Párkapcsolat szerelem nélkül. Érzelmek nélkül. Egymás nélkül. Van kiút?

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Megismerni valakit, vágyakozni és vágy tárgyának lenni, szerelembe esni csodálatos. Az első hónapok, évek eltelte után viszont óhatatlanul elcsendesednek egy kicsit a dolgok. Jó esetben mélyebb kötődés és elköteleződés alakul ki, és a hétköznapokban takaréklángon égő szenvedély is felkorbácsolható. Baj akkor van, ha az érzelmi muníció fogy el.

Érzelmileg üres házasságba nem egyik napról a másikra kerül az ember, még akkor sem, ha a felismerés derült égből villámcsapásként érhet. Jó tudni, mik a korai figyelmeztető jelek, és melyek azok, amik arra utalnak, hogy már komoly gond van. Ramani Durvasula szakpszichológus hatlépcsős kalauza következik a szeretet nélküli kapcsolat felismeréséhez. Ha a felsorolt jelenségek hosszabb ideje állandósultak a párkapcsolatodban, lépned kell. Ehhez is kapsz segítséget. 

Mi az a szeretet nélküli kapcsolat? És mi köze a szexmenteshez?

A két dolgot hajlamosak vagyunk összemosni, pedig még csak nem is feltétlenül járnak kéz a kézben. A szexmentes házasság kritériumai homályosak (hiszen az igények párról-párra változnak), de ha egy éven belül nem volt szex, nem elhamarkodott az ítélet. Ian Kerner szexuálterapeuta szerint a havi egynél ritkább együttlét is ez a kategória. Viszont mindegy, mi a címke, igazán csak az fontos, hogy ti hogy vagytok ezzel. Ha untig elég, ami van, akkor minden oké, ha viszont keveslitek, akkor érdemes változtatni. 

A szeretettelen házasságban szintén a saját megítélésed a döntő. Ha nem érzed, hogy szeretnek, figyelnek rád és törődnek veled, vagy azt veszed észre, te nem adod meg ezeket a partnerednek, akkor lehet, hogy elkoptak az érzelmek. 

Nézzük, mik azok a konkrét jelek, amik segíthetnek az eligazodásban:

Állandósult a távolság köztetek

A munkahelyi stressz, az egzisztenciális parák tök jók arra, hogy kiöljék a romantikát a kapcsolatból, elvágják a köztetek lévő szálakat és emiatt egy idő után idegenként éljetek egymás mellett. Persze mindenhol vannak keményebb időszakok, de ha egyre nehezebb kapcsolódni, az intő jel. Nagy baj pedig akkor van, ha ez már nem is zavar igazán.

Minden más fontosabb

Könnyű a gyerekek körüli teendők, a munka és más kötelezettségek örvényében eltávolodni egymástól. Egyszerre azon kaphatjátok magatokat, hogy a kapcsolatotokat háttérbe szorítjátok az élet összes többi területéhez képest. Vigyázz, mert amiről nem gondoskodnak, az egy idő után beteg lesz.

Baj van a kommunikációval

Sokat vitáztok vagy egymáshoz sem szóltok? Utóbbi sokkal fenyegetőbb, mert ilyenkor a kommunikáció teljesen megszűnik.

Társas magányban élni szörnyű.
Fotó: Shutterstock

A vita azt is jelenti, hogy érdekel a másik véleménye, és energiát teszel abba, hogy valahogyan közelebb jöjjenek az álláspontok.

Nem jó a szex

Lehet, hogy van szex köztetek, de ha csak „egészségügyi”, akkor megette a fene. Ha szexuális kapcsolatotokból eltűnt az érzelmi motívum, ha nem esik jól, ideje gyanakodni, hogy valami nem oké.

Apátia

Vedd vészjelzésnek, ha egyszerre passzív és beletörődő lettél, vagy partnereden veszed észre ugyanezt. Ha már fenn sem akadsz olyan dolgokon, amik régebben még elszomorítottak vagy dühítettek volna, fújj riadót!

Partnered nem viszonozza az erőfeszítéseidet

Ha észlelted a problémát és lépni próbálsz, de partnered egyedül hagy a dologban, az sokat elárul. Lehet, hogy neki már nem is fontos ez az egész? Ez akkor is gáz, ha valami más áll a háttérben, mondjuk az, hogy nárcisztikus típust fogtál ki.

Van visszaút?

Röviden: igen. Kicsit hosszabban: igen, de nagyon munkás és időigényes dolog, és nem is lesz végig kellemes. Először próbálj rájönni, mi és miért mehetett tönkre köztetek (már ha egyáltalán le lehet ezt redukálni 1-2 okra). Ha ez megvan, akkor el lehet kezdeni megoldást keresni.

Kommunikáljatok!
Fotó: Shutterstock

Kommunikáljatok!

Gondoljátok végig együtt, miért is lettetek egy pár, miért akartátok összekötni az életeteket. Megvannak még ezek a mozgatórugók? Leporolhatók az emlékek? Készülj fel, hogy fájdalmas beszélgetés lehet, mert rávilágíthat, hogy már világok választanak el benneteket egymástól. De jó esetben arra is rámutathat, hogy még mindig megvan az az alap, amin a közös építkezést újra lehet kezdeni. Remek alkalom a beszélgetésre egy (talán hosszú idő után először) házon kívül töltött este.

Szünet?

Ha meg tudjátok oldani, hogy egy-egy hétre kilépjetek a „közösből”, az sokat segíthet, hogy higgadtan, és kissé kívülről tudjatok nézni a problémára. Persze ha már gyerekek is vannak, ez nehezebben jön össze, de jó, ha megpróbáltok egy kicsit szabadságra menni a párkapcsolatotokból. Nem mindenkinek és minden kapcsolatban jó módszer, de segíthet rájönni, miért jó mégis hazamenni a másikhoz. 

Végső megoldás?

Ha állandósult benned az elhagyatottság és a bánat érzése, és a fenti erőfeszítések sem vezetnek eredményre, valószínűleg a válást/szakítást fontolgatod.

A pszichológus szerint érdemes szakemberhez fordulnod, akinél szabadon kiventilálhatod a ki nem mondott, sőt gondosan rejtegetett érzéseidet is. Persze barátokkal is jó átbeszélni, ha válságban van az ember, de ők aligha tudnak tárgyilagosak lenni, hiszen elkötelezetten szeretnek téged. A terápia segíthet, hogy lezárd magadban a múltat.

Gondold át azt is, hogy technikailag hogyan működhetne a szétválás: milyen feladataid, lehetőségeid vannak, és amint lehet, beszélj a szándékaidról a partnereddel.

És végül: menjetek párterápiára. Ez segíthet még romjaiból is újradefiniálni a kapcsolatot, vagy amennyiben erre már nincs lehetőség, eszközöket adhat a kezetekbe a kulturált váláshoz.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Balázs Barbara
Balázs Barbara
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezt teszik veled a reelsek és az állandó görgetés

A rövid videók görgetése komoly problémákat is okozhat hosszabb távon. Bár jó érzést ad maga az elfoglaltság, az önértékelésre, a koncentrációra és a kognitív képességekre negatívan hathat. Leszokni azonban nem könnyű róla, hiszen az agy jutalmazórendszerét aktiválja.

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.