– Ó, istenem, éppen ez az, amit érzek – kiáltottam fel magamban, ahogy elolvastam Jesse Signal cikkének címét az introvertáltak másnaposságáról. Gyakorlott és gyakorló introvertáltként pontosan tudom mostanra, hogy mennyire kikészülök, ha sűrű egymásutánban olyan napjaim vannak, ahol beszélgetni, viselkedni, csevegni kell emberek nagyobb csoportjával.
Courtner, aki eredetileg hivatkozott másnaposságként az introvertáltak kidőlésére, egy nagycsaládi karácsonyi ünnepségsorozatot hozott példának. Nálam a csúcs, ami igazi megpróbáltatás, az óvodai ünnepség. Előbb-utóbb minden ilyen eseményen azon kapom magam, hogy könyökömmel a térdemre támaszkodva fogom a fejem, és üveges szemmel meredek magam elé.
Mert hogy néz ki egy ilyen óvodai ünnepség? Húsz, egyméteres gyerekre tervezett szobába bezsúfolódik az eredetileg odagondolt húsz gyerek, plusz mindegyikhez egy-két dupla akkora szülő, nagymama. Tehát vagyunk ötvenen huszonöt négyzetméteren. A gyerekek izgatottak, rohangálnak és visítanak. A szülők igyekeznek utolérni a gyerekeiket, de közben, hiszen kultúremberek vagyunk, egymásnak is elejtünk egy-két mondatot, ami szintén trükkös, hiszen más közös felületünk nincs, mint hogy napi kétszer ugyanott öltöztetjük át a gyerekeinket benti és hazamenős ruhába. Az elején még mosolygok. Minden gyerek tök cuki, a sajátom is odavan a nagy naptól, szép ruhában, gyönyörűre kisuvickolva várja, hogy az összes játékot megmutassa. Öröm látni a boldog izgatottságot. Tényleg az.
Elkezdünk rohangászni a legótól a babaszobáig, az autópályától a társasjátékokig. El-elbotlunk egy kilógó lábban. Mint versenylovak az akadályon, ugrunk át egy-két apukán, és kézbe veszünk játékokat, hogy azonnal le is tegyük, és menjünk a következőhöz. Közben minden erőmmel koncentrálok, hogy halljam, mit mond a gyerekem. A csicsergő, iszonyú magas regiszterekben járó alapzajban ez lehetetlen vállalkozás. Egy mama rám néz, mozog a szája – de mintha egy őrült hangos némafilm lenne, szavát sem értem. Már én is kiabálva visszakérdezek, hogy kiderüljön, valami olyan dolgot szeretne megtudni, ami semmilyen emlékképet nem hív elő bennem. Vagy, ami még rosszabb, valami olyanról kérdez, amire hosszabban és alaposabban válaszolnék, de nem tehetem, mert már befogta a szemét a saját gyereke, engem meg elrángatott onnan az enyém. Két ovistárs és egy kistestvér hangosan sírni kezd. Én meg azt veszem észre, hogy már nem tudom elkülöníteni a szereplőket, egy tarkabarka háttérképpé olvadt össze a terem, és a sok gyerek a szüleivel együtt, könyökömet a térdemre támasztom, az arcomat a kezembe temetem, mert egyszerűen megtelt a tár, nem tudok több ingert feldolgozni.
Már pár éve jártam ezekre az eseményekre, mire felfedeztem, hogy ez az összeomlási pillanat mindig megtörténik. Elkezdtem azon is gondolkodni, hogy de hát mindenki más olyan jól bírja, mi bajom van nekem. Mit gondolhatnak az óvó nénik? Miért látnak ilyen védekező pozícióban ücsörögni? Hogy mindig valami mély szomorúság rág, azért nem tudok önfeledten kacagni az ovibuliban, mint mások? A gyerekeimet is sajnáltam, hogy kidőlök egy idő után, nekik is aktívabb anya járna. De hát az a helyzet, hogy az introvertáltak nem menthetetlen lelkisérültek, nem depressziósak, sőt még csak nem is unalmasak, egyszerűen bizonyos ingermennyiség felett megtelnek, és idő kell, hogy újra legyen kapacitásuk új eseményeket befogadni.
Introvertált másnaposság?
Ha introvertált vagy, akkor átélhetted már sokszor, és pontosan tudod, mit jelent. Viszont az extrovertáltaknak ez a hasonlat segíthet elképzelni, mi ez. Az introvertáltaknak egyszerűen limitált az az energiakészlete, amit társas ingerek befogadását illeti. Ilyen helyzetekben elérnek egy pontot, ahol a „kösz, jól vagyok” átvált az „egyértelműen nem vagyok jól”-ba.
Az introvertáltak másnapossága, egyszerűen megfogalmazva, az ember magába fordulása, visszahúzódása, amit a társas túlingerlés okoz – írja Counter. Ha a megbeszélt négy ember helyett nyolc van ott a vacsorán, valószínűleg túltöltődsz. Ha a céges buli két óra helyett négy órán keresztül tart, még pezsgőzés nélkül is pihenned kell másnap. Nekem, ha a viselhető két-három, ügyfelekkel beszélgetős nap helyett öt ilyen van egy héten, hétvégére menthetetlenül kipurcanok, de már csütörtökön nehéz felkelni.
Az intorvertáltak másnapossága elég vacak dolog. Kezdődhet fizikai tünetekkel: zúg a füled, ég a szemed, lehet, hogy úgy érzed, nem kapsz levegőt. A tenyered is izzadhat. Jön az érzés, hogy mintha nem is ott lennél, egy filmet néznél, kezdesz lezárni. És egyre türelmetlenebb vagy, hogy kikerülj ebből a helyzetből, és otthon legyél, a nyugiban, csendben, vagy a kedvenc zenédet hallgatva.
Ha nem sikerül elkeveredni onnan, és tovább tart a tortúra, akkor jó másnapossághoz illően jön az önvád. Mindenki olyan jól érzi magát, te miért nem? Nem vagy olyan szórakoztató, vicces, mint mások. Biztos mindenki azt gondolja, hogy unalmas vagy, vagy sznob. Miért nem tudsz csatlakozni, és viccelődni, mint mások? Ezek a gondolatok is csak tünetek, tünetei a másnaposságnak, ami elmúlik, ha lesz időd egyedül lenni.
Pedig az introvertáltaknak is fontosak a barátaik
Arról nincs szó, hogy az introvertáltaknak ne lenne lényeges a barátság, vagy ne töltődnének fel attól, ha barátaikkal (kettő-hárommal egyszerre) tölthetnek időt. Csak egyszerűen a túl sok ember, túl sok időn át kifárasztja őket. Ami még rossz ilyenkor, az a türelmetlenség. Erős késztetés, hogy elhagyják a helyszínt. Emiatt tűnhetnek a külső szemlélők számára nyersnek, arrogánsnak, vagy akár bunkónak is. Pedig a barátaik, a zajos társaság semmi rosszat nem tett. Nem is haragszanak rájuk. Egyszerűen csak annyira erős lesz a vágy a helyzetből való kikerülésre, hogy az még az udvariasságot is felülírja. Egyedül töltött percekre van szükségük.
Gyógyír a másnaposságra
Nincs más, csak az egyedüllét. Egy zajos estén, vagy családi összejövetelen tíz perc, negyedóra. Egy nehéz nap után, viszont egy egész este, vagy akár egy teljes szombat is lehet, mire feltöltődnek a tartalékok. És ez nem azt jelenti, hogy soha nem akarnak menni sehova, találkozni senkivel. Csak érdemes tudatosan beiktatni a társalgás- és embermentes szüneteket.
Ha a munkában van lehetőség, akkor egy-két nap home office egy héten. Ha a párod megérti, (és ha ő nem introvertált, akkor a másnaposság hasonlattal talán közelebb kerül a megértéshez), akkor egy szótlan este, amikor csak úgy vagytok. Közös nyaraláson néhány külön séta. Minél inkább tudatos vagy ebben, hogy megteremtsd magadnak – és introvertált szerettednek – azt az időt, amit csendben, egyedül lehet tölteni, annál valószínűbb, hogy a társas eseményeket, a hosszas csevegéseket is jobban fogod – fogja – bírni és élvezni.
