Ha nem találunk sürgősen megoldást ezekre az égető problémákra, „néhány éven belül működésképtelenné válhat az alapellátás, amelynek a feladata volna, hogy betegségünket elejétől végéig kövesse, és ne a végletekig széttöredezett rendszerben ide-oda lökdössenek bennünket” – írja Kovácsy Zsombor orvos, jogász legújabb könyvében.
A közérthető, olvasmányos, helyenként provokatív stílusban megírt, szellemes grafikákkal illusztrált Beutaló – Iránytű a magyar egészségügy labirintusához című könyv az egyes témákon végighaladva jellemző helyzetek és tipikus történetek bemutatásával tárja az olvasó elé a valamennyiünket érintő egészségügy legalitás szélén táncoló világát. Íme néhány fontos és hasznos információ a kötetből, amelynek egyénként minden sorát érdemes elolvasni, ha szeretnél jobban kiigazodni ebben a sötét útvesztőben.
A magán- és az állami ellátás kusza kapcsolatáról
Mivel háziorvosi praxist a jogszabályi tilalom miatt magánalapon létrehozni nem lehet, és magánkórház is alig van, a magánvonalon maradnak a szakrendelők, az ott alvást nem igénylő kisműtéteket végző úgynevezett egynapos sebészetek és a CT-, MR-, labor- és egyéb vizsgálatokat nyújtó diagnosztikai központok. Oda nem kell beutaló, megvizsgálnak, helyben megműtik az anyajegyet vagy az aranyeret, aztán fizetünk.
„A jog és az élet akkor távolodik el egymástól jelentősen, amikor azzal szembesül a magánorvos, hogy a szükséges műtét nagyobb falat, mint ami a magánrendelőben megoldható, és/vagy iszonyúan drága. Itt jön a szocialista gyárimunkás-szemléletből átörökített nagy ötlet: lopjuk ki az államiból, amit lehet! Ez az egészségügyre lefordítva azt jelenti, hogy a magánrendelőből a beteget az orvos abba az állami kórházba irányítja, ahol egyébként ő is dolgozik. Itt (közfinanszírozottan) elvégzik a hátralévő vizsgálatokat, majd a műtétet, a kontrollvizsgálatok és az utókezelés megint történhet a magánrendelőben” – írja Kovácsy.
A szakember szerint az egyik probléma ezzel a gyakorlattal az, hogy az állami rendszer joggal köti beutalási feltételekhez a kórházi ellátás igénybevételét, a másik pedig az állami ellátás „kettős könyvelése”: az állami finanszírozás mellett rendszerint az orvos is megkapja zsebbe az elvárt vagy a beteg által gondolt összegű illegális juttatást a különutas megoldásért.
Ékes példája ez azoknak a helyzeteknek, amikor a jog az ostobaság szárnysegédje, hiszen a törvény kifejezetten tiltja, hogy állami kórházban fizetős módon vegyünk igénybe olyan szolgáltatást, ami egyébként ingyen jár, így a díjfizetés lehetősége helyett a köpenyzsebekbe vándorolnak a pénzek.
„A magánellátásba épülő állami műtétre a beutalót pedig általában szintén lepapírozzák a háziorvos vagy másvalaki közreműködésével (mert ugye a műtétet végző, államiban is dolgozó magánorvos a magánrendelőből nem utalhat be tb-alapon), így teljes egészében állami ellátásnak tűnik a kettős könyvelésű akció.”
A tulajdonviszonyok összevisszaságáról
Sokszor a beteg nem is érzékeli, hogy állami orvos vagy magánorvos az, aki éppen ellátja, ez pedig azért van, mert a kórházak és orvosi vállalkozások különbözőképpen működhetnek együtt egymással.
Lehet, hogy az orvosokból álló kft. szerződés alapján „besegít” a kórháznak a műtéti ellátásban, mert így jobban megéri az orvosoknak, mint közalkalmazottként. Ebben az esetben a kórház betegei vagyunk, hiába fizikailag a kft. tagja lát el. Az is lehet, hogy a kórház bérbe adja a rendelőjét, műtőjét, és a kft. a szolgáltató, az felel az ellátásunkért. Erről a beteg számára néha kibogozhatatlan háttérrendszerről tájékoztatást kellene kapnunk, ami az esetek nagy részében nem történik meg.
„Sem az nem bizonyítja egyik vagy másik változatot, hogy kellett-e fizetni (és ha igen, hivatalosan vagy zsebbe) az ellátásért, és az sem, hogy mi szerepel a fejlécen, ugyanis az orvosi kft.-k nem egyszer kórházi fejléces zárójelentéseket adnak a betegek kezébe akkor is, ha a kórház csak bérbeadóként szerepelt az ellátásban” – magyarázza Kovácsy.
A hálapénz hasznáról és kockázatairól
A hálapénzről sokan sokszor bebizonyították, hogy nem a borravalónak megfelelő, az elégedettséget kifejező köszönet, hanem a biztonság megvásárlása. Csakhogy valójában fogalmunk nincs róla, hogy mit érünk el azzal, ha fizetünk – kivéve, ha az orvos kerek perec megmondja, hogy csak akkor kapja meg a nagynéni a kemoterápiát, ha teletömjük a zsebét. Kovácsy szerint fontos, hogy tisztában legyünk vele:
a hálapénz teljesen törvényen kívüli – már a cserébe semmit nem garantáló jellege miatt is.
Hiszen egyáltalán nem biztos, hogy tényleg jobban járunk, ha a főorvos unokahúgaként teljesen feleslegesen még két további, kockázatot jelentő vizsgálatot elvégeznek rajtunk, vagy teletömjük annak a vezető orvosnak a zsebét, aki semmit nem fog tenni a kezelésünk érdekében. Mégis úgy érzik az emberek a tapasztalatok, szokások, hiedelmek alapján, hogy nem árt, ha előnyt szereznek társaikhoz képest. Ez az egymásra licitálás, nyomulási kényszer egyrészt kiszolgáltatottá teszi azokat, akiknek nincs lehetőségük ilyen előnyöket szerezni, másrészt a többiek is csak a sötétben tapogatóznak.
„2012 óta az orvos csak akkor fogadhat el pénzt, ha a munkáltató (főigazgató, igazgató) ezt megengedi. Az igazgatónak egyrészt nincs más választása, mert különben fellázadnak az orvosok, és akár odébb is állnak, másrészt meg nem törődik senki ezzel az aprósággal. Azért jó ezt tudni, mert ha ilyen igazgatói engedély nélkül fogadja el az orvos a jattot, jó eséllyel bűncselekményt követ el, ezt konkrétan úgy hívják: vesztegetés elfogadása.”
Ha tehát a pénzt azért kéri az orvos, vagy mi azért adjuk, mert ettől azt várjuk, hogy mások rovására vagy csak úgy egyáltalán jogosulatlan előnyt élvezzünk (előrevegyenek a sorban, azt a kórtermet adják, amelyiket szeretnénk stb.), akkor akár van engedély a főnöktől, akár nincs, az orvos is és mi is bűnelkövetőnek minősülünk.
„Vannak fokozatok; extrém esetben, ha minden jól összejön (ehhez az is kell, hogy az orvos folyamatosan, anyagi haszonszerzés érdekében söpörje be a pénzt, ami azért, lássuk be, általában adott), akár tíz évet is lehet kapni érte.
Ehhez képest orvost vesztegetés elfogadásáért nem szokás leültetni. Csekélyebb büntetések előfordulnak, de még súlyos visszaélések után is inkább azon háborog az úgynevezett „legnépszerűbb közösségi portál” közönsége, hogy miért úszta meg pénzbüntetéssel, felfüggesztettel. Mindezt úgy, hogy közben mindannyian tudjuk: a kórházakban az elfogadott, sőt a kikényszerített tejelés napi rutin” – teszi hozzá a szakértő.
4. A vényköteles gyógyszereken túl, avagy érdeklődj, hogy miért érdemes megvenni a diszkógömböt az antibiotikum mellé
Sokkal nagyobb biztonságban érzi magát a beteg, ha nem (csak) gyógyszereket, hanem tanácsot, biztatást, átfogó kezelést kap. Jó, ha a tanácsok kiterjednek a táplálkozásra, és ilyenkor kerülhet szóba a vitaminpótlás, az ilyen-olyan olajok vagy a bélflóránk egyensúlyát biztosító probiotikumok. Kovácsy szerint ez a holisztikus szemlélet nagyon hiányzik a magyar gyógyászatból, mert általában megkapjuk a gyógyszert, aztán viszontlátásra. A másik véglet az, amikor az orvos vagy valamilyen nem teljesen megalapozott alternatív gyógyászati meggyőződésből, vagy anyagi érdekeltsége alapján akar bennünket rávenni mindenféle kenőcs, gyógynövény és egyebek megvásárlására. Ha szeretnénk meggyőződni arról, hogy valóban a mi érdekeinket szolgálja a javasolt szer, egyrészt kérdezzünk, másrészt olvassunk utána.
„A gyógyszerekkel ellentétben a könnyebben hozzáférhető termékek esetében általában sok nem szakemberek számára készült tájékoztató anyag áll a rendelkezésünkre. Ha valamiért nagyon gyanús a téves eszmék világát idéző portálokon található szépen hangzó, varázsszert sejtető magyarázat, akkor mindig legyünk óvatosak. Az is árulkodó lehet, ha az orvos mindenre egyazon gyártó termékeit ajánlja megállás nélkül (ennek utánanézhetünk az interneten, de a dobozról is kiderül), legyen az gyógyszer vagy vitamin. Továbbá, ha a rendelőben azonnal megkaphatjuk számla nélkül fizetve a bizonytalan eredetű, magyar leírást nem is tartalmazó csodaszert, az sem jó jel” – figyelmeztet Kovácsy.
5. A sokat szidott kamarai etikai eljárás lehetne akár jó is...
...ha az orvostársadalom (és a többi kamara esetében a gyógyszerész- és az egészségügyi szakdolgozói közösség) aktívabb szerepet is vállalna olyan morális kérdések rendezésében, mint a hálapénz, az orvosok túlhajszoltsága, a hagyományos orvosi hierarchia és a betegjogok érvényesülése.
Ehelyett inkább úgy tűnik, hogy „a kamarák elvesznek a részletekben, a törvény által rájuk szabott feladatokat szolgaian teljesítik, panasz esetén lefolytatják az etikai eljárásokat, mintha csak ők is hatósági szervek volnának, és meghozzák a döntéseiket – az egészségügy általános erkölcseire nagyon kevés hatással”.
Kovácsy szerint tehát nem az a baj az etikai eljárással, hogy van, hanem az, hogy a vizsgálatok tapasztalataiból nem okul eleget a szakma, és a vizsgálatok lefolytatásának módja is inkább színpadias, mintsem alkalmas volna a vélemények ütköztetésére, békéltetésre, a tanulságok levonására.
A legsúlyosabb büntetés a kamarából való kizárás, ami a szakma magyarországi gyakorlását is lehetetlenné teszi, mivel a kamarai tagság kötelező az egészségügyi működéshez. Ezt a büntetést a kamara csak elvétve alkalmazza: súlyosabb letöltendő szabadságvesztésre ítélet kamarai tag esetében kötelezően, ezen túlmenően az úgynevezett kirívóan súlyos etikai vétségeknél jön szóba. Ilyen főbenjáró bűn az etikai kódex szerint az egészségügyi dolgozótól való hálapénz-elfogadáson kívül például a megalapozatlan áltudományos gyógymódok népszerűsítése – más kérdés, hogy a napi rutinként alkalmazott gyógymódok sem kivétel nélkül tudományosan bizonyított hatásosságúak...
Kovácsy Zsombor több évtizedes szakmai tapasztalata alapján írta meg Beutaló – Iránytű a magyar egészségügy labirintusához című könyvét, mely mindazoknak szól, akik többet szeretnének tudni a rendszert működtető mechanizmusokról, a jogaikról és a lehetőségeikről, hogy otthonosabban mozogjanak ebben a sokszor ridegnek és kiismerhetetlennek tűnő fehér köpenyes világban. A hiánypótló könyv szeptember 6-án, az Athenaeum Kiadó gondozásában jelenik meg.
