Második gyerekünk születése előtt három nappal jó barátainknál, éppen abban a kórházban, ahova mi is jártunk, megszakították a terhességet. Évek óta várták a babát, mindent megtettek érte, szeretik egymást, boldogok voltak. Azután kiderült, hogy orvosi okokból nem tarthatják meg. Saját gyerekem születésére készülve nagyon megrázott a dolog. Sokat sírtam értük, bűntudatom volt, hogy nekünk miért igen, nekik miért nem. Nem tudom, hogyan hatott volna rám, ha a terhesgondozásra járva, majd a szülőszobába érkezve látok egy táblát a meg nem születettek emlékére...
Bibliai idézetes márványtáblát avattak a "meg nem születettek emlékére" szerdán a szegedi Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán. – terjed tegnap óta a Szegedma.hu cikke az eseményről. Erős érzelmeket kavar mind a táblát helyeslők, mind az azt ellenzők lelkében. Megosztó.
Ez egy politikai, erkölcsi, szociológai, értékrend és hitbeli kérdés, amivel kapcsolatban mindenkiben elindul valami. Mivel nem írok politikai cikkeket, nem vagyok szociológus és nagyon régen megtanultam, hogy értékekkel nem vitatkozom, azt próbálom most némileg naivan, pszichológiai szempontból körbejárni, hogy mi a haszna egy ilyen táblának, és milyen hatása lehet azokra, akik látják a kórházban.
Értékek deklarálása
A Magyar Keresztény Misszió Alapítvány kezdeményezte az akciót, de ha ezt nem tudnánk, akkor is egyértelmű lenne, hogy keresztény, konzervatív, abortusz-ellenes, „élet-párti” kinyilatkoztatásról van szó. A tábla megjelenése nyilván érdeke a fentieket valló embereknek, hiszen „hirdetés”, „kommunikációs felület”, ami jelzi az egyház befolyását, széleskörű hatását. Akik hisznek a tábla üzenetében, és személyesen nem érintettek a kérdésben, azoknak is jó, hiszen megerősítő dolog látni mélyen hitt értékeinket egy márványtáblán.
De nézzük azokat, akik vallásosak, elvi szinten abortusz-ellenesek, mégis valamilyen formában érinti őket a terhesség-megszakítás. Lehet, hogy azért, mert orvosi szempontból szükség volt rá, lehet, hogy azért, mert saját akaratból, az aktuális életkörülményeik miatt volt abortuszuk (mert bizony ez is előfordul). Ők már együtt élnek azzal, hogy döntésük során bizonyos egyéb körülmények felülírták azt, amiben hisznek – és ez a tábla most nap, mint nap emlékezteti őket bűntudatukra, fájdalmukra és félelmükre a közösségből való kirekesztődéstől. Nekik vajon megnyugvást jelent a tábla, segíti az (akár szülőként való) továbblépést? Vagy újra emlékezteti őket „bűnükre”, hiszen az a cél, hogy egész hátralévő életükben vigyék a titkos keresztjüket?
Sem a vallás, sem a tudomány nem adhat mindenki számára kötelező választ arról, hogy hol kezdődik az élet, hogy egy terhesség megszakítása mit jelent. Magyarországon sokan vannak azok, akik azt vallják a törvénnyel összhangban, hogy a nőknek van joguk dönteni ebben a kérdésben, és egy terhesség-megszakítástól nem válnak örök életükre erkölcsileg megkérdőjelezhetővé. Rájuk hogyan hat a tábla? Megváltozik a véleményük? Szerintem inkább támadva érzik magukat, és vérmérséklettől függően dühösen, harcosan, lelkiismeret-furdalással vagy gondolkodásukat és érzéseiket kikapcsolva elfordulnak tőle. És akik pedig érintettek, még inkább csendben maradnak, még kevésbé érzik vállalhatónak, hogy beszéljenek a terhesség-megszakításukról.
Már csak az a kérdés, hogy egy állami egészségügyi intézménynek, aminek célja, hogy a hozzá fordulókat segítse, emberi méltóságukat megóvva kezelje, szerencsés-e, ha olyan értékeket deklarál, amelyet a hozzá fordulóknak csak egy hányada vall?
Gyászfeldolgozás
Sokan értelmezik ezt a táblát kirekesztőnek, lelkiismeret-furdalást keltőnek, álszent prédikálásnak. Az átadó-eseményről tudósító cikkben leírtak alapján úgy tűnt, hogy a beszédet mondó Keresztúri Attila klinikai tanszékvezető helyettes ezt igyekezett elkerülni. Gondosan válogatva szavait, a terhesség-megszakításon átesett nőket nem vádolva vagy bűnösnek beállítva igyekezett láttatni a tábla értelmét. Többek között arról beszélt, hogy „sokaknál nem észrevehető, hogy egy terhesség elvesztését gyászként élik meg, azonban, mint minden halálesetet, úgy ezt is fel kell dolgozni. ... az emléktáblánál eltöltött pillanatok talán segíthetnek abban, hogyan lehet a hiánnyal együtt élni.”
Hogy is van ez? Trudy M. Johnson terapeuta hosszú évek óta támogatja a terhesség-megszakításon átesett nőket a feldolgozásban. A tapasztalata az, hogy a terhesség-megszakítás után jelentkező legeslegelső érzés a megkönnyebbülés. Ezzel szinte egy időben, vagy nagyon hamar jelentkezik a szomorúság. Hatalmas érzelmi zavarodottságot okoz a nőkben, hogy életük addig átélt talán legnagyobb szomorúságát érzik egy olyan esemény miatt, ami megkönnyebbülést okozott nekik. Mit lehet ezzel kezdeni? Együtt élni nem nagyon lehet vele, így aztán a nők elcsomagolják ezeket az érzéseket valahova, elsüllyesztik, úgy tekintenek rá, hogy túl vagyok rajta.
Tapasztalata szerint a terhesség-megszakításon átesett nők senkinek sem beszélnek az érzéseikről, sőt magáról a tényről sem. Néha-néha, talán az évfordulón, vagy egy bölcsőde mellett elhaladva megengedi magának valaki, hogy érezzen, azután gyorsan visszatemeti. Az abortusz utáni szomorúságot, veszteség-érzést „jogfosztott gyásznak” nevezi. Azért hívja így, mert a gyász-érzés ugyan valós, de nem vallható be nyíltan, nem kap visszaigazolást az ember környezettől a gyásza „jogosságáról”, és érzéseit úgy véli, el kell titkolnia. Ne beszélj róla! Felejtsd el! Ne érezz! Tartsd meg a titkod! Élj tovább!
Ezek a bedobozolt, eltemetett érzések – ahogy az emberi lélek működik – más utakon azonban felszínre törhetnek, depresszió, harag formájában. Vagy, mivel a külvilág nem tud róla, az ember meg úgy érzi, hogy büntetést érdemel a tettéért, elkezdi önmagát büntetni. Vagy az érzések elnyomása kiterjed az élet más területeire, megpróbál valaki érzelmek nélkül élni, ami szintén károkat okoz. A „titkok ölnek”. Johnson azt mondja, hogy tovább lehet lépni a gyászból, de fel kell dolgozni azt. Első tanácsa, hogy az ember függetlenítse saját személyes történetét a politikai, vallási, erkölcsi vitáktól. Találjon egy biztonságos helyet, egy gondoskodó személyt, akinek beszélni tud róla, akivel lehetséges sírni is. Aki elfogadja gyásza jogosságát (ezek nem feltétlenül a barátok vagy családtagok.) A legtöbb nő tizenöt(!) évvel a terhesség-megszakítás után bír erről először beszélni. Pedig nem megy a feldolgozás támogató környezet és őszinte kommunikáció nélkül.
Nos, ha a gyászfeldolgozás így zajlik, akkor mit segít ebben a táblánk? Hát mivel a titkos gyász feldolgozása nem működik egyedül, talán hiú remény azt várni, hogy a tábla előtt „emlékezve” megnyugvást talál az ember. Inkább a döntés és az érzések vállalhatatlanságának üzenetét közvetíti, és talán arra juttat, hogy még jobban eltemessük a dolgot.
„Döntéstámogatás”
Az átadón arról is szó volt, hogy „cél, hogy a nem kívánt terhességek a megfelelő védekezés által ne jöjjenek létre.” Ami világnézettől függetlenül elfogadható szándék. Most lehet arról beszélni, hogy hogyan állunk a prevenció, a fogamzásgátlás elérhetősége, a társadalom hozzáállása és a rászorulóknak biztosított szociális védőháló területén – de maradjunk a táblánál. Felteszem, hogy nagyon leegyszerűsítve az az elvárás, hogy a terhesség-megszakításon gondolkodó, de döntésében még nem teljes biztos emberekben odahasson a tábla, hogy inkább a terhesség folytatása mellett döntsenek.
A kutatások azt mutatják, hogy a terhesség-megszakítást választók meglehetősen biztosak a döntésükben. A döntési folyamat nem hosszabb vagy bonyolultabb, mint más egészségükkel kapcsolatos döntés. Szándékuk egyértelmű. Olyan erősen esnek latba a terhesség megszakítása melletti tényezők, hogy az emellett döntő nők 89%-a nem gondolja meg magát. Ettől a döntés még nem öröm, az érzelmi következmények súlyosak. A „várakoztatás”, kötelező tanácsadás nem változtat az elhatározáson. Talán egy tábla változtat majd…
Tehát mi a hatása a táblának?
Érzelmi haszna biztosan van azok számára, akik saját nézeteik igazolásaként megerősítést látnak benne. Azokban, akik más nézeteket vallanak, vagy valamilyen formában érintettek, legyenek egészségügyi dolgozók, vagy a kórház páciensei, már inkább negatív hatást kelt: bűntudatot, szomorúságot, el nem fogadottságot. De mindez nem számít, ha van praktikus vagy társadalmi hasznossága, vagyis segít az esemény feldolgozásában, vagy a terhesség-megszakítások számának csökkenésében. De az a fentiek fényében erősen kérdéses.
