Egyre közelebb a PCOS genetikai hátterének feltárása

Olvasási idő kb. 2 perc

A policisztás petefészek-szindróma (PCOS) egy női endokrin, tehát a hormonrendszert érintő betegség, mely a fogamzóképes korú nők akár 10 százalékát is érintheti.

Ez idáig a legnagyobb, a PCOS kialakulásának genetikai okait vizsgáló nemzetközi kutatásban többek között a Sínai-hegységben található Icahn Orvostudományi Iskola (ISMMS) szakemberei is részt vettek. A kutatócsoport az egyes géntársulásokat vizsgálta, ezzel próbálták azonosítani a PCOS kialakulásáért felelős genetikai jellemzőket. A kutatásról a Science Daily számolt be.

A policisztás petefészek-szindróma a reproduktív nők leggyakoribb, hormonháztartási rendellenességekkel összefüggésbe hozható egészségügyi problémái közé tartozik. A meddőség és a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának egyik fő oka, azonban eredete egyelőre nem ismert. Jelenleg különböző kritériumok alapján diagnosztizálják, de ezek sokszor ellentmondásosak, így nem minden esetben pontos a kórmeghatározás.

Különböző szempontok, egyforma eredmény

A szakértők a PCOS genetikai hátterét hét teljes géntársulás metaanalízisén keresztül vizsgálták. A kutatásban több mint 10 000 PCOS-ben szenvedő nő vett részt, a washingtoni Nemzeti Egészségügyi Intézet kritériumai (amelyek leginkább a magas tesztoszteronszintet és a rendszertelen menstruációs ciklust helyezték előtérbe) alapján 2 540 beteget diagnosztizáltak. További 2 669 nőnél állapították meg a policisztás petefészek-szindrómát a rotterdami szempontok szerint, melyben a gyakori peteérés volt a legfőbb tünet. A 23andMe amerikai genetikai cég további 5 184 esettel járult hozzá a kutatás eredményességéhez. A minta mértékének köszönhetően a szakemberek 14 különböző génváltozatot azonosítottak, amelyek egyértelműen a PCOS-hez kapcsolódtak. Ezek közül valamennyi génváltozat nagy eséllyel a PCOS metabolikus és reprodukciós jellemzőihez kapcsolódik.

Egyre közelebb a PCOS genetikai hátterének feltárása
Fotó: catinsyrup / Getty Images Hungary

Andrea Dunaif, az Icahn Orvostudományi Iskola osztályvezetője szerint az egyik legfontosabb megállapítás, hogy

Idézőjel ikon

a különböző kritériumok szerinti diagnosztizálás felesleges és szükségtelen,

és biztosak lehetünk abban, hogy megtalálják a PCOS-ért felelős, azonos genetikai jellemzőket.

A PCOS nem csak a nők egészségére van hatással

A további elemzések betekintést engedtek a PCOS biológiai hátterébe, az eredmények bizonyították, hogy a vizsgálattal azonosított genetikai útvonalak olyan állapotok kialakulásához is kapcsolódnak, mint az elhízás, a 2-es típusú cukorbetegség, a menopauza vagy a depresszió, sőt összefüggésbe hozták a férfiak kopaszodásával is. A PCOS és a férfiakra jellemző kopaszodás közötti kapcsolat különösen érdekes, mivel ezek az első genetikai bizonyítékok a férfiaknál is jelen lévő betegségek azonos biológiai hátterére. A depresszióval fennálló genetikai kapcsolatok olyan epidemiológiai vizsgálatok eredményeit támasztják alá, amelyek alapján megállapítható a PCOS és a depresszió kialakulása közötti összefüggés is.

Ez a kutatás mindemellett azt is alátámasztja, hogy a különböző géntársulások tanulmányozása hatalmas segítség lehet egy-egy betegség kialakulásának vizsgálata során. Ez volt az első alkalom, amikor jelentős előrehaladást értek el a kutatók a policisztás petefészek-szindróma kialakulásához vezető genetikai okok tanulmányozásában.

A kutatócsoport reményei szerint az új ismeretek lehetővé teszik a PCOS-ben szenvedő betegek számára a hatékonyabb kezelési módszerek kifejlesztését. Addig is, az étrendünkre mindenképp érdemes odafigyelni, ha felvennénk a harcot a PCOS-sel.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Mózes Zsófi
Mózes Zsófi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.