Ezért félnek a nők a méhnyakrákszűréstől

Olvasási idő kb. 2 perc

Egy felmérés szerint, renegetegen vannak, akik azért mondanak nemet a mintavételes tesztekre, mert szégyellik magukat a nőgyógyászuk előtt.

Egy felmérés szerint sokan annyira szégyellik magukat, hogy inkább, kihagyják a kenetvétellel járó szűrővizsgálatokatírja a Women’s Health. Vannak, akik a testalkatuk miatt tartanak a vizsgálattól, még náluk is többen vannak ugyanakkor azok, akik a kellemetlen szagok miatt félnek a dologtól.

Felesleges kockáztatni

Pedig a hüvelyből és a méhnyakból vett sejtminták segítségével nem csak a rákos sejtek jelenlétét képesek kimutatni az orvosok. A rákos állapotokat megelőző elváltozásokat is feltáró vizsgálatot ugyanakkor megesik, hogy azért hagyják ki a veszedelmesen szemérmes nők, mert nem volt idejük arra, hogy szőrtelenítsenek a vizsgálat előtt. Egy több mint 2000 nőt megkérdező brit felmérés szerint:

  • a nők 35 százaléka a testalkatát
  • 34 százaléka a nemi szerve formáját
  • 38 százaléka pedig a kellemetlen szagokat

szégyelli annyira, hogy kihagyja a potenciálisan életmentő vizsgálatokat.

A betegség korai észlelése esetén nagyságrendileg jobb ugyanakkor a rákos betegek esélye a gyógyulásra, nem tűnik tehát túl ésszerű dolognak, hogy ilyen sokan a homokba dugják az altestüket, és nemet mondanak a gyors és jórészt fájdalommentes vizsgálatokra.

Ne szégyelld, senkit sem érdekel

Vagyis... az orvosokat biztosan nem. Az amerikai nőgyógyászok szerint amúgy 21 évesen érdemes először elmenni egy kenetvételes szűrésre, azután pedig nagyjából háromévente javasolt megismételni a tesztet. Ami pedig a szőrtelenítést és a rossz szagokat illeti, Dr. Draion M. Burch, egy amerikai szülész-nőgyógyász szerint teljesen fölösleges ilyen hülyeségekkel foglalkozni a nőknek, az orvosok ugyanis „egyáltalán nem foglalkoznak ezekkel a dolgokkal”.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Consuela
Consuela
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Alvászavarokkal küzdesz? A mesterséges intelligencia segíthet megfejteni az okát

Nyolc órát aludtál, mégis hulla vagy? Lehet, hogy nem a mennyiséggel van baj, hanem valami olyasmivel, amit csak az algoritmusok látnak. A mesterséges intelligencia megjelent az alvásdiagnosztikában is, és a szakértők azt ígérik, hogy a kábelekkel teli, kényelmetlen kórházi éjszakák helyett hamarosan a saját ágyunkban fekve kaphatunk tűpontos választ arra, miért nem vagyunk kipihentek. Megmutatjuk, hogyan forradalmasítják az algoritmusok az álmainkat.

Életem

Legális kiskapu: így szerezhetsz extra nyugdíjat

Nem egyedi probléma, hogy valakinek hosszabb-rövidebb időre megszakad a biztosítási jogviszonya. Ez azonban súlyos következményekkel járhat a későbbi időskori ellátásra nézve. Kevesen tudják, de létezik egy teljesen törvényes és szabályozott módszer a probléma áthidalására: a társadalombiztosítási megállapodás.

VIP

Meghalt Scherer Péter

Ma délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas magyar színész, aki még fellépett volna a Zenthe Ferenc Színházban.

Testem

Több mint üres szénhidrát: ennyi értékes tápanyagot tartalmaz valójában a burgonya

Évek óta hallgatjuk, hogy a krumpli a fogyókúra legnagyobb ellensége és nem más, mint haszontalan keményítőhalom. Itt az ideje, hogy belássuk tévedésünket: a burgonya ugyanis valójában tele van káliummal, rosttal és vitaminokkal, amiket eddig nagyvonalúan figyelmen kívül hagytunk. Megmutatjuk, miért nem a szénhidráttól kell félned, és hogyan készítsd el úgy a burgonyát, hogy ne a lelkiismeret-furdalást, hanem az egészségedet tápláld.

Offline

Tudod, mi a blansírozás? Nagy konyhakvíz

Ha rutinos vagy a konyhában, akkor ez a kvíz nem fog ki rajtad. Ezúttal ugyanis arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismered a főzéssel kapcsolatos, olykor kacifántos elnevezésű fortélyokat.

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?