A nyár azzal is jár, hogy kénytelen-kelletlen, a nyaralás érdekében, olyan sofőrök is kimerészkednek az autópályákra, akik legszívesebben elkerülnék ezt. Tavaly írtam arról, hogy a gyakorlottabb autópályán közlekedőket sokszor frusztrálja autóstársaik bizonytalankodása, konkrétan például az, hogy nem húzódnak le, és ezzel fokozzák az egyébként elkerülhető dugókat. A következtetés az volt, hogy ezt a vezetési viselkedést leginkább a félelem és bizonytalanság táplálja, és ha ezt tudnánk csökkenteni, akkor mindenki számára könnyedebb lenne az autópályán való közlekedés.
Először is nézzünk szembe a tényekkel: tíz sofőrből 1-3 fél autópályán vezetni. Vagyis a sofőrök mondjuk húsz százaléka. Ezt azért fontos kiemelni, mert látszik belőle, hogy nem egyedi vagy ritka problémáról van szó. Aki úgy érzi, hogy inkább parázson jár, mint hogy végigmenjen az M7-esen, az nincs egyedül, nem béna, vagy fura, csak olyan, mint párszázezer másik honfitársa. Sokan vannak, akik teljesen jól elboldogulnak városban, vagy kisebbrendű utakon, de megközelíti, rosszabb esetben beborítja őket a pánik, ha autópályáról van szó.
Hogyan alakul ki az autópályától való félelem?
Nyilvánvalóan van oka, de nem csak az, amit hihetnénk, hogy egy átélt baleset okozott olyan traumát, hogy az ember nem mer többet autópályán vezetni. A vezetéstől való félelem kialakulhat emiatt is (máskor viszont egyáltalán nem alakul ki félelem egy baleset után sem), de jellemző még a kezdő vezetőkre, illetve kezdődhet idősebb korban is, amikor az ember már azt érzi, hogy nincs teljesen a képességei birtokában. Valakinél meg csak úgy ott van a félelem, minden egyértelmű ok nélkül.
De mitől félnek a sofőrök?
Egy tavalyi lista szerint első helyen áll az autópályán elképzelhető rettenetek között, hogy „belemásznak a fenekembe”, vagyis, hogy nagy sebességgel túl közel jön hozzám egy türelmetlen autós. Ez azért elgondolkodtató lehet azoknak a vezetőknek, akik nevelési célzattal, haladási szándékukat kifejezve így szoktak tenni.
Könnyű látni az ördögi kört: ha nem kellene ettől tartani, akkor az egyik fő félelem-faktor kiesne, bátrabban vezetnének a bizonytalan sofőrök, és kevesebb frusztrációra lenne okuk a gyakorlottaknak.
Hogyan hat a félelem?
Rosszat tesz. Aki fél, az nehezebben hoz döntést, bizonytalankodik, nagyobb az esélye, hogy technikai hibát vét. Az autópályán a félelem által kiváltott jellemző viselkedések a túlzások: túl lassan, vagy túl gyorsan megy, ezáltal nem kapcsolódik az út természetes tempójához, túl kicsi távolságot tart az előtte haladóhoz képest, vagy a tavaly emlegetett egyenes vonalú egyenletes mozgást végi, vagyis bennragad a középső vagy belső sávban.
Vezetési fóbia
Akiknek olyan erős a vezetéstől való szorongásuk, hogy el sem tudják képzelni, hogy kimenjenek az autópályára, azok többnyire attól tartanak, hogy pánikrohamot fognak kapni vezetés közben, nagy sebességnél elveszítik az irányítást az autójuk felett és balesetet szenvednek. Zavaró még az is, hogy a többi autós viselkedését nem tudják kontrollálni, azaz riasztja őket, hogy valaki más fog ostobaságot elkövetni, ezáltal nekik okozva balesetet.
Érdemes-e az autópályától való félelmet kezelni?
Megéri foglalatoskodni a félelem elmulasztásán, több okból is. Először is, aki elkerülő taktikát folytat, vagyis nem megy autópályára, az sokszor megnehezíti az életét. Vonatozik, vagy hosszú órákkal hosszabb utat választ. Ha meg félve ugyan, de kimegy az autópályára, amikor nagyon muszáj, az belső vesszőfutáson megy keresztül, és félelme miatt rosszabbul vezet, mint ahogy tenné, ha a félelmet kiiktatnánk.
Hogy szabaduljon meg az ember a félelemtől?
Először is érdemes szembenézni vele, és megvizsgálni, az erősségét. Ha a szorongás nagyon erős, és tényleg retteg valaki az autópályától, akkor először a lelki oldalt szükséges feldolgozni. Ennek útja a terápia. Ezt követően, vagy ha nincs szükség hosszabb belső feldolgozásra, akkor itt is lehet kezdeni, jön az expozíciós szakasz.
A fóbiák kezelésére általában expozíciós terápiát használnak, vagyis a félelem tárgyának fokozatosan kiteszik a félelemmel küzdőt. Ez esetünkben azt jelenti, hogy ellenőrzött körülmények között, szépen fokozatosan az ember kimegy az autópályára. Érdemes ezt szakemberrel, vezető-oktatóval tenni. (Angliában pszichológus tanácsadók, és oktatók együtt dolgoznak ilyen esetekben.)
Mit jelent a fokozatosság?
Lehet írni egy félelem-piramist: mi az, ami legkevésbé riaszt az autópályán, mi az, ami jobban, és mi már a nagyon para. És nyilván a legkevésbé riasztóval kezdeni. Vagy egyszerűen csak kis lépésekben haladni: kimegyek az autópályára úgy, hogy az oktató vezet, és megbeszéljük közben, mit csinál.
Lehet megbízható barátot is alkalmazni erre a célra, de nagyon vigyázni kell azzal, hogy csak teljesen elfogadó, türelmes embert válasszunk, aki kritizál, vagy beszól akár viccből is, az tönkreteheti az egész addigi erőfeszítésünket. Majd már én vezetek, de csak egy lehajtót megyünk szép időben, kis forgalomnál. Így szépen lassan, kis gyakorlásokkal haladva el lehet jutni a csúcsforgalomban, sötétben, esőben is biztonságos vezetésig. Érdemes arra figyelni, hogy az autónk körül mindig legyen hely, biztosítsuk azt a követési távolságot, ami nem nyomasztó.
Egyéb módszerek
A rossz hír, hogy a vezetéstől való félelem teljesen csak vezetéssel küzdhető le. A folyamatban biztos lesznek olyan szakaszok, amik nehéznek tűnnek, amikor bele kell állni abba, hogy még nem múlt el a félelmem, de mégis megpróbálom. Viszont lehet stresszkezelő, meditatív módszerekkel rákészülni, lehet vezetés közben megnyugtató zenét hallgatni.
Mindenesetre érdemes foglalkozni a kérdéssel, az elfojtott és kikerült félelmek mérgezik az ember életét, és gyakorlással, erőt véve magunkon, megbízható segítővel leküzdhető a vezetéstől való félelem is.
