, és szembenézni a fájdalommal is, mert csak ez adhatja meg a szabadságot, és azt, hogy az ember valóban nyugodt lehessen és biztonságban érezhesse magát.
