A halálos ítélet alighanem a legsúlyosabb büntetés, ami emberre kiszabható. Alkalmazhatósága ugyanakkor régóta heves vitákat vált ki, melyekben a vallási és morális megfontolások mellett praktikus érvek is helyt kapnak. Például az is, hogy a halálbüntetés végleg kizárja annak lehetőségét, hogy egy ártatlanul elítélt ember számára igazságot lehessen szolgáltatni. Az európai országokban ezért egyáltalán nem is alkalmazzák, és 1990 óta hazánkban sem mondhatnak ki ilyen ítéletet a bíróságok.
Az Egyesült Államok nagy részén azonban továbbra is kiszabható halálbüntetés, igaz csak a kiemelkedően nagy súlyú bűncselekmények elkövetőinek. A kivégzések legnagyobb részét a texasi Huntsville-ben hajtják végre, többet, mint az összes többi államban együttvéve. Korábban a halálraítélt jogai közé tartozott, hogy utolsó vacsoráját megválaszthassa, ma már azonban mindössze annyit tehet meg, hogy néhány mondatot szól a jelen lévőkhöz, a feje fölé nyújtott mikrofonon keresztül. A kivégzésekre jellemzően az elítélt és az áldozat családtagjai mennek el, akik egy plexin keresztül nézhetik végig, ahogy az illetőnek beadják az injekciókat. A halálraítéltek utolsó mondatait a Texas Department of Criminal Justice ezután nyilvánosságra is hozza, a testület honlapján bárki el tudja olvasni.
De vajon mit mondhat egy sorozatgyilkos az utolsó percben? Mit mondhat, miután súlyos éveket, évtizedeket töltött a halálsoron, kivégzését várva? Mit mondhat, amikor ereibe már kezd beáramlani a méreg? Amikor már úgyis minden mindegy. Káromkodik? Bocsánatot kér? Ártatlanságát hangoztatja? Jon Millward, amerikai újságíró 478 halálraítélt utolsó mondatainak tartalmát elemezte, hogy minderre választ kapjon.
Az utolsó szó jogán kimondott mintegy 40.000 szó között ezek voltak a leggyakoribbak: szeretet, család, köszönöm, sajnálom, isten. Úgy tűnik tehát, hogy a többség valamilyen pozitív üzenettel búcsúzott el az élettől, és sajnálatuknak is viszonylag sokan adtak hangot. A szavakon túl erre utalnak a leggyakoribb kifejezések is: Szeretlek! / Szeretném... / Sajnálom... / Köszönöm... A szeretet kifejezése persze többnyire saját családjuknak, a sajnálat az áldozatnak vagy az áldozat családjának szólnak, nem ritka, hogy az elítélt mindkettőnek hangot ad. Egyikük például így: "Igen, szeretlek anya, szeretlek apa, szeretlek Sarah és Amanda. Tudod Cathy, sosem akartalak bántani. Megadtam neked mindent, és ez tett ennyire dühössé. De nem akartalak bántani. Sajnálom. Ennyi." Cathy, akit az illető a nő három éves fiával együtt lemészárolt egy konyhakéssel, a barátnője volt. "A család bocsánatát szeretném kérni. Nem tudom, nem értem, hogy miért tettem. Remélem, hogy hátralévő életeteket képesek lesztek majd gyűlölet nélkül élni." - mondja egy másik halálraítélt, aki miután agyonlőtt egy férfit, megerőszakolta annak feleségét.
Arra is van azonban példa, hogy valaki a halálbüntetés ellen, vagy saját ártatlansága mellett szólal fel. "Ez a kivégzés nem igazság. Ez a kivégzés egy bosszú. Ha ez igazság, akkor az igazság vak..." - foglalja össze az igazságszolgáltatással kapcsolatos gondolatait egy rablógyilkosságért elítélt férfi. És nem mehetünk el szó nélkül az ártatlanságukat hangoztató halálraítéltek mellett sem. 1982 és 2005 között ugyanis az utolsó mondatok 9,5 százaléka szólt arról, hogy az adott bűntettet más követte el. Vagyis csaknem minden tízedik kivégzett ember állította, hogy ártatlan még akkor is, amikor pedig már tényleg minden mindegy volt. Ez persze nem jelenti, hogy amit mondtak, az igaz is volt. Az adatok szerint azonban 1973-óta 140 már halálraítélt ember szabadulhatott ügyének újratárgyalása után. Ebből 17 esetben DNS bizonyíték győzte meg a bíróságot, az orvosszakértői eszközök fejlődésének köszönhetően pedig manapság már átlagosan 5 rabot mentenek fel minden évben a halálsorról. Ha mindezt hozzávesszük az ártatlanságról szóló utolsó mondatok viszonylag magas arányához, már kevésbé lehetünk biztosak abban, hogy soha nem kapott még ártatlan ember halálos injekciót.
