Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A halat – úgy általában – régóta az egyik legegészségesebb élelmiszerként tarjuk számon. A lazacnak még a jók között is kiemelkedően jó a reputációja. Többek között magas omega-3 zsírsavtartalma és dús, zsíros húsa miatt volt ott az egészségtudatosan étkezők és a legjobb éttermek asztalán is.
Az utóbbi időben azonban többen is a vészharangot kongatták: lehet, hogy egyáltalán nem is kéne ennünk – legalábbis ami a Norvégiában tenyésztett lazacot illeti. A The Rainforest Site cikke például határozottan óva int a „norvég lazac” fogyasztásától.
Mi a baj a lazaccal?
A cikk Nicolas Daniel Fillet Oh Fish című filmjének apropóján ír arról, hogy a norvég farmokon folyó lazactenyésztés komoly környezetvédelmi kockázatokat rejt, ráadásul az itt nevelt állatok húsa olyan toxinokat tartalmaz, amelyek hosszú távon gyulladásos betegségeket, anyagcserezavarokat, sőt akár rákot is okozhatnak.
A film készítői és a cikk szerzője szerint a norvég ipai haltenyésztés (Norvégia a legnagyobb lazactenyésztő és -exportőr a világon, a norvég gazdaság számára ez stratégiai fontosságú ágazat, és elég nagy a valószínűsége, hogy ha tenyésztett lazacot vásárolunk, innen származó termékbe botlunk) nagyon komoly környezeti károkért felelős.
Hogyan árt?
A tenyésztés „mellékhatásaként” ugyanis a tengerfenékre baktériumokat, toxinokat és gyógyszermaradványokat tartalmazó rothadó hulladék kerül, ami közvetlenül szennyezi a nyílt vizeket is. Mindemellett dr. Joseph Mercola szerint a tenyésztőknek a különböző, az állatok takarmányában is megtalálható mérgező anyagok hatására végbemenő genetikai mutációkkal is szembe kell nézniük, ráadásul a lazacfarmokon összezsúfolt halak körében a vadállományban ismeretlen betegségek jelennek meg, melyeket antibiotikumokkal kezelnek. Ezek az anyagok az állat húsába jutva hatnak az azt fogyasztókra is. A farmokon nevelt példányok nagyobbak és agresszívabbak a vadon élőknél, a nyílt tengerbe jutva komoly ökológiai problémát is okozhatnak.
Itt egy rövid videó az aggályokról:
A cikk szerint az itt tenyésztett állatok húsa nagyságrendekkel több mérgező anyagot tartalmaz, mint más, ugyanannak a tesztnek keretében vizsgált élelmiszerek, másutt pedig a vadlazachússal összehasonlítva jöttek ki nem túl biztató eredmények. Kurt Oddekalv norvég környezetvédelmi aktivista szerint a tenyésztett lazac (figyelembe véve a környezeti és a fogyasztókra gyakorolt közvetlen hatást) napjaink legmérgezőbb élelmiszerei közé tartozik, és óva int dr. Anne-Lise Birch Monsen, a Bergen Egyetem tudósa is.
Igaz, ő csak a terhes nőknek, gyerekeknek és kamaszoknak nem javasolja a „norvég lazac” fogyasztását. Mint mondja, nem tisztázott, pontosan milyen és mekkora mennyiségű mérgező anyagot tartalmaznak a halhúsok, így azt sem, hogy pontosan mekkora veszélynek vannak kitéve a fentebb megnevezett kockázati csoportok.
A tenyésztett lazac fogyasztásának ellenzői arra hívják fel a figyelmet, hogy a havi egy alkalomnál többszöri fogyasztás hosszú távon akár olyan súlyos betegségek indikátora is lehet, mint a rák, a cukorbetegség, a koszorúerek megbetegedései és az Alzheimer-kór, magzati korban pedig az agy fejlődésére is kihat, sőt összefüggésbe hozható az autizmussal is.
Mindenki így gondolja?
A norvég lazaccal kapcsolatban itthon is jelentek meg írások, bár a téma talán kisebb visszhangot kapott, mint külföldön. A norvég lazacfarmokról (érintőlegesen vagy részletesebben elemezve a témát) írt az Index, az Origo, a HVG és a Válasz, emellett gasztrobloggerek és a konyhaművészet szerelmesei is felkapták a témát.
A Food & Wine oldalon fogyasztása ellen érveltek, míg például a Dining Guide magazinban a fenti cikkre válaszul jött le a „rémhíreket” cáfoló írás. Utóbbi szövegben a fentebb idézett állításokkal részben vagy egészben ellentétes következtetésre jutott tanulmányokat hivatkozik a szerző. Egy itt említett, 2012-es vizsgálatban például az jött ki, hogy 1999 és 2011 között a tenyésztett lazacban a peszticidek, dioxinok és dioxinszerű anyagok mennyisége kifejezetten csökkent, és soha nem lépte át a határértéket.
A norvég tenyésztők ilyen könnyed és elegáns folyamatnak látják, ami a farmokon történik:
Palotás Péter élelmiszermérnök és halkereskedő a cikkben azt is leírja, hogy a tenyésztett és a vadlazacállomány húsát összehasonlító vizsgálatokkal szerinte mi a probléma. Mivel az atlanti lazac állománya extrém mértékben lecsökkent, az összehasonlító tesztekben csak a Csendes-óceánból származó mintával tudták összevetni az északon tenyésztettet. Ez módszertanilag azért lehet kifogásolható, mert teljesen más a vizek minősége az egyik, illetve másik tengerben, és ez természetesen nagyon erősen hat az abban élő állatokra. Az északabbra fekvő tengerekben, és különösen például a Balti-tengerben (azok nagy szennyezettsége miatt) a vadon élő állatok húsában több a toxin, mint a tenyésztett példányokéban, egy ilyen összehasonlításból például már jól jött volna ki a tenyésztett hal.
Azt a több cikkben megjelent információt, miszerint a norvég kormány folyamatosan emeli a halhúsban lévő toxinok megengedett határértékét, a Dining Guide írása szintén cáfolja, kiemelve, hogy az emelés a takarmányban megengedett etoxikvin mennyiségére vonatkozott, és az indokolta a módosítást, hogy vizsgálatok alapján az emésztőrendszerből sokkal kevésbé szívódik fel ez az anyag, mint az állat kopoltyúján keresztül, így még egy nagyobb emelés mellett sem kerül határértéket meghaladó mennyiség az állat húsába.
Jó, de akkor most mi legyen?
A halfogyasztás kedvező élettani hatásai mellett most már kockázatokról is tudunk, de átlagfogyasztóként jelenleg olyan keveset, hogy ennek alapján nagyon nehéz felelős döntést hozni. Mit tegyen az egyszeri háziasszony, aki karácsonyra valami különlegeset főzne? Próbáljon vadlazacot venni, vagy bízzon meg a tenyésztettben, esetleg hagyja a csudába az egészet, egyen inkább magyar vagy nem megkérdőjelezett minőségű másik halfajtát? Vagy, ahogyan az egyik magyar cikk javasolja, válogasson a kisebb testméretű halak közül? Nehéz lenne megmondani.
Annyit viszont biztosan állíthatunk, hogy mi, magyarok nagyon kevés halat eszünk. És miközben ez azt is jelenti, hogy túl keveset fogyasztunk ahhoz, hogy élvezzük az áldásos hatásokat, ahhoz is keveset eszünk, hogy a fenti kockázatok napi veszélyt jelentsenek ránk.
