Ahogy egyre több és több nő osztja meg áldozattá válásának tényét vagy történetét a közösségi oldalakon, mindannyian egyre élesebben szembesülhetünk azzal, hogy ilyesmi bizony bárkivel megtörténhet. És meg is történik. Egyre kevésbé hitegethetjük magunkat azzal, hogy a szexuális visszaélés, zaklatás vagy bántalmazás olyan dolgok, melyek csak másokkal történhetnek meg. Minden egyes meetoo-s bejegyzés emlékeztet rá, hogy az ijesztő statisztikákban közvetlen környezetünk, rokonaink, barátaink, ismerőseink történetei is ott vannak. És persze ez is csak a jéghegy csúcsa, azok az esetek, melyeket elszenvedőik egy nagyobb nyilvánosság előtt is felvállalnak. Nem mindenki mer, nem mindenki hajlandó, nem mindenki szeretne azonban ilyen széles körben kitárulkozni. A közösségi médiumokon megjelenő történetek nyomán olyanok is vannak, akik csak legszűkebb környezetüknek, akár csak egyetlen embernek személyesen számolnak be az őket ért abúzusról.
Ahogy pedig a közösségi médiában is rettenetesen károsak a különféle hitetlenkedő, áldozathibáztató vagy érdektelenséget sugalló szólamok, úgy szemtől szembe is sokat árthatunk a hasonló megnyilvánulásokkal. Bridget Phetasy amerikai újságíró, aki maga is élt át szexuális erőszakot, erre vonatkozóan írt össze néhány tippet. Arra kaphatsz ezekből választ, hogyan érdemes viszonyulnod ahhoz, ha partnered téged tisztel meg bizalmával, ha veled osztja meg áldozattá válásának történetét. A legeslegfontosabb, hogy mindig tudatában légy annak, hogy amit mond, az nem rólad szól. Nem a te történeted, nem a te dolgod, nem a te traumád. Ha elmondja neked, figyelj, és hagyd, hogy ez róla szóljon. Nem lesz könnyű.
Ne védekezz! – A tapasztalat azt mutatja, hogy a szexuális abúzusról szóló történetekre adott egyik első, zsigeri reakció sokszor a „de nem mindenki, nem minden férfi ilyen”. Főként az online megosztásoknál jellemző a „nem olyan” férfiak kollektív védelme, de személyes beszélgetésben is előkerülhet az „én soha nem tennék veled ilyet” vonal. A történet azonban nem rólad szól. Nem vádol és nem gyanúsít senki, és a partnered sem arra kíváncsi, hogy te milyen ember vagy. Amire ebből kíváncsi az az, hogy olyan ember vagy-e, aki megérti őt. Nem nehéz persze érintve érezni magad, amikor egyes szervezetek a „férfierőszak” kifejezéssel dobálóznak a háttérben. Bármilyen erős azonban az inger, hogy férfiként elhatárolódj ettől, hogy kiállj azért, hogy bár férfi vagy, rád ez nem vonatkozik, gondolj arra, hogy ott és akkor ez az egész a partneredről szól. És hagyd, hogy róla szóljon!
Ne vedd magadra! – Mindannyian egy olyan társadalomban élünk, ahol ilyesmi megtörténhet, sőt, mi magunk alkotjuk ezt a társadalmat, ezt a rendszert. Megvan a helye annak is, hogy több felelősséget vállalj a változásért, ez azonban nem ott és nem akkor van, amikor egy áldozat megosztja veled a saját történetét. Olyankor rá figyelj! Máskor pedig arra, hogy megtedd, amit megtehetsz a megelőzésért.
Higgy neki ! – Talán nem is igényel különösebb magyarázatot miért lehet rettenetesen káros, ha valaki megtisztel a bizalmával, és elmondja, mit élt meg, te pedig meghazudtolod. Hasonlóan tudod fokozni a szenvedését azonban a hitetlenkedés más variációival is. Ilyen például a relativizálás („ez annyira nem gáz azért”) vagy az „és mi van a…” kezdetű válaszokkal („és mi van azokkal, akik csak kitalálják ezt az egészet, hogy lejárassák vagy zsarolják a főnöküket?”). Nyilván ilyen esetek is vannak. Még ha elenyészően kevés is. De hogy is jön ez a partnered mondandójához?
Műveld ki magad a témában! – Mielőtt olyanokat kérdeznél, hogy „Miért pont most?”. Ha tisztában vagy vele, mennyi minden nehezíti az áldozatok megnyílását egy ilyen trauma után, talán kevésbé fogsz meglepődni. Általában már önmagában a történteket is borzasztó nehéz mással megosztani. Főleg, ha egy olyan társadalomban él az ember, ahol az áldozatokra stigmatizáció, megszégyenítés, vádaskodás vár, ahol hibáztatják, meghazudtolják őket. Egy ilyen sérülést évek, évtizedek után is iszonyatosan nehéz elmondani, és ezzel – részben – újraélni. Főleg így. Örülj, hogy elmondta. Egyáltalán.
Tudatosítsd, mennyi mindent megúszhatsz! – Azzal, hogy férfinak születtél. Phetasy szerint nőként élni, nőként járni az utcán tulajdonképpen olyan, mint folyton egy potenciális prédaként mászkálni. Hogy sosem tudhatod, hogy a férfi, aki utánad fütyül, utánad is fog-e menni, követni fog-e hazáig. Kétségtelen, hogy egy patriarchális társadalmi berendezkedés számos kiváltságot juttat a férfiaknak, ahogy az is, hogy a szexuális zaklatás és erőszak számos formáját elsősorban nők szenvedik el. Phetasy állítása annyi korrekcióra azért mindenképpen szorul, hogy a gyermekkori szexuális traumatizáció a férfiak életében is kifejezetten magas arányban fordul elő. Ráadásul, hasonlóan a női áldozatokhoz, a férfiak sérelmére elkövetett abúzusok jó része is örök homályba merül, így az arány vélhetően itt is magasabb, mint amit a statisztikák mutatnak. Az áldozatokra irányuló hitetlenkedést, hibáztatást és stigmatizációt pedig a homofóbia sokszor még tovább súlyosbítja. Ettől persze nem lesz biztonságosabb a nőként való lét, és nem lesz kevésbé fontos az empátia, ha arról van szó, mennyire nehéz számára, ha felnőtt emberként is oly sokan csak a szexuális tárgyat képesek látni benne.
Nem kell izmozni! – Gyakori első reakció az is, hogy a nő megosztja történetét a partnerével, aki ettől egy csapásra bosszúállóvá változik. Ki volt az? Odamegyünk, és megölöm. Most. A két kezemmel. Érthető és teljesen jogos, ha haragot érzel, nem szabad azonban elfelejteni, hogy ott és akkor nem a te érzéseid az igazán fontosak. Abban a pillanatban, hogy őrjöngeni kezdesz, partnered számára teszed csak nehezebbé a megnyílást. Hiszen olyankor már nem a saját érzéseit kell csak tudnia kimondani, de a te érzéseidet képesnek kell lennie valahogy kezelni. Add meg neki, hogy saját kitárulkozása róla szólhasson.
Ne faggasd! – Amit elmond, örülj neki. És ennyi. Annyit mond el, amennyit ott és akkor el tud mondani. Ha majd többet is el tud, többet is el fog.
Ne beszélj apaként! – Se bátyként, se férjként. Emberként légy jelen. Egyrészt nem szükséges lánygyermek, lánytestvér vagy feleség annak belátásához, hogy a szexuális abúzus egy rettenetes dolog. Másrészt bármennyire is közel érzed magad a partneredhez, ő nem te vagy. És nem azért kell tiszteletben tartani, mert bizonyos férfiakhoz tartozik, hanem azért, mert ő is egy ember. Ócska klisének hangzik, kevésbé közhelyesek azonban azok a kifejezések, amik éppen ennek az üzenetét hordozzák.
Ne csitítgasd! – Csitítgatták már eleget. A lányok szocializációjában ugyanis még mindig széles körben elterjedt vezérelv a jó kislánnyá nevelés. A jó kislány pedig csöndes, nem csinál rendetlenséget, nem veszekszik. Nem emeli fel a hangját, lassanként pedig nem is lesz már neki. Aki viszont felemeli a hangját, annak sem sokkal könnyebb, neki sincs sokszor annyi energiája, hogy mindenkit egyesével az érdemei szerint kiosszon, aki beszólogat neki az utcán, utána fütyül vagy megjegyzéseket tesz rá a munkahelyén. Így amikor egy nő ilyesmi történetet oszt meg, sokszor rengeteg elnyomott indulat szabadul fel egyszerre. Ezt pedig el kell tudni bírni.
Maradj csöndben! – Nehéz egyedül maradni az érzéseiddel. Segíteni akarsz. Hibásnak érzed magad. Tisztáznád, hogy te nem vagy olyan. Bármi legyen is az oka, nem segít, ha beledumálsz a valószínűleg igen nehezen összeszedett mondandójába. Ne szakítsd félbe!
Figyelj! – Aktívan, értőn. Az aktivitás továbbra sem azt jelenti, hogy kommentáld az elhangzottakat, sokkal inkább, hogy legyél ott. Segítsd, hogy elbírja azt az óriási feszültséget, ami betölti a kettőtök közti teret. Segítsd, hogy biztonságban érezze magát.
Kérdezz jól! – Lényegében egy jó kérdés létezik ilyekor: „Hogyan tudlak támogatni?” – írja Phetasy.
Empatizálj! – Ha valaki meghal, akkor sem mondod a hozzátartozóknak, hogy „lépj túl rajta”, vagy hogy „túlreagálod”. Most se tedd. Légy együttérző. Nem kell túltolni. Annyi kell csak, hogy figyelj rá, mivel tehetnéd jobbá (kevésbé rosszá) ezeket a pillanatokat.
„Sajnálom, hogy ilyeneken mentél keresztül. Elképzelni sem tudom, milyen nehéz lehetett. Nem tudom mit mondhatnék, de itt vagyok veled és támogatlak.”
Kérj segítséget! – Valaki mástól. Érthető, ha nagyon megvisel mindaz, amit elmond. Érthető, ha dühös vagy, és az is, ha szomorú. De ne feledd: ebben a helyzetben te támogatod őt és sohasem fordítva. Ha megosztja veled mindazt, amit meg kellett élnie, nem azt szeretné tapasztalni, hogy ráomlasz még te is. Éppen ezért törekedj rá, hogy olyasvalakitől kérj segítséget, aki támogatni tud abban, hogy támogató lehess. Legyen az a családod, egy barát, egy pszichológus. Csak ne ő.
