Így ismerheted fel időben a melanómát

Olvasási idő kb. 2 perc

A már meglévő anyajegyeken sem árt, ha rajta tartjuk a szemünket, a melanómák többsége azonban úgy tűnik újonnan megjelenő elváltozásokból alakul ki.

A melanóma vagy melanoma malignum egy olyan bőrdaganat, amelyről úgy tudtuk, hogy egy már meglévő anyajegyből alakul ki. Egy 38 korábbi tanulmány eredményeit összefoglaló metaanalízis szerint azonban ezek a fajta megbetegedések csak a melanómák mintegy 30 százalékát teszik ki, az esetek többségében ugyanis nem a már meglévő anyajegyek lesznek a későbbi daganatok kiindulópontjai, hanem új, addig érintetlen helyeken jelennek meg az elváltozások – írja a Popular Science. 

Önvizsgálat

A többnyire barna, kerek és nagyjából szimmetrikus anyajegyek esetében arra érdemes figyelni, nem nőtt-e meg vagy színeződött-e el a felületük. Az otthoni önvizsgálat esetén mindez azt jelenti, hogy a következő 5 dologra érdemes koncentrálni.

  • Aszimmetria: nem szabálytalan-e az elváltozás alakja
  • Az anyajegyek/elváltozások határa: ez esetben a hullámos/fodros határvonalak árulkodhatnak arról, hogy gond lehet
  • Szín: a melanómák jellemzően nem egyszínűek, a sokféle színárnyalat, illetve a fehéres, pirosas vagy kékes szín egyaránt intő jel lehet
  • Átmérő: a 6 mm-nél nagyobb átmérőjű anyajegyekből nagyobb valószínűséggel alakul ki melanóma
  • Növekszik-e az elváltozás mérete
shutterstock 613097849

Nézesd át magad

Mivel az emberek hajlamosak inkább a már meglévő anyajegyeikre figyelni ilyenkor, érdemes időnként segítséget kérni, és rendszeresen tetőtől talpig átvizsgáltatni magunkat. Így a nehezen hozzáférhető helyeken megjelenő gyanús elváltozásokat is időben észre lehet venni, ami kulcsfontosságú lehet az előrehaladott állapotban már jóval nehezebben gyógyítható melanómák esetében. Nem csak a „több szem többet lát” elve miatt fontos egyébként sort keríteni minderre, pont az eldugottabb, a napnak ritkábban kitett területek a legérzékenyebbek ugyanis ebből a szempontból: azok a felületek, amelyeket nem ér folyamatosan napfény, könnyebben leégnek, ha egy-egy strandolás vagy nyaralás alatt hirtelen mégis sok napfény éri őket, a leégés pedig nagy mértékben növeli a melanómák kialakulásának kockázatát. 

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek